Varjú Zoltán versei:

Délibáb virtuális művészeti lap 2017. Negyedik évad/1. szám

Lennék

Nyíló virág szirmai közt, téged keresnélek,
bimbóját szakítva a virágzó rétnek.
Lennék a rózsa, amely csak Tenéked nyílik,
vörös színű lángban, Tetőled izzik.
Lennék Én a nap, amely korán kelne érted
és meleg cirógatással érintenélek,
Lennék a hold, amely álmot hoz Tenéked,
a benned élő vágyad, a reményed.
Lennék Én a tarló, amely kopár nélküled,
a szélsebes patak, az éltető vized.
Ami virágos rétbe borítaná a pusztaságot,
és nem hagyná kihunyni azt a lángot,
amely tűzzel égeti fel... a halott világot!

Paks, 2017. január 27.


sorkoz

Ne kérjem hiába

Én Neked könyörgöm és senki másnak
nem ereszkedne alá a térdem.
Hallgasd meg tiszta szívvel imámat,
felajánlom a lelkem és a vérem,
segítsd meg cserébe, áldott szép hazámat!

Én ma Hozzád szólok, fel a magas égbe,
nézz le rám az Atya tékozló fiára.
Hallhatod, fohászom száll a messzeségbe;
Ó, mindenható Isten, ne kérjem hiába,
Én itt állok előtted az áldásodra várva!

Paks, 2016. november 17


sorkoz

Csak egy szó...

Tudom, csak egy szó csupán,
amit sokunknak kimondani oly nehéz,
csupán csak annyi; Szeretlek.
Tudom, csak egy levél vagyok a fán,
amely a másik nélkül, mit sem ér,
hogyha földre hullván,
másokat magam alá temetek,
és utána mindörökre elfeledek...
mint azt a szót, amit már rég
ki kellett volna mondanom; Szeretlek!

Paks, 2017. január 25


sorkoz

Szeress úgy!

Szeress úgy, mint ahogy én szeretlek,
akár a sötét éj a csillagot.
Szeress úgy, mint amiképpen szereti
a hajnal, az éltetőn felkelő napot.
Szeress úgy, mintha nem lenne holnap
addig, amíg még vagyok.
Szeress úgy, mint ahogy én szeretlek,
s amit szívemből neked adok.
Szeress úgy, mint ahogy a hegy szereti
ormán az egekig felérő fát.
Szeress úgy, mint ahogy az Isten szereti
az egyetlen, egyszülött fiát.
Szeress úgy, amiképp a mező szereti,
mikor kisarjad rajta a virág.
Szeress úgy, mint ahogy én szeretlek,
Isten szerette, de sorsa-vert...
...mégis megáldott világ!

Paks, 2016. december 31.


sorkoz

Ne kérjem hiába

Én Neked könyörgöm és senki másnak
nem ereszkedne alá a térdem.
Hallgasd meg tiszta szívvel imámat,
felajánlom a lelkem és a vérem,
segítsd meg cserébe, áldott szép hazámat!

Én ma Hozzád szólok, fel a magas égbe,
nézz le rám az Atya tékozló fiára.
Hallhatod, fohászom száll a messzeségbe;
Ó, mindenható Isten, ne kérjem hiába,
Én itt állok előtted az áldásodra várva!

Paks, 2016. november 17.


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/4. szám.

Nincs nagyobb

Nincs nagyobb áldás, mint téged szeretni,
harmatos rét fövenyén melletted pihenni.
Veled együtt nézni az égen a csillagot,
amit egymásból nekünk a Jó Isten átadott.

Nincs nagyobb öröm, mint látni nevetni,
boldog pillantásod tükrébe merülni.
Nézni, ahogy kedved szárnyal a magosba,
Veled együtt hullani tengernyi habokba.

Nincs nagyobb átok, mint örökre feledni
szemedben a lángot, hagyni kihunyni.
Mert nélküled hagyni elmúlni a létet...
olyan lesz a holnap, mint az utolsó ítélet!

Paks, 2016. november 15


sorkoz

Ha

Ha többé, már nem tudsz, őszintén szeretni,
Én nem kérem tőled, hogy szeress.
S ha már, könnyen el tudsz, végleg feledni,
Én nem fogom kérni tőled, hogy keress.

