Vitéz Ország György értekezései

Délibáb virtuális művészeti lap 2015. Második évad/1.szám

A zongorista

A lányom többszöri unszolására egy hétvégi napon betettem a dvd lejátszóba a 3 Oscar- díjas Roman Polanski filmjét „A zongoristát”. A film 1939-1943 közötti Varsóról szól. Itt él Wladyslaw Szpilman zsidó zongorista népes családjával. Drámai, és sokszor brutális történések után a varsói gettó 1943 felkelését követően Wladyslaw megint önmaga lehet. Ehhez kellett Dorota és mások, többek között a német Wilm Hosenfeld százados segítsége. A túlélés sikerült, a filmnek vége. Stop gombbal dvd ki. Még a film hatása alatt azt átélve studérozom. Ekkor a szemem újra a képernyőn. A képek újra drámaiak, és brutálisak, de ez nem film ez a valóság. Tv híradó. GÁZA
Tudat alatti álomszerű látomásba kerülök (szürrealista-vizionálás)
Keresem a filmben üldözött zongoristát.( A Gáza melletti hegyen a filmhíradó szerint kialakult a háborút kukkolló turizmus. Onnan nézik kéjelegve a becsapódott lövedékek hatásait.)
Tehát keresem a filmben üldözött zongoristát.
Lehet, hogy a látcsövet kölcsönző az?
Vagy netán a parkolóőr?
Tovább keresem a kóla árusba, a hintázó gyerekben, a távcsőbe kéjelegve bámulóba, a vértócsába fekvő Palesztin csecsemőbe, a mellette zokogó anyában, a romok alól kikandikáló bohócbabába, keresem, keresem, keresem.
Dorota mondata jutott eszembe a filmből: „GYALÁZATOS EZ AZ EGÉSZ”


Beszélgetés MÓRA LÁSZLÓ festőművésszel az élet dolgairól és a Toalett-tárlatról. (Árukapcsolás avagy a szükség és a művészet)

