T.Tamás Ferenc versei:

Délibáb virtuális művészeti lap 2021. Nyolcadik évad/4. szám.

Búcsúzó gondolatok

Oly’ messziről jöttél mihozzánk,
Hogy lassan csatlakozz hozzánk.
Vidám voltál, kedves és aranyos,
Épp a kellő mértékben akaratos.
Az élet pezsgése veled kezdődött,
A mindennapok bánata elfelejtődött.

Pár éve aztán valami elromlott,
A vidámság könnye elpárolgott.
Szemedben csak szomorúság volt,
Elméd mélyébe búskomorság hatolt.
Csak feketét hordtál a mindennapokban,
Sötét gondolataid voltak a hónapokban.

Hol volt már a vidámság színes madara?
Átvette helyét a komorság zűrzavara.
Kedves, csacsogó hangod elveszett,
Némaságod rosszkedvvel szövetkezett.
Életigenlésed szilaj tüze megkopott,
Az élet szikrája benned elfogyott.

Mert mivégre vagyunk itt, a világon?
Hiába is vágtatunk álom-paripákon!
Mert hinni kell a szépben,
A melengető gyertyafényben,
A szemet nyugtató látképben,
És hinni kell a reményben!

Immár életed szikrája kihunyt,
Szép szemed tüze behunyt.
Átléptél az örökös öröklétbe,
A Nihil uralta Nem-létbe.
Tátongó űrt hagytál magad után,
Mi meg itt maradtunk bután-sután.

T. Tamás Ferenc, 2021.szept.

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2021. Nyolcadik évad/1. szám.

Parti-himnusz

Lassan gyűlik a mulatni vágyó jónép,
Mint ezerszínű, tarka-barka mozgókép.
Csillogó ruhás nők pompáznak fényesen,
Lépkednek a buliba ál-szemérmesen.
Mulatni készül itt a gyülevész népség,
Itt már senkinek sem cél mértékletesség.
A józanság mértékét rég összetépték,
Senkinek sem kell immár az álszerénység!
Tárva-nyitva a kapu, beengedték az őrülteket,
Körbeadják mindenkinek a teli rumosüveget,
Kivillanó formás combok diktálják a vad ütemet,
A parti éjszakáján érezd át az önkívületet!

A bombanő csakis a tükörnek pózol,
A magányos srác mindenkinek hajbókol,
Az időjós hamisan előre jósol,
A vad hódító szemérmesen behódol.
Az őrület éjszakáján mindent szabad,
Itt kiélheted vadító vágyaidat.
Szakítsd le magadról az angyalszárnyakat
És növeszd ki a vörös ördögszarvakat!
Tárva-nyitva a kapu, beengedték az őrülteket,
Körbeadják mindenkinek a teli rumosüveget,
Kivillanó formás combok diktálják a vad ütemet,
A parti éjszakáján érezd át az önkívületet!

Mikor a víg éjszaka csúcspontjára hág,
Középre pattan a rég elfeledett sztár,
Hamisan énekel, mint béna kismadár,
Aztán hamvába hullik, mint egy tűzmadár.
Gyomrodban érezd a zene vad ritmusát!
Dúdolgasd az őrjöngő dalok rigmusát!
Itt nem a józanság a követendő cél,
Ördögibb legyél a legrosszabb ördögnél!
Tárva-nyitva a kapu, beengedték az őrülteket,
Körbeadják mindenkinek a teli rumosüveget,
Kivillanó formás combok diktálják a vad ütemet,
A parti éjszakáján érezd át az önkívületet!

Felajánlom megzenésítésre!

2020.jan.

sorkoz

Öt perces szerelem

Emlékszem, péntek este volt.
Álltam egy ócska színpadon,
Mondtam egy régi versemet,
Ám a szívemben csend honolt.

Soha nem mondott szavaim,
Elhagyott gondolataim,
Oly’ nagyon üresek voltak,
Mint az én egész életem.

Megláttam a szép szemedet,
Ahogy úgy néztél engemet.
Zavarba hoztál azonnal
Éreztem valami más lett.

Már csakis neked szavaltam,
Mindenhol téged láttalak,
A fejemben csak Te voltál,
Te meg oly’ csábosan néztél.

Szívemből szóltam tehozzád,
Lelkemet kitettem eléd,
Gondolataim szárnyaltak,
Mindenemmel érted éltem.