Ha többé, már nem ölel meg a két karod,
Én nem kérem tőled, hogy tegyed.
S ha már, átnézel rajtam, elhal mosolyod,
el kell, hogy engedjen jéghideg szíved...

Paks, 2016. november 10.


sorkoz

Aki hozzád szól

Én zabolátlan folyó vagyok, szélsebes
ordító orkán, ami néha túlontúl heves
esőtől áztatott föld, télen kihűlt jeges,
zúzmarától fehér fűtengeren hajótörött.
Aki a magányos szívedre gyógyírt keres,
eme néhány papírra vetett sorai között
ad neked vígaszt, s boldog perc-örömöt.
Őszinte szavakkal gyógyítaná be, azt a sebet,
amelyet nem gyógyíthat be más, csak a szeretet.
Mondd, mit adhatna néked ennél többet?
...ez a szerető szívű koldus, nincstelen nemes...
akinek mindene meg van, akihez Isten oly kegyes!

Paks, 2016. október 11


sorkoz

Ha végleg elmegyek

Mondd, ha holnap leszakad rám az ég,
Te odafent vagy, s Én itt lent vagyok.
Ha holnap végleg elmegyek, meghalok,
Mondd magam után, milyen nyomot hagyok?

Mondd, ha holnap eljönne értem a vég,
Te odafent vagy, s Én itt lent vagyok.
Lesz e majd olyan, akinél szívem itt hagyom?
Ha holnap végleg elmegyek, meghalok.
Mondd, a kérdéseimre Tőled, választ kapok?

Paks, 2016. október 18


A fenti vers a mindannyiunk életében, oly gyakran felmerülő kérdések halmazaiból szemezget, néhány gyorsan felvillanó sorskép közül. Ha van hitünk és hiszünk abban, hogy a röpke földi éveinket követően, vár reánk valami más, amely az elmúlásunkat követen kezdődik, akkor vajon, milyen Űrt hagyunk magunk után... ha hagyunk egyáltalán bármit is, magunk mögött.


sorkoz

Nyári est

Édes álomra hajtja fejét a nyári est,
miközben sötét lepelbe borul az ég.
Majd izzón, parázsló szemeket fest,
s onnan tekint le ránk a Mindenség.
Ébenfekete vásznán az ezüst korong,
mint templomtoronyban a harang...
Úgy kiáltja messzeségbe kínjait a Hold,
Te mégsem hallhatod, hogyan dalolja
szirén énekét e csodás égi hang.

Paks, 2016. október 10


sorkoz

Nem kérhetem

Nem kérhetem tőletek, hogy ti is higgyetek
abban, amiben én, mi mind összetartozunk.
Akkor is, ha nevetnek rajtunk gonosz Istenek,
testvér tör ellenünk, és egymás ellen harcolunk.

Nem kérhetem tőletek, fejetekre hamut szórjatok,
hiszen jól tudom, ez nagyon nehéz dolog.
Magam se túl könnyen teszem meg,
és ettől minden nap egyre jobban sorvadok.

Nem kérhetem tőletek, hogy olyat tegyetek,
ami ellenetekre van és nem tennétek szívesen,
mégis vágyom rá, hogy őszintén szeressétek
e balsorsa-vert, magához hűtlen nemzetet!

Nem kérhetem tőletek, hogy ti is arra keljetek,
mily gyönyörű nap ébredt ma újra itt reánk.
Mert mindennél fényesebb, a gyémántnál szebb,
e földön páratlan hely a mi közös hazánk!

Nem kérhetem tudom, most mégis megteszem,
nem tántoríthat el, ettől semmi sem,
se dölyfös dac-harag, se belső pánik-félelem.
Segítsd meg hazám és nemzetem, áldott jó Istenem!

Paks, 2016. október 8


sorkoz

XXI. Századi válaszok József Attila Ős patkány terjeszt kórt című versére

"Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,"
és becstelen vágyaival mételyez,
amit nem szabadna tűrnünk,
s Mi mégsem teszünk ellene,
miközben mindent tönkretesz!
Nem látja az, ki lelkében megvakult,
a tömeg szomjúhozza az igazságot,
ami nélkül koldus-szegény, nyomorult!

