Vitéz Ország György versei:
Délibáb virtuális művészeti lap 2015. Második évad/4. szám
Öreg kutya
Zeneszerző: Domokos Kázmér - NP.Sebastian
Szövegíró: v.Ország György
Énekli: Ország Nikolett
Klarinét: NP.Sebastian
Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/4. szám, november-december
„Éli, Éli Lamma Szabaktani” (Máté)
(„Én Istenem, Én Istenem, miért hagytál el?”)
A feltámadásnak szenvedés az ára,
E nemzet többször megszenvedte mára,
Sokszor ittuk ki keservünk poharát
Emelve magunknak egy magyar Golgotát.
Jézus útját stációról stációra járva
Végig bukdácsoltuk, lettünk mégis árva.
Elhagytál minket? - Kérdem Tőled félve,
Hozzád fordulva "Nem" választ remélve
Megfeszített ország Trianon keresztjén
Erdély is, nyílt seb ma kínzott, vérző testén.
Imádkozva kérek megváltást e népnek,
Szűnjön pusztulása, legyen egy test s lélek.
Ezeréves Hazánk határain állva,
Széttárt kezünkkel kegyelmedet várva,
Magyar, ha meghal legyen Magyar föld a testén,
Magyar a felírat szentelt sírkeresztjén.
Vers: v.Ország György
Zene: Domokos Kázmér - NP.Sebastian
Ének: Szabó Réka
Klarinét: NP.Sebastian
Emlékezz a fehér csendben
- A Gloria Victis emlékműnél állva -
Kongasd harang bűnűket az égbe
Távolba fel kékes messzeségbe
Üvöltsék széllel angyalok
Dörögjék viharral csillagok
Katyni mészárszék jajt kiállt hörögve
Drezdai pusztítás égbeszállt füstköde
Ukrajna éhen halt csont sovány gyermeke
Gyilkoló szörnyeteg vérgőzös lángnyelve
Ávónak poklában szadista vallató
Álomba reszkető csengető zaklató
Csonkított tetemek vörösköd fellegek
Hurrázó katonák szuronyos szellemek
Világot bejáró gyilkoló kísértet
Ördögi lombikban sátáni kísérlet
Uram
Taszítsd poklok poklára a vörös borzalmat
S legyen a történelem rút emléke
Ámen
Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/3. szám, szeptember-október
Küküllőn egy katicabogár
- Hunor dédunokámnak -
Sebes a víztükör, tündér fújja, hajtja,
Pisztráng meg ficánkol, versenyt úszik rajta.
Elhagyott falevél, olyan tutajforma,
Rajta egy katica, inkább otthon volna.
Otthonát elhagyta, messze fújta a szél,
Vágyik vissza oda, hol sok, sok testvére él.
A vándor – ki én valék – megláttam a pöttyest
Vízbe lépve, nyúlok felé, s az ujjamra röppent.
Megköszönte segítségem, s látta, hogy nincs pöttyem,
Egyet nékem felajánlott, s kicsordult a könnyem.
El nem fogadhatom éked, Erdély adta néked,
S hol tündérek ecsetje festett, ott folytasd a léted.
Más világot sose keress, nem találhatsz szebbet,
A Mennybéli szeret téged, hisz ide teremtett.
Hazatérve, ha valakit vándorbottal látnál,
Beszélj róla, mond el néki, hogy te hogyan jártál.
