Tamás Ferenc versei:

Délibáb virtuális művészeti lap 2018. Ötödik évad/3. szám.

In Memoriam B.G.

Szintai Kati: Reménytelenség c. képe alapján

Hamvas gyermekként éltél és reméltél
Izgatóan vártad a felnőttkort, nem féltél.
Sokat adtál magadból és semmit sem kértél,
Zár lakatja kattant magányodon, egyedüllétednél.
Egyszer megbűvölt egy szép szempár,
Kutyaként az ő rabjává váltál.
Akit csendben mertél csak szeretni,
Soha nem mertél hozzá közeledni.
Zokszó nélkül tűrtél tőle mindent,
Elvégre szeretted, mint egy istent.
Róla álmodtál minden éjjel titokban,
Egyre teltek a nappalok durva szitkokban.
Leépültél a viszonzás nélküli kínzástól,
Egyre betegebb lettél a szerelem kínjától,
Magadba tömtél sok-sok gyógyszert,
Bízva kerestél holmi pótszert,
Egyszer aztán az ereidet is felvágtad,
Nem létező, mihaszna életed elvágtad.

2018.aug.

sorkoz

Pipám füstje

Szintai Kati: Pipás c. festménye alapján

Ahogy tajtékos pipám füstje gomolyog,
Úgy arcomon egy mosoly somolyog.
Nézem a lassan pergő éveket,
Immár értékelem az életemet.

Van két nagy fiam és egy szép lányom,
Álmom még egyszer őket együtt látnom.
Unokából összesen nyolcnál tartok
Édes kis csacsogó gyerekarcok.

New York, Marseille, Boston,
Ezerfelé esett szét a családom.
Nagy-néha telefonon hívnak
Kiveszett belőlük a magyar írmag.

Az asszony rég átköltözött odaátra,
Sajnos egyedül hagyott a nagyvilágra.
Nézem a pipám füstjét gomolyogni
Néha még jól esik mosolyogni.

Várom, hogy jöjjön a végső órám,
Hogy feladják az utolsó kenetet énrám.
Addig is pipám füstje körbe ölel,
Érzem a véget, a boldog halál közel.

2018. aug.

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2017. Negyedik évad/4. szám.

Lélekharang


Csak állok egyedül, némán
És meredten bámulok magam elé.
Valahol a távolban szól a lélekharang.
Egy új lelket kapott a mennyország.

Még látom magam előtt arcodat,
Hallom jól ismert hangodat,
Még érzem arcszeszed jellegzetes illatát
De Te már nem vagy itt velünk.

Megszülettél, éltél és küzdöttél,
A szívedet raktad ki az emberekért,
Most mégis megszakadt ez a szív
És a lélekharang csak érted szól.

Oly’ sok mindent adtál
És oly’ keveset kértél.
Hittél az emberek jóságában
Cserébe soha semmit sem kértél.

Itt a temető csendjében merengek
Sírod előtt állva, némán és megtörten.
Csordultig tele van a szívem veled.
A lélekharang csak üti monoton dalát.

A sírodnál állva én csak egyet kérek:
Bár ne mentél volna el közülünk,
Bár továbbra is itt lennél közöttünk.
És a lélekharang csendben lenne.

sorkoz

Elkésett adagio

Állok döbbenten, némán,
Csak bámulok magam elé mélán.
Nem tudom elfogadni az elfogadhatatlant,
Nem fogom fel a felfoghatatlant.

Magnóról hallgatom a hangodat,
Képekről nézem az arcodat,
Lelkemmel érzem az Énedet,
Ahogy megélted az Életet.

Nem tudok jól emlékezni,
Hisz’ a végnek be kellett következni.
Valami eltört mélyen bennem.
Valami véget ért az életemben.

Hosszú betegség után elmentél,
Számunkra örökre elvesztél.
Könnyeim elfogytak már régen,
Mint a hullámok egy tó állóvizében.

Oly’ sokat adtál magadból nekünk,
Általad annyi mindent megízlelhettünk,
Hittél bennünk, hittél az életben,
Nem kerestél kifogást a körülményekben!