Dénes János bácsi atyai jó barátom hívta fel a figyelmemet egy festőművészre akit Móra Lászlónak anyakönyveztek. Használati utasítást is mellékelt arra ha felveszem vele a kapcsolatot. Először is nagyon érzékeny (mondjuk ebben semmi rendkívüli nincs, hisz sokan vagyunk még így). Aztán meg makacs is, mint Kun ősei voltak (köztük Móra Ferenc író). Barátunk a 80.-as évek közepén gondolt egy merészet, és lesétált a lépcsőn Batthyányi-téri nyilvános wc-be. Nézegette az előtér falait mikor megállt mellette a bérlő és méregtől vörös fejjel rákérdezett
- Csak nem a Köjáltól jött? Nemrég lett kifestve.
- Nem, dehogy, csak elég nagy a falfelület, egy pár festményt felaggatnék.
Szó szót követett majd egymás tenyerébe csaptak. Nemsokára a gebines megnyitotta a Toalett tárlatot. A siker biztosítva volt hisz nagy a téren az átmenő forgalom. A szükség és a művészet iránti vonzalom egyaránt hajtotta az érdeklődőket lefelé a lépcsőn. Hamar híre ment a tárlatnak. Ide nem kelet sem szocialista brigádokat meghívni, sem Kiszes kirándulásokat szervezni. Mindig biztosítva volt a teltház.
Aztán a kultúra urai is megkapták a "fülest". Eltudom képzelni Aczél elvtársat és a sipítozó mindenesét Lendvai Ildikót mikor megkapták az ügynökök jelentését a szagos helyen végzett lehallgatásról. Kínos sőt rendkívül bonyolult volt a helyzet mert az imperialisták is betehetik a lábukat az illemhelyre. Mi lesz ha a nyugati sajtó is szagot fog a tárlatról? Szedhette össze a művész alkotásait és duzzogva mondogatta- Egyszer volt Budán kutyavásár, meg aztán wc-ben tárlata.
- A második világégés után 1947-ben születtél Kispesten egy sokgyermekes szegény családban. Ezt most úgy mondanák halmozottan hátrányos helyzetből indultál
- Amikor belementem ebbe a kérdez -felelek játékba nem gondoltam volna, hogy titkosrendőröket megszégyenítő beugratós provokatív kérdésekkel rukkolsz elő! Az a szerencséd, hogy a remete amelyik még nem felejtett el beszélni: szószátyár! Hát akkor vágjunk bele! Kilenc hónapig anyám hasában lokálpatriótáskodtam, de erről nincs hivatalos lakhatási engedélyem. Néhány jóakaróm szerint az életem végéig ott kellett volna állomásoznom, de én másképp döntöttem. 1947-ben a Roswelli UFO katasztrófa és a kommunisták hatalomra kerülésének idején Mindszenthy József bíboros hercegprímás a Nagyboldogasszony évének nyilvánította 1947-et, és, hogy az év tökéletessen telítődjön ellentmondásokkal november 27.-én én is megszülettem. Tehát az általad említett dátum és a szegény család stimmel, de a halmozottan hátrányos helyzet, csak az ötödiknek születő öcsémre érvényes. Szüleim első gyermeke voltam. 1984-ben elhatároztam, hogy elég volt a főiskola nélküli hátrányból előnyt kovácsolok, hiszen sikeres külföldi kiállításaim voltak, de nem gondoltam volna, hogy a karácsony előtti Toalett tárlattal még 30 év múlva is figyelmében leszek az ártó szándékúaknak. Nem gondoltam volna, hogy az Aczél féle kultúrdiktatúra életem végéig elkísér. A hirhedt három T: A tűrés, tiltás, támogatás. Utórezgéseit még most is érzékelem nap mint nap. Az nem zavar, hogy már egy leroggyant klozetben sem állíthatok ki csak a sajátomban. Az viszont igen, hogy a nagyapánk testvérének nevére( Móra Ferencnek aki 1934-ben meghalt) a Díjbeszedő Holding ZRT az én címemre kiküld 11 év ki nem egyenlített számlát amiből öt évet már egyszer kifizettem, hiába igazoltam nem fogadták el. De már a Nyugdíjintézet is megpróbált elvenni 29 szolgálati évemből hármat, de nem hagytam. Az, hogy nem fűthetem a lakásom az nem az én szégyenem, hanem a Gázműveké. Kilenc évvel ezelőtt lecserélték a gázórát egy háromszor többet mérőre. Amikor bemérettem a nem véletlenül buzgólkodó műszert a "szakemberek" azt mondták, hogy csak a megengedett határértéken belül fogyaszt túl. Na én azóta nem fűtök, mert túllépték az etikai határértékemet. De nem akarok belemerülni a szociális helyzetem ecsetelésébe, hiszen én a sok ezer honfitársamhoz képest, még nem fagytam meg, még nem haltam éhen, és még nem vertek agyon a kisnyugdíjamért, még nem...! Részesei vagyunk egy kedélyes népességritkító ceremóniának, gladiátorként küzd majd minden család az életbennmaradásért. Ez egy olyan szórakoztató műfaj, amelyben Mi vagyunk a szórakoztatók és a sok-sok Cézár paralízises hüvelykujja mindig, lefele mutat. Összegezve a tapasztalataimat életem rögös útján folyamatos hepe-hupaként domborodtak az ártók szándékai, mint ahogy minden igazszívű érzékelte úgy én is.
- Mondtad, hogy vannak honfitársaink akik elhivatottságból segítenek bárhol a világon ahol katasztrófahelyzet van. A magad módján Te is ezt teszed mikor szimbolikusan vagy kőkeményen, egyéniségedből fakadóan, markánsan rámutatsz nemzetünk sorskérdéseire. Itt ragadnám ki az "abortusz" című alkotásodat. Kihalunk a nekünk teremtett édenből, a Kárpát medencéből?