Nem tudhatom mi is történt
Egyszer hozzád ért valaki.
Te fülig érő mosollyal
Hosszasan szájon csókoltad.

Kezed a hajába markolt,
Szemedben arany tűz lángolt,
Ölelésed oly’ édes volt,
Úgy égtél a szerelemtől.

Csak egy öt perces szerelem
Jutott nekünk aznap este.
Olyan messze voltál tőlem
Én öt percig szerettelek.

Megjegyzés: felajánlom megzenésítésre!

2017. júl.

sorkoz

Öreg Imre

Csak állok a pult mögött és gondolkodom,
A mindennapi élet dolgain álmodozom.
A vevők kiszolgálásáról gondoskodom,
Helyem tudom, nem fontoskodom.

A virágon kívül nem törődök mással,
Csak a szépséges virágkötészeti tudással.
Ünnep nekem minden nap, teli varázzsal,
A szépség dicséretére méltó cirógatással.

Van egy kedves vevőm, az Öreg Imre,
Aki mindig megáll a boltomban pár percre.
Soha sem volt kíváncsi az ügyfeleimre,
Virágot is csak néha vitt, hallgatva érzéseimre.

Úgy két éve egyszer csak elmaradt,
A köztünk lévő kötődés hirtelen elszakadt,
Kedves szavainak hiánya megmaradt,
Vele együtt valami láthatatlan elszaladt.

Ősszel jött és rendelt egy nagy koszorút,
Hangja rekedt volt, mondott sok szomorút.
Párjának szánja ezt az utolsó virágkoszorút,
’Kit elragadott a bús halál, oly’ szomorún.

Mostanában csak havonta egyszer jön felém,
Nyugdíjfizetés után, a nap kora reggelén.
Egy szál sárga rózsát vesz kevéske pénzén,
Viszi párjának, ki egyetlen volt a földtekén.

Öreg Imre, te magányos, bús legény!
Egyedül maradtál már, te szegény!
Egy szál sárga rózsa, kicsi, szerény.
Fekszik a sírkövön, mint egy költemény.

2020. márc

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2020. Hetedik évad/2. szám.

Sz. Mátyás emlékére

Ím' mindannyian itt vagyunk, ahogy hívtál.
Minden ismerős és barát, akit bírtál.
Küzdöttél és megpróbáltattál ezerszer,
Hisz' nem nyertél, csak vesztettél végtelenszer.
Nem kell tovább senkinek teljesítened!
Mindörökké legyen könnyű a föld neked!

Apád sosem volt, anyád rögvest eldobott.
Családod, rokonod neked sohasem volt.
Nevelőszüleid nem törődtek veled,
Szeretetet nem kaptál, csakis ütleget.
Nem kell tovább senkinek teljesítened!
Mindörökké legyen könnyű a föld neked!

Iskolába járva tanultál eleget,
De oly' sokszor nem értetted a lényeget.
Küzdöttél már eleget, de nem volt kinek.
Sokszor összetörtek testileg-lelkileg.
Nem kell tovább senkinek teljesítened!
Mindörökké legyen könnyű a föld neked!

Kóboroltál sokat néptelen tájakon,
Néha pihentél bevetetlen ágyakon.
Repülni vágytál szárnyaszegett szárnyakon,
Álmodtál teljesíthetetlen vágyakon.
Nem kell tovább senkinek teljesítened!
Mindörökké legyen könnyű a föld neked!

Jólétről álmodtál, de semmit sem kaptál,
Az örökös küzdésbe belefáradtál.
Jött a végzetes kór, ami elemésztett,
És megfáradt tested lassan elenyészett.
Nem kell tovább senkinek teljesítened!
Mindörökké legyen könnyű a föld neked!

2020.jún.

sorkoz

Korona színe

Minden zsarnok emlékére

Felség! Koronád színe ragyogó,
Mint földeden a sok kanyargó folyó!
A nép büszke és jólétben él,
Országodban senki sem henyél.
Birodalmad szépül és gyarapszik,
Jólétünk a te vezetéseden alapszik.
Így szól a részletes elemzés,
Ezt kaptad, mint jelentés.