Adagio cseng a fülemben,
Temetői méltóságú ütemben.
Elmentél és mi maradt nekünk?
Te voltál a mi tanítómesterünk!

Isten véled, hiányzol!

2017.aug.

sorkoz

Miért gondolok Rád?

Mondd, miért gondolok Rád?
Folyton-folyvást csak Rád?
Amikor este álmosan becsukom szemem,
A Te arcod látom, amint lefekszem.

Amikor éjjel felébredek álmatlan álmomból
Nem tudlak elereszteni ölelő karjaimból.
Amikor reggel a telefonom ébresztőt fúj
Már örülök, hogy akkor az Élet mellém fújt.

Amikor álmosan és fésületlenül kikecmeregsz
Az ágy melegéből, alig érezhetően dideregsz,
De én szerelmesen átölellek
És egy picit felmelegítelek.

Amint reggelente megyünk dolgozni
A hiányod soha nem tudom feldolgozni.
Alig várom, hogy délután megint hazaérjünk
És édes kis semmiségekről beszéljünk.

Az egész életemet betölti a lényed,
Nem tudok létezni nélküled.
Most már értem, hogy miért gondolok Rád.
Folyton-folyvást csak Rád!

2017. febr.

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2017. Negyedik évad/3. szám.

Csak egy pillanat volt


Csak egy pillanat volt, ameddig láttalak.
A vonat ablakából egy pillantásra meglássalak,
Hogy észrevegyem a mosolyt az arcodon,
Ahogy álltál várakozva a peronon.

Csak egy mosoly volt, mit elküldtél felém.
Hogy bearanyozzad a napomat a kezdetén.
Csak néztem őzike-barna szemed
Talán én lehetnék a Te végzeted?

Csak egy szempillantás volt, mit kaphattam belőled.
De ez volt minden, amit remélhettem tetőled.
Gondolatban irigyeltem, akire vártál,
Akiért a vasútállomás poros peronján álltál.

Csak egy gondolat volt, amíg reménykedtem,
De ez is több volt, mint amit remélhettem.
Hisz csak egy pillanatra láttalak,
Hogy álmaimban vissza-vissza sírjalak.

2017.

sorkoz

Álom

Álom, egy elérhetetlen álom,
Melyre vágysz hosszú éjszakákon.
Egy elképzelni is nehéz vágy,
Melyet nem látott más, csak az ágy.

Egy arc, melyet csak álmodban látsz,
Melyet ismeretlen-ismerősen is imádsz.
Egy kimondhatatlanul szép gondolat,
Melyet agyad hiába bontogat.

Éjjelente repülj álmaid szárnyain!
Alkoss gondolataid vásznain!
Hagyd magad mögött a régmúltat!
Akard az ismeretlent, kívánd az újat!

De vigyázz, az álmod soha utol ne érjed,
Legyen ez a Te álombéli törvényed!
Hiszen kell egy elérhetetlen álom
Melyre vágysz a magányos éjszakákon.

2017. máj.

sorkoz

Állj csak az út mentén


Állj csak az út mentén
És nézd, ahogy elrohan melletted az Élet.
Viselkedj csak szépen, csendeskén,
Ahogy kihagysz minden lehetőséget.

Hisz' hagyhatod történni a dolgokat,
Melletted szépen elsétálni az éveket.
Nehogy megnehezítsd a dolgodat!
Okolhatod nyugodtan a körülményeket!

Állj csak be Te is a beletörődők sorába,
Tudod, hogy mindig más a hibás!
Zúzd le magad sokszor a részegség mámorába
Elvégre gyakran segít egy kiadós ivás.

Kiabálhatsz hangosan vagy moroghatsz nyugodtan,
Törődj bele a Senki-Lét érzésébe!
A világ nem reagál rád, csak unottan,
Te meg elfáradsz pusztán az út nézésébe.

Vagy kergethetsz rózsaszín cukros álmokat
Minden lehetsz, csak akarnod kell.
Az éjjel csendjében döntsd le a régi bálványokat,
Hogy Te légy mindenkinek a modell.