"S mert a nemzetekből a szellem"
mára holt nyelvek közé lett rejtve,
amelyet nem ért se ember, se Isten,
s összevesznek rajta, mint a kincsen
a rabló nemzetek, kiknek földje sincsen!
Csupán mit raboltak, az minden,
meg amit mások adtak oda ingyen,
ezért a zsarnok nincs is miben higgyen!

"Lógatják szárnyuk az ínségnek"
szárnya törött angyalkái.
Lélekbe bújnak, mint egy kisgyerek,
akár a kotlósnak a madárfiókái.
Ölelések közt most halál született,
s hálás a gyilkos, mert bátran ölhetett!
A bírája meg boldogan örvendezett,
hogy pálcát törhetett az áldozat felett!

"S mint a sakál, mely csillagoknak"
üvölti magába rejtett kínjait,
úgy vonyít a költő a Holdnak hiába,
és senki sem hallja meg őrjítő vágyait!
Hányszor kiáltott hasztalan az égnek,
azt gondolván, hogy enyhülést hoznak,
ha a lelkébe gyúlt parázs-tüzek leégnek,
s felcsendül a lelkében majd az égi ének!

"S mégis bizom. Könnyezve intlek,"
eljövendő utókor, aki minket elfelejt,
az saját magát fosztja meg
a jövőjétől, amit a múltja rejt!
Bármily nehéz is a búcsúzás,
enyhülést ad, ha elmúlik, ami volt,
és nem lesz senkinek sem csalódás,
amiért az élő marad, s távozik a holt!

Paks, 2016. május 31.


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/3. szám.

XXI. Századi válaszok:
Reményik Sándor - Sóvárgás bizonyosság után című versére

"Mit tettél velem, nyomorult világ?"
A jóságba vetett hitemet tépáztad meg,
mint a lelkem ostorozva ütötte seb,
akár a szú a fában, mélyen csontomba rág,
s nem hagyja nyugodni, elmém viharát,
úgy szaggatja szét, akárcsak tornádó a fát.
Mondd mit tettél velem, Te nyomorult világ?

"Mit tettél velem, nyomorult világ?"
Te csináltál belőlem, igehirdető papot,
lángok közt, fehéren izzó napot,
hogy bűnömmé legyen a hiúság,
higgyem el a költő által mutatott irány
a helyes Út, amely végén, nem vár talány.
Mondd mit tettél velem, Te nyomorult világ?

"A kősziklához vissza nincsen út."
A homoktengeren épített házam alámerült,
csak hitem az, mi a gonosznak ellenszegült,
hozhat bár fejemre átkot, mi annyira rút,
melyet elfeledett Istenek bosszúja szült,
hogy testemen áthatoljon, e tisztítótűz e láng.
Mondd mit tettél velem, Te nyomorult világ?

"Ó bizonyosság, bizonyosság,"
Porból lettem, s majd ha porrá leszek,
engem termőföldbe temessetek,
s szívem sebéből, nőjön Nektek virág,
hirdesse fehér Szekfű szirmainak tisztasága,
kiömlött véremnek rubintvörös rózsaága,
hogy mit tettél velem, Te nyomorult világ!

Paks, 2016. április 24


sorkoz

Árkot temetni jöttem

Messziről felém sodor a szél, egy kósza dallamot,
s megpendül bennem a fájdalmas lélekhúr.
Érzem, ahogy sajogva belém nyilall... szíven szúr!
Rég megtanult strófa: "Isten, áldd meg a magyart!"
E néhány szó, most a világ, könnyeim az arcomon
alágördülnek, miközben arra gondolok, egykoron
útra keltem, mert úgy éreztem, itthonról elzavart
a közöny ásta árok és börtönbe zártak volna a falak,
amelyet egymás iránti haragból, gyűlöletből...
itt nap mint nap, újra és újra, felállítanak!
Végül, számot vetve sorsommal, tollal a kézben,
nem könnyen és nehéz szívvel, de teljes egészben
olyan, mintha kalapáccsal sújtanék le a falra,
megpróbálva lerombolni azt, ami közénk állhatott!
Árkot temetni jöttem, s ha oly mély ez a szakadék
amelyet kitölteni, még talán az én szívem sem elég...
Akkor a patakzó véremen, Nektek hidakat állítok!