De felség! Koronád valójában fakó,
Mert túl sokat dolgozik a bakó.
Földünk fölött az ég besötétedik,
Oly’ sok száj napról napra éhezik.
Országod csak tengődik és nyomorog,
Pár fillérért az utcán kuncsorog.
Ez a valódi élet igaz elemzése,
Nem a statisztikák álságos jelentése.

És felség, vigyázz! Jön az igazság,
Felszínre tör az elnyomott szolgaság.
Elzavar téged, trónod ledönti,
Az utcákat élettel megtölti.
Vesszen a zsarnok! Majd kiáltják.
Hulljon a porba minden kiváltság.
És koronád színe utoljára lesz véres,
Mivel a te véredtől lesz fényes.

2020.áprilisa

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2019. Hatodik évad/3. szám.

Védtelenül

Szintai Kati: Védtelenül c. képe alapján

Rég volt, amikor kezdődött,
Talán már el is felejtődött.

Ruhakészítő osztályba jártam,
Otthon csak a szegénységet láttam.
Nyomorogtunk Borsodba',
Belenyugodva sorsunkba.

Tizenhét évesen végeztem,
Magamat szépnek éreztem.
Hétvégéken szórakozást kerestem,
Pár házibuliba is elmentem.

Egyiken jött ő, a nagymenő,
A nagydumájú Veres Jenő!
Gazdag volt és népszerű,
Én meg naiv és egyszerű.

Belezúgtam és hozzá költöztem,
Otthonról gyorsan elmenekültem.
Először minden jó volt és csillogó,
Nem szólalt meg bennem a vészvillogó.

Ám hamarosan zsírdisznónak csúfolt.
Megszégyenített, éheztetett és kigúnyolt.
Néhanapján pár pofon is elcsattant,
Ha valami benne a szertől elpattant.

Elosztó volt ő, kereskedő,
A nagydumájú Veres Jenő!
Megint sokszor újra éheztem,
Magamat pocsékul éreztem.

Aztán jött a Kati, meg a Bélyeg,
Már nem tudtam, hogy miért is éljek?!
Úgy öt év után egy ködös reggelen
Kidobott egy szál ruhában, lélektelen.

Immár huszonhárom évem vacog,
Kérem, engem ne bántsatok!
Negyvennek nézek ki, tán belehalok?
Ilyenek a szegény boldogtalanok!

2019.aug.

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2018. Ötödik évad/4. szám.

Zuhanás

Álmomban néha a magasban szállok.

Csak nézem az alattam lévő földet.
Bámulom a kicsi, dolgukra siető embereket,
Ahogy sürögnek, vezetik a kocsijukat,
Csitítják gyereküket, veszekednek főnökükkel.
Szerelmesen egymáshoz simulnak,
Vágy-teli imádattal a párjukra gondolnak.

Álmomban néha a magasban szállok.

Egyre feljebb és feljebb szállok,
Oda, ahol már perzselnek a Nap sugarai.
Alattam a motoros sárkány búgása,
Érzem a kifeszített szárnyakat
Ahogy alulról beléjük kap a szél
És egyre visz, csak visz felfelé.

Álmomban néha a magasban szállok.

Aztán a csúcson valami megtörik,
Csak egy reccsenést hallok
Rémülten nézek a jobb szárnyra,
De a szárnyak eltörtek és semmi nincs ott.
A biztos navigáció helyén
Puszta üresség ül rémisztő tort.

Álmomban néha a magasban szállok.

A sárkány immár irányíthatatlan!
Bucskázok lefelé, mint a meglőtt madár.
A fülemben pattannak az erek,
Agyam oxigén után kapkod,
Arcomat vágja a szél ereje,
Én meg csak hullok lefelé.

Álmomban néha a magasban szállok.

Vár a zuhanás, az esés a nagy semmibe.
A rövid esés után a rémisztő becsapódás,
Szemem előtt lejátszódna életem filmje,
De olyan gyorsan pereg, hogy fel sem fogom.
Tudom, hogy odalent a halál vár
5, 4, 3, 2, 1, csak egy csattanás és...

2018.nov.

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2018. Ötödik évad/3. szám.

Bálvány

Emlékszel a régvolt szerelemre,
Az első komoly érzelemre?
Még hittél a szerelemben,
A mindent elsöprő érzelmekben.
Csak bámultad ŐT szakadatlan
És imádtad lankadatlan.