Akard a Jót, a mindent megváltoztatót,
Hiszen Te magad vagy a változás!
Ne keresd az elfogadhatót!
Te lehetsz maga az önfeláldozás.

sorkoz

A szív húrjai


Egy élet kezdetén a szív húrjai
Éppen csak mozgolódnak.
Csak az ösztön vezérli őket,
A kisbaba egészséges életösztöne.
Az első szavak kimondásával
Már kicsit erősebbek lesznek.

Pár év alatt elillan a semmibe
A gyermeki életigenlés és szeretet,
Hogy átadja helyét valami másnak,
Valami egészen újnak,
Ami oly' megfogalmazhatatlan
És sehogy sem érthető.

A szív húrjai lassan megkeményednek
Az első csalódásokban,
A félreértett pillantásokban,
A szerelmesnek hitt nézésekben;
Az átsírt éjszakák zokogással teli
Őrülten dermesztő magányában.

Az én magányra ítélt, elzárt
Szívem húrjai túl kemények voltak
Az átélt csalódások miatt.
Lassan már elkönyveltem magamban,
Hogy örök érzelmi magányra ítélnek,
Lelki elefántcsonttornyomba bezárva.

Aztán jött egy kedves, aranyos leány,
Aki furcsa volt, oly' nagyon különös
És valahol mélyen megérintette
A szívem magányba zárt húrjait
És egy halottnak hitt érzést
Keltett fel bennem.

Számomra ő volt a minden:
Akiért érdemes élnem,
Akivel minden reggel ébredhetek,
Aztán esténként kettesben
Karjainkat egymásba fonva
Csendben szerethetjük egymást.

A szívünk húrjai immár együtt dobognak
Egymásért nap mint nap,
Egy ütemre zúgják az örök szimfóniát:
A feltétlen, mindent átitató,
Mindennek értelmet és őrületet
Egyszerre adó szerelmet.

Ez az érzés átalakított engem
És annyi mindent adott,
Ami szavakkal le sem írható.
Szerelmemet féltve bízom benne,
Hogy a szívünk húrjai mindig
Együtt dobbanhatnak - egymásért

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/3. szám.

Mondd, Te miben hiszel?


Én hiszek a feltétlen anyai szeretetben.
Én hiszek az ártatlan gyermek mosolyában.
Én hiszek a bölcsőben gügyögő kisbabában.
Én hiszek az anyai ölelés megnyugtató melegében.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek a gyermeke első lépéseit látó szülő őszinte könnyeiben.
Én hiszek a legelső kimondott gyermeki szó erejében.
Én hiszek a kisgyerekkel közös délutáni játékban.
Én hiszek a mindennapi mesélés elmét fejlesztő erejében.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az óvoda gyereket és közösséget is formáló erejében.
Én hiszek az élete legelső tanítási napjára menő kisiskolás őszinte rajongásában.
Én hiszek az első piros pontot hazahozó gyerek büszkeségében.
Én hiszek a sok kis lurkó értelmét formáló tanítónő küzdésében.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az első felmérések izgalmában.
Én hiszek egy elszavalt vers gyönyörűségében.
Én hiszek a nyári szünetre várakozásban.
Én hiszek a nyaraláskori semmittevésben.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az első iskolai ballagásban.
Én hiszek a középiskolában kerülés izgalmában.
Én hiszek a sokkal több tanulás emberformáló erejében.
Én hiszek a felserdülő gyermekben.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az első szerelem hevében.
Én hiszek a randevúra készülődés izgalmában.
Én hiszek az első csók szédítő erejében.
Én hiszek a kézenfogva sétálással eltöltött órák gyönyörében.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek a szalagavató előkészületeiben.
Én hiszek a szerenád estéjében.
Én hiszek a ballagás ünnepélyességében.
Én hiszek az érettségi vizsgák izgalmában.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az egyetemi évek éjjel-nappali tanulásában.
Én hiszek a vizsgaidőszak alatti ólmos fáradtságban.
Én hiszek a nyári munkával szerzett zsebpénzben.
Én hiszek a frissen kapott diplomára ejtett apró könnyekben.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az Igaz Szerelem eljövetelében.
Én hiszek a Nagy Ő átölelésében.
Én hiszek az életre való társ megtalálásában.
Én hiszek az egész éjjeli szeretkezés mámorában.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek az új lakásba költözésben.
Én hiszek a féltérdre ereszkedő lánykérésben.
Én hiszek az esküvő pompájában.
Én hiszek a nászéjszaka gyönyörteli fáradtságában.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek a gyermek várásában.
Én hiszek a szeretett nő pocakjában lakozó magzat csodájában.
Én hiszek a terhes nő szeretettel való elhalmozásában.
Én hiszek a gyermekét karjában tartó apa patakzó könnyeiben.
Mondd, Te miben hiszel?