- Ki- ki eldöntheti privát receptoraival, hogy szimbolikusan avagy markánsan mutatok rá nemzetünk sorskérdéseire, de az biztos, hogy sohasem rosszindulatú megmondóemberként. Már 40 évvel ezelőtt megfestettem olyan témákat amelyek most még aktuálisabbak. A már említett "Abortusz"-t, "Közöny"-t "Lakásprobléma", "Agresszió", "Csapda" stb.. A "Csapda" című képem orákulumként jelezte a mostani hitelcsapdában vergődők kilátástalan helyzetét. A mindenkori kormányok programjai sikeresen elaltatják még a fajfenntartó ösztönöket is. Parafenomenokat megszégyenítő hipnotikus erővel szuggerálják belénk azt, hogy minden rendelkezésük a javunkat szolgálja, még az is ha kihalunk! Nagyon sikeres és alattomos tett volt az 1957-től napjainkig tartó angyalkaszaporító program, a maga 7 millió legális és 1 millió illegális abortuszával! A természeti katasztrófák ellen is szoktak intézkedni valami érdemlegesset. A mínuszba hajló népességszaporulatnak is gátat lehetne vetni az abortusz stoppal, ha az lenne a kívánatos, de úgy tűnik nem az! Ebből a bűnből ered minden bajunk, fiaskónk! Egy népet a népesség tesz néppé, ha nincs szaporulat a nép is megszűnik mint nemzet, ez a primitív egyszerű valóság. De gyermek helyett születik más, mert az egymást követő megszorító rendeletek frigyre lépnek, és a nászúton megszületik a nyomor, mely üres konzervdobozként csattog a liberál- demokrácia perpetuum mobilja mögött. Nem tartóm a helyzet komolysága miatt illuzórikus- hagymázas fantazmagóriának azt a nemzetmentő eljárást, hogy a töménytelen műanyag-beültetést és töménytelen ivartalanító szer bevitele miatt meddővé vált ifjú lány és fiú helyett, mivel olyan vészterhes demográfiai idők járnak, hogy az már több mint katasztrófa. Száz éves korig minden magyar honleány, ki még el tud totyogni a járókeretével az első petebeültető állomáshoz annak hazafias kötelessége a kihalás szélére sodródott nemzet segítségére sietni. A szélsőséges helyzet miatt fogalmazok szélsőségesen, ahogy a drámai helyzet megköveteli. Fiktív regénybe illő elképzelés, de én érvénybe léptetném azt, hogy a felsőbb iskolákban kötelező tananyag legyen a hazaárulás, és, hogy a megbukottakból verbuválják a mindenkori kormány tagjait.
- "A művészet nem létezik az élet nélkül, és ha már élünk valamelyiket széppé kell tenni". Ezt, hogy érted?
- Választhattam: lemondok a hétköznapi élet örömeiről, szépségeiről amit tömören a család jelent, vagy az életem a művészetben teljesítem ki. Azzal a szándékkal, hogyha már az életem nem volt szép a munkáim legyenek azok. Szerintem a természet önmagában művészet is egyben, csak a természettel harmóniában alkotó ember teszi széppé az életet. A természet az élet, és az igazság számomra ugyanazt jelenti, mint ahogy a művészettel az esztétika elvileg egységes. De mivel a káosz birodalmában minden alapkő fel van rúgva így mindez csak teória. A fény iránya már alig dereng az elmebaj útvesztőiben.
- A saját stílusodat hova sorolnád? Néha úgy érzem, hogy nem is az esztétikai szépség, hanem az áramütésszerű megdöbbenés, majd az elgondolkodás vezérel. Így van?
- Nem azért "sokkoló" néhány művem, mert az elektromos angolna farkával festettem, hanem esetleg azért mert a tisztelt földhöz ragadt képzeletű szemlélődő a komfortos világában még nem találkozott hasonló élethelyzettel. Szerintem a jó mű nem csak esztétikus, figyelemkeltő, okító, hanem krónikás célzatú is! Elsősorban gondolkodó vagyok, ezért gondolatébresztő néhány alkotásom. Azt vallom, hogy a jó műnek jelzőkészülékként kell funkcionálnia az égető problémákkal szemben. Az alkotó pedig éberen reagáljon a szociális gondokra. Úgy álljon az alkotáshoz mintha társadalomtudományi és politikai szakdolgozatot készítene. Ez a követelmény csak a műfajra szakosodottakra érvényes! A művészet támasztópillére az esztétika és az érzelmek. Én magamat a mankó stílusba sorolnám.
- Azért Te is kaptál esélyt mikor megismerkedtél Karin Rösiche idehonosult M.T.I újságírónővel, aki kíváncsi lett a kiállításodra a pestszentlőrinci kultúrházba. Tetszhetett neki mert írt róla egy riportot, és ez megjelent a Daily News 1980.10.01 szerdai számában "egy ördögfejjel kezdődött..." címen. Éles az ellentét: esély a Teremtőtől ördögfejjel.