Vele álmodtál minden éjjel
Rá gondoltál, hisz ő volt a fényjel.
Ébredéskor ő járt a fejedben,
Hiszen ott volt veled képzeletben.
Soha nem érhettél a kezéhez,
Pedig oly’ közel voltál a képéhez.

Hiszen Ő volt számodra a bálvány,
Egy utolérhetetlen látvány.
De Ő észre sem vett téged,
Nem ismerte a létezésed,
Neki semmi sem voltál,
Pedig mindig róla álmodtál.

Aztán jött az a nyári este,
Mikor kimentél a koncertjére.
Akkor láttad ŐT énekelni
És már nem tudott többé érdekelni.
Hiszen a drogtól szénné volt lőve,
És hamisan tátogott saját zenéjére.

sorkoz

In Memoriam B.G.

Szintai Kati: Reménytelenség c. képe alapján

Hamvas gyermekként éltél és reméltél
Izgatóan vártad a felnőttkort, nem féltél.
Sokat adtál magadból és semmit sem kértél,
Zár lakatja kattant magányodon, egyedüllétednél.
Egyszer megbűvölt egy szép szempár,
Kutyaként az ő rabjává váltál.
Akit csendben mertél csak szeretni,
Soha nem mertél hozzá közeledni.
Zokszó nélkül tűrtél tőle mindent,
Elvégre szeretted, mint egy istent.
Róla álmodtál minden éjjel titokban,
Egyre teltek a nappalok durva szitkokban.
Leépültél a viszonzás nélküli kínzástól,
Egyre betegebb lettél a szerelem kínjától,
Magadba tömtél sok-sok gyógyszert,
Bízva kerestél holmi pótszert,
Egyszer aztán az ereidet is felvágtad,
Nem létező, mihaszna életed elvágtad.

2018.aug.

A kép megtekinthető Szintai Katalin képzőművész galériájában



sorkoz

Pipám füstje

Szintai Kati: Pipás c. festménye alapján

Ahogy tajtékos pipám füstje gomolyog,
Úgy arcomon egy mosoly somolyog.
Nézem a lassan pergő éveket,
Immár értékelem az életemet.

Van két nagy fiam és egy szép lányom,
Álmom még egyszer őket együtt látnom.
Unokából összesen nyolcnál tartok
Édes kis csacsogó gyerekarcok.

New York, Marseille, Boston,
Ezerfelé esett szét a családom.
Nagy-néha telefonon hívnak
Kiveszett belőlük a magyar írmag.

Az asszony rég átköltözött odaátra,
Sajnos egyedül hagyott a nagyvilágra.
Nézem a pipám füstjét gomolyogni
Néha még jól esik mosolyogni.

Várom, hogy jöjjön a végső órám,
Hogy feladják az utolsó kenetet énrám.
Addig is pipám füstje körbe ölel,
Érzem a véget, a boldog halál közel.

2018. aug.

A kép megtekinthető Szintai Katalin képzőművész galériájában



sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2017. Negyedik évad/4. szám.

Lélekharang

Csak állok egyedül, némán
És meredten bámulok magam elé.
Valahol a távolban szól a lélekharang.
Egy új lelket kapott a mennyország.

Még látom magam előtt arcodat,
Hallom jól ismert hangodat,
Még érzem arcszeszed jellegzetes illatát
De Te már nem vagy itt velünk.

Megszülettél, éltél és küzdöttél,
A szívedet raktad ki az emberekért,
Most mégis megszakadt ez a szív
És a lélekharang csak érted szól.

Oly’ sok mindent adtál
És oly’ keveset kértél.
Hittél az emberek jóságában
Cserébe soha semmit sem kértél.

Itt a temető csendjében merengek
Sírod előtt állva, némán és megtörten.
Csordultig tele van a szívem veled.
A lélekharang csak üti monoton dalát.

A sírodnál állva én csak egyet kérek:
Bár ne mentél volna el közülünk,
Bár továbbra is itt lennél közöttünk.
És a lélekharang csendben lenne.

sorkoz

Elkésett adagio

Állok döbbenten, némán,
Csak bámulok magam elé mélán.
Nem tudom elfogadni az elfogadhatatlant,
Nem fogom fel a felfoghatatlant.