Én hiszek a létezés értelmében.
Én hiszek az emberben, aki mindezt megvalósítja.
Én hiszek a mindennapi küzdelemben.
Én hiszek, hiszek, feltétlen hiszek az Életben.
Mondd, Te hiszel egyáltalán valamiben?

sorkoz

Tégla

Tűzben születtem én, valahol egy gyár közepén,
Aztán teherautóra raktak, majd messzire elvittek.
Egy kéz megfogott, majd rámcsapott.
Ekkortól lett öntudatom, így rájöttem,
Hogy csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Emlékszem a legelső becsöngetésre,
Ahogy a tudásvágyó fiatalok bejöttek falaim közé.
Az iskola első osztályára,
A mindent elsöprő tanulni akarásra.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Minden reggel köszöntöttem a napfényt,
Majd délután elbúcsúztam a falaim közt lévőktől,
Hogy estére elcsendesedjen az iskola
És így várjam a következő reggelt.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Emlékszem a legelső ballagásra,
A vizsgák izgalmára,
Aztán a bizonyítványosztásra
És a forró nyár hosszúságára.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Emlékszem egy réges-régi csillogó szemű fiúra,
Aki igen rég’ lépett be a falaim közé.
Az iskolás éveit kitüntetéssel végezte,
És elment szakmát tanulni messze-messze.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Aztán az egyetem után visszajött,
Hogy immár tanárként itt dolgozzon.
És a tudását kamatoztathassa,
Tapasztalatát számtalan ifjúnak átadhassa.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Az öreg tanár egy életen keresztül
Itt dolgozott a falaim között.
Innen ment nyugdíjba sok éve,
És utolsó napján engem érintett meg.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Emlékszem egy másik tanárra
Aki végzős egyetemistaként jött ide
Hogy legelső óráját itt tartsa
És az egész életét itt ledolgozza.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Sok diák volt a falaim között.
Mindenkit szépen sorban megismertem,
Aztán pár évig nevelgettem,
Majd útjára bocsájtottam.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

A tanárokkal együtt változtam én is.
Volt részem örömben-sírásban,
Hitben, reményben, változásban.
Az oktatás örök átalakulásában.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Érzem én az iskola szellemét,
A tanárok igyekezetét,
A diákok daccal vegyes tudásvágyát,
A dolgozók segíteni akarását.
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Immár hatvanöt éves lettem én,
Tehát nyugdíjas lehetnék.
De megnyugodni képtelen lennék,
Az életem értelme a változás, az örök tudás!
Pedig én csak egy tégla vagyok az iskola falában.

Itt az ideje visszapillantani!
Hogy lássuk a dicső múltat
És kirajzolódjon a még szebb jövő.
Így dícsérjük a tudást, az örök változást!
Hogy többek legyünk, mint egy tégla az iskola falában!

sorkoz

Ez az utam

Itt állok immár az életem delén,
Ideje visszanéznem, mit is értem el én.
Éltem én már eleget.
Kaptam hideget-meleget.

Hittem az életben,
Mindabban, amit elértem.
Sikeres vagyok, legalább is hiszem én.
Miért is mondana mást ez a költemény?

Nézem az én utam,
És átadom a helyem, fiam!
Amíg tudlak, segítelek én,
Hiszen csak érted élek én.

A mindennél is többet jelentesz nekem,
Hiszen te vagy az örökségem.
Ez volt az én utam
Legyen már a tiéd, fiam!

sorkoz

lap tetejére