- A gyermekkori mesekönyveimnek köszönhetően a jó és a rossz elvonatkoztatását korán megtanultam. Hamar megtapasztaltam, hogy a rossz van túlsúlyban az élet minden megnyilvánulásában. Egész életemben a sátáni dominancia árnyékában vegetáltam, mint ahogy sok más honfitársam. Az ördögöt, gonoszt mint modellt gyakran "megidéztem" az alkotásaimban, hisz ő testesíti meg mindazt ami a természet ellentéte. Azt, hogy az első olajképem egy lángok közt vigyorgó ördögfej volt nem misztifikálnám, hiszem majdnem ennyi eséllyel, teremthettem volna angyalfejet is. De mivel az ördögnek még az újságokban is nagyobb hírértéke, marketingje van, talán azért íródott rólam az a riport.
- Egyszer fent máskor lent. 1984 karácsonyán kilenc képpel leköltöztél a Batthyányi- téri nyilvános wc előterébe, és megnyitottad a világ első zenés illemhelytárlatát. No meg kitettél három gépelt oldalt mellyen telesírtad saját és hazád sorsát mint Tiborc egykoron. Mit váltál ettől a kiállítástól?
- Amikor visszajött a volt NSZK- ból Nürnbergből Lauf városból az egy évig tartó vendégszereplésből a kollekcióm (Benkó dixilenddel közös vernissage után a Delunbergi Udvari Színházban történt kiállítás után) végre megpihenhettek a képeim a Batthyány-téri nyilvános wc-ben. Elismerem, hogy nálam csak a koporsóban fekvő halottak konokabb lokálpatrióták, mert ők ragaszkodnak leginkább a területükhöz. Nehezen hagyom el a kutyám és az általam körbevizelt otthonnak nevezett territóriumot, de mivel némi disszonanciát érzékeltem a hazai és a külföldi esélyeim közt a dühöm tolmácsolta ötlet, a szokatlan és rendhagyó kiállítás létrejött. Azért voltam mérges mert előzőleg hónapokig kilincseltem galériákban, kultúrházakban az elutasításért. Hogy mit vártam a kiállítástól? Hát anyagi és erkölcsi sikert nem, mártírrá magasztosulni sem vágytam még, csak a dühöm kívántam csillapítani és az sikerűlt. Számítottam megtorlásra ehhez képest csak megfigyeltek, zaklattak, és elvették a szükséglakás kérelmem. A "tacepaomra" büszke vagyok mert az akkori punnyadtpöcsü elgyávított világban merész hazafias tettnek számított, amit belügyminisztériumi eljárással honoráltak. A történet lényegét összesítve A Tabula Smaragdina tanai szerint "amint fent úgy lent" ennek értelmében ami univerzum törvényszerűsége, számomra a "pocsolyában dagonyázónak" a nyilvános wc is lehet Nemzeti Galéria. A magam részéről én nem egy búlvár- vulgár történetet látok a Toalettárlat létrejöttében hanem egy elégedetlen elszánt alkotó forradalmi szintű tiltakozását öt évvel megelőzve a soha meg nem történt rendszerváltást, a még stabilan tündöklő Kádár kormány idején. Meg is kapom érte a különféle büntetéseimet a mai napig. Megemlíteném a földhözragadt fékezett habzású intelligens mosópor szintű képzelőerővel rendelkezőknek, hogy a szárnyaló elméjűeknek nem kell szájba rágni azt a vulgáris áthallás nélküli tényt, hogy a "szükség" és a művészet nem esik túl messze egymástól, olykor hasonlítanak is egymásra! ( ez főleg a kozmopolita "liberális", álművészekre érvényes: O.Gy).
- Aztán jött az 1989-es kész átverés (paktum) show. A nagy remények tovaszálltak és maradt a valóság. Műtermed a két négyzetméteres folyosóból átalakított konyha. Na meg az Isten szabad ege alatt a kisasztal, és a falnak támasztott születendő festményeid. A nyugdíjad nagyon kevés, de Bodrira a csendőrpulira, és a festékre mindig jut. Az, hogy télen fűtsd kis otthonod csak álom. Tényleg vannak még álmaid egy szebb világról?
- A lakásom 29 négyzetméteréből egy négyzetméterén teljesedik ki személyiségem- szellemiségem. A többi területet a már kész művek és a könyveim foglalják el. Ezen a helyen én csak porfogó, könyvjelző vagyok. Bevallom egy kicsit zavar az, hogy a felülművelt műkereskedők mindig alulértékelték a munkásságomat, így még ajándékba is fanyalogva fogadják el műveimet. Minden alkotásba épített jó szándékú kritika tulajdonképpen egy jobb- szebb világ megálmodása! Egyúttal egy hősies, lassú szélmalomharc, de minden tiszteletem azoké akik ezt az utat választják. Az ő nevük és alkotásaik maradnak fen, és lesznek köztiszteletben. A műterem az amit kiszorítunk a környezetünkből, lehet az saját birtok vagy nem. Amit ott alkotsz az nem a tiéd hanem az egyetemes kultúráé, persze csak akkor ha olyan színvonalú műremek. Egyedül csak az alkotási periódus, a mű vajúdási folyamata a tiéd, az a katartikus állapot amit akkor ISTEN kezében töltesz! Tehát nem az számít, hogy hol milyen körülmények közt alkotsz, hanem a végeredmény amit a művészet oltárára leteszel. A saját személyiségedből kiszakítva, a szellemed égetésével és a lelked szeretetével, legyen az bármilyen műfajú művészet! Még sokat kell várni, és álmodni arról, hogy a magyar nemzet ismét a legszebb bokrétája legyen Isten kalapjának. A latin idézet szerint "Rövid élettel ajándékozott meg bennünket a természet, de örök annak emlékezete ki életét a jónak szentelte". Remélem elfogadható válaszokat adtam kérdéseidre.
- Én meg remélem, hogy szószátyárságod is a jónak szentelődőtt.


Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/4.szám, november-december

"S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?" (Nagy László)
(Gondolatok a Teremtő és a sátán harcáról,
művészekkel az alkotás folyamatáról)

Közel egy évvel ezelőtt láttam először a fényképen lévő szoborgyalázást, de most 2013 adventjén csillapodott le a tehetetlen dühöm, hogy írok róla. Nap mint nap tanúi lehetünk a jó és a rossz harcának. Sajnos a sátán nyerésre áll, bár a nyerésre állást Kő Pál vitatja. A képen látható szobrok /?/ Pestszentlőrinc szívében egy Üllői úti parkban árválkodnak. Az önkormányzat alig kőhajításnyira található, így az "illetékesek" folyamtatosan szembesülnek velük - tán szemlesütve
Szécsi Margit, és Nagy László költőházaspárt Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész álmodta szoborrá.
Az "áldozattá" vált Szécsi Margitról mondták.
Csoóri Sándor: Az utolsó évtizedben talán a legpolitikusabb költőnk volt. Oly keményen, és pontosan írta be az országos panaszkönyvbe életünk nyűgjeit, hogy költőóriás férje Nagy László életművének is méltó folytatójává vált.
Nagy Gáspár: Törékeny lényének szuggesztív ereje sugárzása volt. Nagy Lászlóval közös műhelye pedig valóban maga a csoda.

Művészekkel beszélgettem az alkotás folyamatáról.

Kő Pál úgy éli meg, hogy folyamatosan adja át énjének egy darabját a majdani kész alkotásnak. A szobor avatásán engedi el a mű kezét, és búcsúzik tőle. Vannak szobrai amelyek annyira hozzánőttek, hogy nem tudná elengedni a kezüket az erre szakosodott "gyűjtők" bánatára. Megkérdeztem: Hogy élted meg mikor megtudtad a szoborcsonkítást? Indulatba jött és a műgyűjtőket szidalmazta. Meglepetten kérdeztem – Tényleg úgy gondolod, hogy a műgyűjtők?
Á dehogy, Magyarországon a világon először "kitalálták" a "megélhetési" bűnözést, és ez üzletággá vált.
Búcsúzóul annyit mond: Ide vezet az Isten tagadás.

Móra László festőművész véleménye: Amit alkotsz, az nem a tiéd, hanem az egyetemes kultúráé, persze csak akkor, ha olyan színvonalú műremek. Egyedül csak az alkotási periódus, a mű vajúdási folyamata a tiéd. Az a katartikus állapot, amit akkor Isten kezében töltesz! Nem az számít, hogy hol milyen körülmények közt alkotsz, hanem a végeredmény amit a művészet oltárára leteszel, a saját személyiségedből kiszakítva, a szellemed égetésével, és a lelked szeretetével legyen az bármilyen műfajú művészet!

