Baranyi Ferenc

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/2. szám, június-július

Kurta Kommendálás

Corrado Calabro barátom, a kortárs olasz líra élő klasszikusa tette fel a kérdést, nem is olyan régen: „ A videokrácia korát éljük. Hulladék, szemét szóban és írásban. Egy ilyen viszonyrendszerben lehet még hely, lehet még érdeklődés a költészet iránt?”

Bizony, jogos a kérdés, mert az emberek elfordultak a költészettől. És nem csupán azért, mert a mind kíméletlenebb küzdelem a létért nem hagy rá időt. Hanem azért is, mert a költők nem az ő gondjaikkal-bajaikkal foglalkoznak. Nem az ő indulataik rezonanciáit formálják költeménnyé. Még csak nem is a saját fájdalmukat és örömüket dalolják el, hanem valamiféle tárgyiasult szövegeket gyártanak, amelyek az értelemtől és az emberi érzelmektől olyan távol esnek, mint a melódiától az írógépkattogás.

Csakis azok a költők tudják visszaszerezni a költészet becsületét és hitelét, akik verseikkel nem csupán a szakma és a sznobok tetszését akarják kivívni, hanem fáradhatatlanul igyekeznek ébren tartani nemzetük igazságérzetét. És karbantartani embertársaik sokszorosan fenyegetett érzésvilágát. Akik gondosan ügyelnek arra, hogy amit írnak, dekódolható legyen a szakmán túl is.

Bornemisza Attila ilyen költő. Méltó az édesanyjához, Ihász-Kovács Évához. Tűzmadár című kötetét így ajánlotta nekem: "A mesteremnek-választott, csodálatos költőnek." Nos, érettségét, kiforrottságát tekintve már ő is bízvást lehetne mestere sokaknak.
Sokrétű tevékenységének mindig is elismeréssel adóztam. Ám ő elsősorban költő nekem. Ezért szinte személyes öröm számomra, hogy egyre jobb kötetekkel rukkol elő.

2014. január 12.
Baranyi Ferenc
Kossuth-díjas költő, műfordító




lap tetejére