Paks, 2016. július 31


sorkoz

Rendszerhiba üzenet

Reggeli ébredésem mellé, puskagolyó
dörren, azt üzenve ébresztő.
A rádióban a ciánnal mérgezett folyó
híreiről szól a fő műsoridő.
További szép napot, kedves hallgató!
Recsegi bele az éterbe a rádió...

Újságok címlapjain látom a képedet,
arcodon sátáni, gonosz vigyor.
Ostoba embereket a szavaiddal etet,
aki átlát rajtad, sárba tipor.
Abban ne reménykedj, kedves olvasó,
hogy igaz lenne a leírt szó!

Hazaérve ontja rám, híreit a televízió,
árad, s ömlik belőle a szenny.
Bombát robbant a fejekben a híradó,
itt a földi-pokol, maga a menny!
Nyugodalmas éjszakát kíván a celeb,
holnap, újra itt leszek veled!

Azt gondolnám, ebből már aztán elég,
de mátrixom, zöldről kékre vált...
Sarokban a laptopom, ami halott rég,
úgy tűnik, ismét magára talált.
Villódzik a monitor, kihuny a fény,
majd újból világoskékben, zöld keret,
benne betűk, rajta pedig ékezet;
Önnek rendszerhiba üzenete érkezett!

Paks, 2016. július 20.


sorkoz

Az én magyarságom

Az én magyarságom, nem a nemesi rang,
amit őseim adtak, mikor megszülettem.
Az én magyarságom, nem egy égi hang,
hanem mélyen fogant, zsigeri szerelem.
Az én magyarságom, zúgó orkán, harang!
S ha kell, szerető szívű fehér galamb.
Olyan lélek, aki Téged is szívéből szeret,
de ha nemzete ellen törnek, elönti a harag!
Jól jegyezd meg vendég, aki hazámba betér
tisztelje fajom, s e földet, ami az otthonom!
Mert ha ellene törsz, az egekig tolul a vér,
s Isten sírva fogja megtagadni Tőlem...
...a bűnbocsánatom!

Paks, 2016. július 10.


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/2. szám.

XXI.Századi válaszok:
Ady Endre - Nekünk Mohács kell című versére

"Nekünk Mohács kell"
és Krisztusnak kínzó keresztje,
jó magasan legyünk rá felszegezve!
Csendes duhaj az ilyen beste,
ki sírva gyászolja önmagát temetve
a dicső őseit és hőseit elfeledve!

"Nekünk Mohács kell"
és égi földzengés, hogy észre térve,
belső mételyünk kivethessük végre!
Alattomban árt, eme bitang fajta,
vágd ki magadból, gyerünk rajta,
mert bolond az, ki szótlan hagyja!

"Nekünk Mohács kell"
és testvéreink kifolyt vére
a háborúknak minden szörnyűsége!
Akkor majd a felszínre törve,
nemes lelkünk, hallgat Istenünkre
az Ő, belénk vetett szerető hitére!

"Nekünk Mohács kell,"
hogy végre felébredjünk e földön,
amit unokáinktól kaptunk kölcsön!
Lássuk, mivé lettünk, s hová vezet,
ha nem nyújtunk többé, segítő kezet,
ha meghal bennünk, egymás iránt a szeretet!

"Nekünk Mohács kell?"
Kérdem, most naiv reménnyel,
vágyva arra, mondjatok rá nemet!
Többet érdemel, e sorsa-vert Magyar,
mint elfeledjék és pusztítsa égi vihar,
vagy lángtenger égesse, s elmossa a zivatar!

Nekünk, nem kell újabb Mohács!
...csak szerető, gondviselő összefogás,
amely újra felemeli a Nemzetet!
Szerető anyai szív kell, gondoskodó apa,
akik szívből szeretik a gyermeket,
vissza adva ezzel Nemzetünknek
a reményt, s a jövőbe vetett hitet!

Paks, 2016. június 14.


sorkoz

Lásd, milyen szép a világ!

A nyári nap ébredezve, mosolyog a rétre,
játszik a fűszálak, harmat-könnyeivel.
Az éjsötét komorsága, hajnalra szülte,
most felszárítja a nap, bánatukat elűzve!