Magnóról hallgatom a hangodat,
Képekről nézem az arcodat,
Lelkemmel érzem az Énedet,
Ahogy megélted az Életet.

Nem tudok jól emlékezni,
Hisz’ a végnek be kellett következni.
Valami eltört mélyen bennem.
Valami véget ért az életemben.

Hosszú betegség után elmentél,
Számunkra örökre elvesztél.
Könnyeim elfogytak már régen,
Mint a hullámok egy tó állóvizében.

Oly’ sokat adtál magadból nekünk,
Általad annyi mindent megízlelhettünk,
Hittél bennünk, hittél az életben,
Nem kerestél kifogást a körülményekben!

Adagio cseng a fülemben,
Temetői méltóságú ütemben.
Elmentél és mi maradt nekünk?
Te voltál a mi tanítómesterünk!

Isten véled, hiányzol!

2017.aug.

sorkoz

Miért gondolok Rád?

Mondd, miért gondolok Rád?
Folyton-folyvást csak Rád?
Amikor este álmosan becsukom szemem,
A Te arcod látom, amint lefekszem.

Amikor éjjel felébredek álmatlan álmomból
Nem tudlak elereszteni ölelő karjaimból.
Amikor reggel a telefonom ébresztőt fúj
Már örülök, hogy akkor az Élet mellém fújt.

Amikor álmosan és fésületlenül kikecmeregsz
Az ágy melegéből, alig érezhetően dideregsz,
De én szerelmesen átölellek
És egy picit felmelegítelek.

Amint reggelente megyünk dolgozni
A hiányod soha nem tudom feldolgozni.
Alig várom, hogy délután megint hazaérjünk
És édes kis semmiségekről beszéljünk.

Az egész életemet betölti a lényed,
Nem tudok létezni nélküled.
Most már értem, hogy miért gondolok Rád.
Folyton-folyvást csak Rád!

2017. febr.

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2017. Negyedik évad/3. szám.

Csak egy pillanat volt


Csak egy pillanat volt, ameddig láttalak.
A vonat ablakából egy pillantásra meglássalak,
Hogy észrevegyem a mosolyt az arcodon,
Ahogy álltál várakozva a peronon.

Csak egy mosoly volt, mit elküldtél felém.
Hogy bearanyozzad a napomat a kezdetén.
Csak néztem őzike-barna szemed
Talán én lehetnék a Te végzeted?

Csak egy szempillantás volt, mit kaphattam belőled.
De ez volt minden, amit remélhettem tetőled.
Gondolatban irigyeltem, akire vártál,
Akiért a vasútállomás poros peronján álltál.

Csak egy gondolat volt, amíg reménykedtem,
De ez is több volt, mint amit remélhettem.
Hisz csak egy pillanatra láttalak,
Hogy álmaimban vissza-vissza sírjalak.

2017.

sorkoz

Álom

Álom, egy elérhetetlen álom,
Melyre vágysz hosszú éjszakákon.
Egy elképzelni is nehéz vágy,
Melyet nem látott más, csak az ágy.

Egy arc, melyet csak álmodban látsz,
Melyet ismeretlen-ismerősen is imádsz.
Egy kimondhatatlanul szép gondolat,
Melyet agyad hiába bontogat.

Éjjelente repülj álmaid szárnyain!
Alkoss gondolataid vásznain!
Hagyd magad mögött a régmúltat!
Akard az ismeretlent, kívánd az újat!

De vigyázz, az álmod soha utol ne érjed,
Legyen ez a Te álombéli törvényed!
Hiszen kell egy elérhetetlen álom
Melyre vágysz a magányos éjszakákon.

2017. máj.

sorkoz

Állj csak az út mentén


Állj csak az út mentén
És nézd, ahogy elrohan melletted az Élet.
Viselkedj csak szépen, csendeskén,
Ahogy kihagysz minden lehetőséget.

Hisz' hagyhatod történni a dolgokat,
Melletted szépen elsétálni az éveket.
Nehogy megnehezítsd a dolgodat!
Okolhatod nyugodtan a körülményeket!

Állj csak be Te is a beletörődők sorába,
Tudod, hogy mindig más a hibás!
Zúzd le magad sokszor a részegség mámorába
Elvégre gyakran segít egy kiadós ivás.

