Tamás Ferenc versei:

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/3. szám.

Mondd, Te miben hiszel?


Én hiszek a feltétlen anyai szeretetben.
Én hiszek az ártatlan gyermek mosolyában.
Én hiszek a bölcsőben gügyögő kisbabában.
Én hiszek az anyai ölelés megnyugtató melegében.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek a gyermeke első lépéseit látó szülő őszinte könnyeiben.
Én hiszek a legelső kimondott gyermeki szó erejében.
Én hiszek a kisgyerekkel közös délutáni játékban.
Én hiszek a mindennapi mesélés elmét fejlesztő erejében.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az óvoda gyereket és közösséget is formáló erejében.
Én hiszek az élete legelső tanítási napjára menő kisiskolás őszinte rajongásában.
Én hiszek az első piros pontot hazahozó gyerek büszkeségében.
Én hiszek a sok kis lurkó értelmét formáló tanítónő küzdésében.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az első felmérések izgalmában.
Én hiszek egy elszavalt vers gyönyörűségében.
Én hiszek a nyári szünetre várakozásban.
Én hiszek a nyaraláskori semmittevésben.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az első iskolai ballagásban.
Én hiszek a középiskolában kerülés izgalmában.
Én hiszek a sokkal több tanulás emberformáló erejében.
Én hiszek a felserdülő gyermekben.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az első szerelem hevében.
Én hiszek a randevúra készülődés izgalmában.
Én hiszek az első csók szédítő erejében.
Én hiszek a kézenfogva sétálással eltöltött órák gyönyörében.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek a szalagavató előkészületeiben.
Én hiszek a szerenád estéjében.
Én hiszek a ballagás ünnepélyességében.
Én hiszek az érettségi vizsgák izgalmában.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az egyetemi évek éjjel-nappali tanulásában.
Én hiszek a vizsgaidőszak alatti ólmos fáradtságban.
Én hiszek a nyári munkával szerzett zsebpénzben.
Én hiszek a frissen kapott diplomára ejtett apró könnyekben.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az Igaz Szerelem eljövetelében.
Én hiszek a Nagy Ő átölelésében.
Én hiszek az életre való társ megtalálásában.
Én hiszek az egész éjjeli szeretkezés mámorában.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az új lakásba költözésben.
Én hiszek a féltérdre ereszkedő lánykérésben.
Én hiszek az esküvő pompájában.
Én hiszek a nászéjszaka gyönyörteli fáradtságában.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek a gyermek várásában.
Én hiszek a szeretett nő pocakjában lakozó magzat csodájában.
Én hiszek a terhes nő szeretettel való elhalmozásában.
Én hiszek a gyermekét karjában tartó apa patakzó könnyeiben.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek a létezés értelmében.
Én hiszek az emberben, aki mindezt megvalósítja.
Én hiszek a mindennapi küzdelemben.
Én hiszek, hiszek, feltétlen hiszek az Életben.
Mondd, Te hiszel egyáltalán valamiben?

sorkoz

Tégla

Tűzben születtem én, valahol egy gyár közepén,
Aztán teherautóra raktak, majd messzire elvittek.
Egy kéz megfogott, majd rámcsapott.
Ekkortól lett öntudatom, így rájöttem,
Hogy csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Emlékszem a legelső becsöngetésre,
Ahogy a tudásvágyó fiatalok bejöttek falaim közé.
Az iskola első osztályára,
A mindent elsöprő tanulni akarásra.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Minden reggel köszöntöttem a napfényt,
Majd délután elbúcsúztam a falaim közt lévőktől,
Hogy estére elcsendesedjen az iskola
És így várjam a következő reggelt.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Emlékszem a legelső ballagásra,
A vizsgák izgalmára,
Aztán a bizonyítványosztásra
És a forró nyár hosszúságára.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Emlékszem egy réges-régi csillogó szemű fiúra,
Aki igen rég’ lépett be a falaim közé.
Az iskolás éveit kitüntetéssel végezte,
És elment szakmát tanulni messze-messze.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Aztán az egyetem után visszajött,
Hogy immár tanárként itt dolgozzon.
És a tudását kamatoztathassa,
Tapasztalatát számtalan ifjúnak átadhassa.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Az öreg tanár egy életen keresztül
Itt dolgozott a falaim között.
Innen ment nyugdíjba sok éve,
És utolsó napján engem érintett meg.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Emlékszem egy másik tanárra
Aki végzős egyetemistaként jött ide
Hogy legelső óráját itt tartsa
És az egész életét itt ledolgozza.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Sok diák volt a falaim között.
Mindenkit szépen sorban megismertem,
Aztán pár évig nevelgettem,
Majd útjára bocsájtottam.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

A tanárokkal együtt változtam én is.
Volt részem örömben-sírásban,
Hitben, reményben, változásban.
Az oktatás örök átalakulásában.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Érzem én az iskola szellemét,
A tanárok igyekezetét,
A diákok daccal vegyes tudásvágyát,
A dolgozók segíteni akarását.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Immár hatvanöt éves lettem én,
Tehát nyugdíjas lehetnék.
De megnyugodni képtelen lennék,
Az életem értelme a változás, az örök tudás!
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Itt az ideje visszapillantani!
Hogy lássuk a dicső múltat
És kirajzolódjon a még szebb jövő.
Így dícsérjük a tudást, az örök változást!
Hogy többek legyünk, mint egy tégla az iskola falában!

sorkoz

Ez az utam

Itt állok immár az életem delén,
Ideje visszanéznem, mit is értem el én.
Éltem én már eleget.
Kaptam hideget-meleget.

Hittem az életben,
Mindabban, amit elértem.
Sikeres vagyok, legalább is hiszem én.
Miért is mondana mást ez a költemény?

Nézem az én utam,
És átadom a helyem, fiam!
Amíg tudlak, segítelek én,
Hiszen csak érted élek én.

A mindennél is többet jelentesz nekem,
Hiszen te vagy az örökségem.
Ez volt az én utam
Legyen már a tiéd, fiam!

sorkoz

lap tetejére