Lágy szellő alatt lengedeznek a lombok,
s tova száll a széllel a kis csalogány.
Pirosban fürdik, vérmezőn a réti virág,
s vígan lépdel köztük a fiatal leány.

Pipacsok sereglenek, kicsiny lábai alatt,
mégis boldogan, előtte földre hajlanak.
Majd hirtelen vágytól, fut előre, szalad...
boldogsága, minden lépésében ott marad!

A mező közepén, magányosan egy tölgy
ott áll árván, testvérei fenn a bérctetőn.
Alant a zöldben a zsíros réti legelőn,
szürke marhák patái alatt, reng a völgy.

Lassan felkúszik a nap, delet üt az óra
elkészül a gulyás a déli harangszóra.
Árnyékba húzódva az árva tölgy alatt,
jobban esik ember-fiának, minden jó falat.

A bojtár legény, titkon kedvesét lesi,
ahogy piros vérmezőben a kedvét leli.
Boldogság száll, mindenfelé a szélben,
angyalok mosolyognak odafent az égen!

A bérctetőn felállított kereszt felől
az Úr áldása szerte árad, lent a mezőn,
ami kiteljesedik majd a menyegzőn,
ha elhangzik az igen, tiszta szerelemből!

Szemet s lelket gyönyörködtet e látvány,
minden bánat-sebre gyógyír, s orvosság,
ilyenkor lehet hinni, milyen szép a világ!
Angyal száll most el a mindenség felett
a Jó Isten is boldogan nevet...csak nevet,
árad belőle mindenkire az áldás a szeretet!

Paks, 2016. június 14.


sorkoz

Altató - Kicsiny gyermek aluszik

Kicsiny gyermek aluszik a felhő habban,
s a szivárványszín buborékpaplan,
aprót pukkan, szépen s halkan,
elringatja félálomban,
s a tündér vígan
táncra pattan.

Kicsiny gyermek aluszik a gomba házban,
s a tündérlakban nyugalom van
de nagyot dobban, neki koppan
a vattacukor szivárványban
a manó szőtte félálomban
nyuszimintás pizsamában
s némán szótlan
ágyba pottyan.

Kicsiny gyermek aluszik a felhő habban,
s a szivárványszín buborékpaplan,
aprót pukkan, szépen s halkan,
elringatja félálomban,
s a tündér vígan
táncra pattan.

Paks, 2016. május 24

sorkoz

Anyák napjára – Most szóljatok még

most szóljatok még, addig, amíg még lehet,
míg tárt karokkal várnak rád ölelő kezek,
míg minden csepp könny, örömből fakad,
mert e pillanat, szívedben örökre megmarad!

most szóljatok még, addig, amíg még lehet,
míg gyönyörű szép szívét, elönti a szeretet,
míg minden egyes gondolata, te benned él,
mert Ő benned hisz, neked él és veled remél!

most szóljatok még, addig, amíg még lehet,
míg minden simogatását megköszönheted,
míg együtt lehettek, anyák napja hajnalán
és csak annyit mondj; szeretlek édesanyám!

Paks, 2016. április 25


sorkoz

Tavaszváró

A hajnali fagy, ugyan megmaradt,
de zöldül a levél és rügy fakadt,
már nyílik a Nárcisz a kertek alatt.
A cseresznyefa is rózsaszínbe,
koszorúslány ruhába öltözött.
Bokor rejtekében, tavalyi fészke
várta lakóját, aki vissza költözött.

Madarak csivitelnek az eresz alatt,
hangyák indulnak neki az útnak.
A tavaly lehullott dió, igen jó falat,
lépteim neszére, megriadt mókusnak.
Közben halkan csobog a kis patak
és levél úszik rajta, mint a hajó
kifakult emlék, mára a téli hó.

Tavaszi szél fújja a vidám dalát
a nap éltető melege, lassan elűzi
a zord idők gyászos hangulatát
és szerető kezével édesanyja kitűzi,
gyermeke ünneplőjére a kokárdát,
március hónapra feltéve ezzel,
annak gyönyörű szép koronáját!

Paks, 2016. április 2


sorkoz

Itt a tavasz!