Kiabálhatsz hangosan vagy moroghatsz nyugodtan,
Törődj bele a Senki-Lét érzésébe!
A világ nem reagál rád, csak unottan,
Te meg elfáradsz pusztán az út nézésébe.

Vagy kergethetsz rózsaszín cukros álmokat
Minden lehetsz, csak akarnod kell.
Az éjjel csendjében döntsd le a régi bálványokat,
Hogy Te légy mindenkinek a modell.

Akard a Jót, a mindent megváltoztatót,
Hiszen Te magad vagy a változás!
Ne keresd az elfogadhatót!
Te lehetsz maga az önfeláldozás.

sorkoz

A szív húrjai


Egy élet kezdetén a szív húrjai
Éppen csak mozgolódnak.
Csak az ösztön vezérli őket,
A kisbaba egészséges életösztöne.
Az első szavak kimondásával
Már kicsit erősebbek lesznek.

Pár év alatt elillan a semmibe
A gyermeki életigenlés és szeretet,
Hogy átadja helyét valami másnak,
Valami egészen újnak,
Ami oly' megfogalmazhatatlan
És sehogy sem érthető.

A szív húrjai lassan megkeményednek
Az első csalódásokban,
A félreértett pillantásokban,
A szerelmesnek hitt nézésekben;
Az átsírt éjszakák zokogással teli
Őrülten dermesztő magányában.

Az én magányra ítélt, elzárt
Szívem húrjai túl kemények voltak
Az átélt csalódások miatt.
Lassan már elkönyveltem magamban,
Hogy örök érzelmi magányra ítélnek,
Lelki elefántcsonttornyomba bezárva.

Aztán jött egy kedves, aranyos leány,
Aki furcsa volt, oly' nagyon különös
És valahol mélyen megérintette
A szívem magányba zárt húrjait
És egy halottnak hitt érzést
Keltett fel bennem.

Számomra ő volt a minden:
Akiért érdemes élnem,
Akivel minden reggel ébredhetek,
Aztán esténként kettesben
Karjainkat egymásba fonva
Csendben szerethetjük egymást.

A szívünk húrjai immár együtt dobognak
Egymásért nap mint nap,
Egy ütemre zúgják az örök szimfóniát:
A feltétlen, mindent átitató,
Mindennek értelmet és őrületet
Egyszerre adó szerelmet.

Ez az érzés átalakított engem
És annyi mindent adott,
Ami szavakkal le sem írható.
Szerelmemet féltve bízom benne,
Hogy a szívünk húrjai mindig
Együtt dobbanhatnak - egymásért

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/3. szám.

Mondd, Te miben hiszel?


Én hiszek a feltétlen anyai szeretetben.
Én hiszek az ártatlan gyermek mosolyában.
Én hiszek a bölcsőben gügyögő kisbabában.
Én hiszek az anyai ölelés megnyugtató melegében.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek a gyermeke első lépéseit látó szülő őszinte könnyeiben.
Én hiszek a legelső kimondott gyermeki szó erejében.
Én hiszek a kisgyerekkel közös délutáni játékban.
Én hiszek a mindennapi mesélés elmét fejlesztő erejében.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az óvoda gyereket és közösséget is formáló erejében.
Én hiszek az élete legelső tanítási napjára menő kisiskolás őszinte rajongásában.
Én hiszek az első piros pontot hazahozó gyerek büszkeségében.
Én hiszek a sok kis lurkó értelmét formáló tanítónő küzdésében.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az első felmérések izgalmában.
Én hiszek egy elszavalt vers gyönyörűségében.
Én hiszek a nyári szünetre várakozásban.
Én hiszek a nyaraláskori semmittevésben.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az első iskolai ballagásban.
Én hiszek a középiskolában kerülés izgalmában.
Én hiszek a sokkal több tanulás emberformáló erejében.
Én hiszek a felserdülő gyermekben.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az első szerelem hevében.
Én hiszek a randevúra készülődés izgalmában.
Én hiszek az első csók szédítő erejében.
Én hiszek a kézenfogva sétálással eltöltött órák gyönyörében.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek a szalagavató előkészületeiben.
Én hiszek a szerenád estéjében.
Én hiszek a ballagás ünnepélyességében.
Én hiszek az érettségi vizsgák izgalmában.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az egyetemi évek éjjel-nappali tanulásában.
Én hiszek a vizsgaidőszak alatti ólmos fáradtságban.
Én hiszek a nyári munkával szerzett zsebpénzben.
Én hiszek a frissen kapott diplomára ejtett apró könnyekben.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az Igaz Szerelem eljövetelében.
Én hiszek a Nagy Ő átölelésében.
Én hiszek az életre való társ megtalálásában.
Én hiszek az egész éjjeli szeretkezés mámorában.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az új lakásba költözésben.
Én hiszek a féltérdre ereszkedő lánykérésben.
Én hiszek az esküvő pompájában.
Én hiszek a nászéjszaka gyönyörteli fáradtságában.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek a gyermek várásában.
Én hiszek a szeretett nő pocakjában lakozó magzat csodájában.
Én hiszek a terhes nő szeretettel való elhalmozásában.
Én hiszek a gyermekét karjában tartó apa patakzó könnyeiben.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek a létezés értelmében.
Én hiszek az emberben, aki mindezt megvalósítja.
Én hiszek a mindennapi küzdelemben.
Én hiszek, hiszek, feltétlen hiszek az Életben.
Mondd, Te hiszel egyáltalán valamiben?