Domonkos Béla szobrászművészt Sashalmon Mindszenty József hercegprímás úr szoboravatásán ismertem meg. Az ünnepélyes szertartás alatt végig az Ő arcát figyeltem, és láttam lepelhulláskor a sokat megélt markáns arcán legördülő könnyeket. A napokban azt kérdeztem tőle: Béla bátyám mikor adod át lelked egy részét a szobornak? Ő azt válaszolta- Ha kész van, de a köldökzsinórt a leleplezés után vágom el.

A művészeket azért szólítottam meg, hogy érzékeltessem milyen pusztítást végezhetnek az alkotók lelkében a sátáni rombolók. Legyen az ég felé mutató szobor csonkított nyaka egy felkiáltó jel: ELÉG VOLT!
Az írást javítgatva elmerengve nézek ki a szobaablakon. Idén nem lesz fehér karácsony állapítom meg, és régi adventokra gondolva le- lecsukódik a szemem. Kint találom magam az éjszakában a téren, előttem a költő még ép mellszobra. Megszólítanám, de nem merem. Ő csak néz „ szobor szemmel” ( Sz.M) egykori hitvese felé.
- Költő úr!- súgom felé halkan- nem zavarom? Meglepetésemre válaszol.
- Hogyan zavarhatnál? hisz nem alszom, csak álmodom.
- Hová lett? Mikor történt? –kérdezem zavartan a szoborcsonk felé fordulva.
- Mi ezt a szót, hogy idő nem ismerjük. Itt örökkévalóság van, és ennek nincsenek részegységei. Az idő odaát engem is elgondolkodtatott. "A szomorú örök" című versemben- Por virága hajlik patáikra/ lengő farkuk aranybojtos inga,/ méri, méri a fülledt időt.
Margitka, hogy hova lett nem tudom. Lehet, hogy felkérte táncra egy bohókás szellő, és itt forgolódnak a parkban, míg bele nem fáradnak. Vagy hazament meglátogatni édesanyját, akivel a közelben laktak. Itt nevelkedett, tette meg az első lépéseit, és tanult meg írni.
Az éjszaka sűrű csendjét ekkor egy zörgő csattogó éjszakai villamos zavarja meg, és a csend felrebben, mint mikor a lakmározó madarak közé követ hajítanak. A villamos távolodva belefúrja magát az éjszakába, és ahogy a parkban bújócskázó szél hallgatásra pisszent,visszabújik a csend a fák és a szobrok mögé.
A költő folytatja a beszélgetést: Most az egykori iszkázi adventi rorátékról álmondtam. Akkor ropogós hideg telek voltak. A hajnal kitett magáért, úgy szúrta a hideg, fagyos tűhegyeit az arcunkba, hogy szinte fájt. Aztán te mivel foglalkozol, hogy ilyen kíváncsi vagy ránk? -Hát- zavartan pirulva szólalok meg- én is írok úgy öt-hat éve. Sokat gyötrődőm, nem vagyok biztos magamba. Talán abba kéne hagyni!? A kétségemre a választ Döbrentei Kornél adta: El kell jutni a szellemi függetlenség azon magaslatára, amely szinten már közömbös mindenféle dicséret vagy elmarasztalás. Aki idáig eljut már egy magasabb rendű igazság birtokában van, és ezért tántoríthatatlan. Egyetlen bírája vagy megítélője maga az idő.
- Igaza van a Kornélkának, nagyon tehetséges költő, de, hogy megtudtam , hogy te is írsz kérlek tegezz vissza.
- Tudod, úgy van ez László ha hallok egy szép szövegű dalt hozzáillő melódiával, vagy olvasom a Te verseid vágyódom, epekedem, hogy egyszer én is ilyet írjak.
Ekkor láttam hideg szemében először megértő kedves csillogást.

Jól gondoljuk meg, ha nem csavarjuk ki az „éhes fűrészt”/ N.L/ a garázdák , a gyerekekre vadászó mesterlövészek kezéből a fegyvert hová jutunk? Nemcsak álmodozni kell egy szebb világról hanem tenni is kell érte. A Teremtő segítségével, ha nagyon akarjuk sikerül, és egy valóban szebb világot tudunk örökül hagyni. A környezetünkből érkező valótlan ( agymosó) világot ki kell zárni az életünkből. Nevén kell nevezni az értéktelent, silányt, az ocsmányt a művészetekbe, mert Nagy László szavaival: "KICSODA ÁLLÍT KÁROMKODÁSBÓL KATEDRÁLIST?"




lap tetejére