Itt a tavasz...
suttogó hangját sodorja felém
a langymeleg fuvallat
a tél lélekben még itt maradt
megbújik árnyékban a ravasz
magam mögött március idusa
mit megéltem már az enyém
velem dobban szívem ritmusa
közben érzik a jácintok illata
melyet a lágy szellő hoz el
szeretettel mindent körbe ölelő
Istentől kapott áldott reménnyel!

Paks, 2016. április 3


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/1. szám.

Összetartozunk

Ahogy anya szeretheti gyermekét,
ahogy Isten szereti egyszülött fiát,
ahogy a Haza szeretheti Nemzetét,
úgy kell szeresd, Nemzetünk táborát!
Összetartozunk, mint fa és a falevél.
Múltunk és jelenünk a jövőről mesél,
amelyet nem élhetek, majd nélküled,
ahogy vér nélkül, sem dobban a szív
ahogy az otthon ajtaja, szélesre tárva
bárhol is járj, Téged mindig haza hív!
Az, hogy hova születtél, nem számít.
Az Élet, ha jó úton jársz, megtanít,
hogyan légy, igaz Emberhez méltó,
olyan Magyar, akire Isten joggal lehet,
éltedben büszke, egészen sírodig
míg az anyaföld, majd Téged eltemet
és kövekbe vésve a neved betűit,
megőrzi mindörökre az emlékezet!
Itt élt és alkotott, közöttünk létezett,
nem félte, sosem kimondani,
még akkor sem, ha rajta nevetett
a fél világ, vagy akár az egész...
Összetartozunk és egy a Nemzet
a jobbod, na és a bal feled...
nyújtson már végre, egymásnak
baráti jobbot, nyújtson már végre
egymásnak segítő kezet!

Paks, 2016.03.16


sorkoz

Jön a reggel

Hosszasan vajúdik az elgyötört,
testet öltött fájdalom.
A sötét lepelbe borult, horizont teste,
néz az első fénysugárba,
s ahogy ébenszín porcelánja
fájdalmában összetört,
megszületik a hajnal
s a kakasszóval
az éji csendet dáridóval,
így mulatja el a szánalom.

Széles mosolyával ébredezik,
vöröslőn a napkorong.
Szikrákat hányva, fehérre izzik
és lassan felkúszik az égre,
fel magasra, s közben egyre csak hízik.
Dagadó kebellel, ontja magából
a meleg sugarát a Földre,
felhőket oszlatva el.
Forgatja arcát az égre
és mindenkire a magasból,
lelket melegítő tekintetével...
féltőn óvva, őrizve figyel.

Nyugtalan álomból, kelti az ébredést
a hajnali harmat, nedves könnycseppjeivel
a hátrahagyott, kedves de hűvös ölelést,
ami körbeér a fűszálon
és azok tengerén
a bevetett puha ágyon
és az ágya előtt, annak végtelen szőnyegén.
A csillogó kristálycseppek,
a szivárványt megcsúfoló színnel,
mint a csiszolt gyémánt fényei,
benne úgy lobbannak fel,
akár a szerelmesek,
mikor kéjjel,
egymás karjaiban, lángok közt
égnek el.
Lám így lesz a sötét éjszakából,
világos pirkadat
és érkezik el...
közénk ez a csodálatos reggel!

Paks, 2016. február 9.


sorkoz

Álmodat vigyázza

Ha nehéz ólomlábakon,
közelít feléd az este,
pihenj le Kedvesem a szeretettel,
bevetett ágyon.
Az éj sötét leple a pillanatot leste,
lázban égő teste, már régóta remélte,
hogy végre, rád találjon.
Az álmok, puha pihéje szálljon
mint a hó...
s a jó, meleg takaró
rejtekében, ringasson el az álom,
bűvös ígéretével az ébredés,
mindig visszavárjon,
s hozzon vörös rózsaágyon,
aranytrónust a felhők közt járva.
S ha eljön a reggeli napsütés,
Téged felvidítva a jókedvedet,
virágkoszorújával koronázva,
fent a magasból az Isten,
gyönyörűszép álmodat vigyázza!

Paks, 2016. február 12.


sorkoz


lap tetejére