sorkoz

Tégla

Tűzben születtem én, valahol egy gyár közepén,
Aztán teherautóra raktak, majd messzire elvittek.
Egy kéz megfogott, majd rámcsapott.
Ekkortól lett öntudatom, így rájöttem,
Hogy csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Emlékszem a legelső becsöngetésre,
Ahogy a tudásvágyó fiatalok bejöttek falaim közé.
Az iskola első osztályára,
A mindent elsöprő tanulni akarásra.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Minden reggel köszöntöttem a napfényt,
Majd délután elbúcsúztam a falaim közt lévőktől,
Hogy estére elcsendesedjen az iskola
És így várjam a következő reggelt.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Emlékszem a legelső ballagásra,
A vizsgák izgalmára,
Aztán a bizonyítványosztásra
És a forró nyár hosszúságára.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Emlékszem egy réges-régi csillogó szemű fiúra,
Aki igen rég’ lépett be a falaim közé.
Az iskolás éveit kitüntetéssel végezte,
És elment szakmát tanulni messze-messze.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Aztán az egyetem után visszajött,
Hogy immár tanárként itt dolgozzon.
És a tudását kamatoztathassa,
Tapasztalatát számtalan ifjúnak átadhassa.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Az öreg tanár egy életen keresztül
Itt dolgozott a falaim között.
Innen ment nyugdíjba sok éve,
És utolsó napján engem érintett meg.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Emlékszem egy másik tanárra
Aki végzős egyetemistaként jött ide
Hogy legelső óráját itt tartsa
És az egész életét itt ledolgozza.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Sok diák volt a falaim között.
Mindenkit szépen sorban megismertem,
Aztán pár évig nevelgettem,
Majd útjára bocsájtottam.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

A tanárokkal együtt változtam én is.
Volt részem örömben-sírásban,
Hitben, reményben, változásban.
Az oktatás örök átalakulásában.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Érzem én az iskola szellemét,
A tanárok igyekezetét,
A diákok daccal vegyes tudásvágyát,
A dolgozók segíteni akarását.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Immár hatvanöt éves lettem én,
Tehát nyugdíjas lehetnék.
De megnyugodni képtelen lennék,
Az életem értelme a változás, az örök tudás!
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Itt az ideje visszapillantani!
Hogy lássuk a dicső múltat
És kirajzolódjon a még szebb jövő.
Így dícsérjük a tudást, az örök változást!
Hogy többek legyünk, mint egy tégla az iskola falában!

sorkoz

Ez az utam

Itt állok immár az életem delén,
Ideje visszanéznem, mit is értem el én.
Éltem én már eleget.
Kaptam hideget-meleget.

Hittem az életben,
Mindabban, amit elértem.
Sikeres vagyok, legalább is hiszem én.
Miért is mondana mást ez a költemény?

Nézem az én utam,
És átadom a helyem, fiam!
Amíg tudlak, segítelek én,
Hiszen csak érted élek én.

A mindennél is többet jelentesz nekem,
Hiszen te vagy az örökségem.
Ez volt az én utam
Legyen már a tiéd, fiam!

sorkoz

lap tetejére