Tamás Ferenc

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/4. szám

T. Tamás Ferenc: Adventi mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csillag. Valaha az idők homályos elején született porból és gázokból. Amint kijárta a csillag-bölcsödét, elkezdett világítani. Át-átnézett a szomszédos csillagokhoz. Többeknek is volt közülük bolygója. Neki nem volt még egy kis holdacskája sem. Magányos volt. Millió és millió évig volt teljesen egyedül. Néha a közelében repült el egy meteor vagy egy üstükös, de egyedül, magányosan élt. Oly' sok csillagtestvéréhez hasonlóan ő is szeretett volna melengetni pár bolygót. Szerette volna, ha az a bolygó értelmes életet nevel és az ott lévők lelki szeretete és fényimádata táplálhatta volna őt is. De sajnos magányos volt. Szinte egész életét így, magányosan élte le. Már öregkorához közeledett, amikor a többi csillagtestvére azt suttogta, hogy valahol a rőt csillagködön túl van egy sárga csillag, melynek a bolygóján valami készül. Nagyon kellene ott egy kisebb csoda, egy hirtelen felfénylő csillag, ami utat mutat az ott lakóknak.

Nem kételkedett és nem gondolkodott. Összeszedte minden erejét és egy hatalmas villanásban kihúnyt. Utolsó erejével az égbe sugározta ki az összes fényét, ami túltett minden eddigi fényességén. Életét áldozta azért, amit soha nem tapasztalhatott meg: a távoli értelemért.

A csillag fénye hatalmas volt, amikor útra kelt, messze-messze túlragyogta az összes szomszédját. Minden csillag-társa tudta, hogy ez a robbanás volt barátjuk utolsó életjele. Az égi fáklya lángját gyengítették a csillagközi gázok, a kegyetlen erős gravitációs terek és egyre gyengült. Hosszú évek teltek el, mialatt a néhai csillag fénye iszonyú távolságokat megtett. Már alig maradt belőle valami, amikor a fény maradéka egyszer csak elért egy kis sárga napocska Föld nevű bolygójára. Az ott lakó egyszerű emberek alig látták, de a többi éjszakai égen lévő csillag közül hirtelen kifényesedett. A réges-régen elfelejtett csillag fénye egy dombot világított meg valahol a Názáretnek nevezett tartományban. Ott is egy apró kis kunyhóra esett a fény legjava. Egy apró, kis házikóra, ami semmiben sem különbözött a többi környéken állótól. A kunyhóban egy család volt: egy apa, egy anya és egy frissen megszületett kisded. A csillagfény irány mutatott három királynak, akik a kisdedet jöttek imádni és utat mutatott sok-sok embernek, akik a zsarnoki elnyomás idején egy szebb és jobb világban reménykedtek. Megszületett Isten fia, Jézus.

Azóta eltelt sok-sok év. Mi, modern emberek már-már kezdjük elfelejteni a karácsony értelmét és meghittségét. Minden évben a karácsonyi ünnepek előtt tartják a kereskedők legnagyobb akcióikat és mi, vásárlók igyekszünk megvenni mindent, amit csak pénztárcánk megenged és néha még azt is, amit nem. A háziasszonyok igyekeznek olyan finomságokkal meglepni mindenkit, amivel emlékezetessé teszik ezt az ünnepet. Aztán az ünnepek után megtelnek a pszichiátriák a depressziós betegek sokaságával és az ügyvédi irodák a frissen felbomló házaspárok válókereseteivel.

Nem értem a világot! Hol van a régi ünnepek meghittsége? Hol van a szeretet? Hol van a család mindenek feletti békéje? Apák és fiúk élnek messze-messze, mindenkitől elfeledve. Hová tűnt a régi kisded boldogsága? Hol van egymás megbecsülése? Hol van a béke és a kellemes családi fészek melege? Hová tűnt embertársaink megbecsülése? Én nem értem ezt a világot! Állítsátok meg a Földgolyót! Ki akarok szállni!

Emlékezzetek egy réges-régi csillagról, aki utolsó fényét adta az emberiségét, a békéért, a szeretetért, a család nyugalmáét! Ilyenkor, karácsony előtt nem kívánhatunk mást, mint amit az a réges-régi csillag adott nekünk: egy fényt, ami utat mutat. Utat ebben a megzavarodott, zaklatott világban egy békés, meghitt, boldogabb jövőért. Jólétet, boldogságot és szeretetet gyerekeinknek, szüleinknek és mindannyiunknak.


Kellemes adventet és karácsonyt mindenkinek!





Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/4. szám, november-december.

Panelházak ölén

A panelházak ölén nincs remény. Az alsó szinteken soha nem süt be a nap. Semmi fény, semmi remény!

A kisnyugdíjas a boltba megy két zsemléért. Még egy napra elég. A párja tíz éve meghalt. Ő még él, de már nem remél. Várja a megváltót, a halált.
Egy fáradt anyuka viszi kisfiát a játszótérre. Koszos a tér, régen be kellett volna zárni, de még arra sincsen pénz. Kilátástalanság a kisfiú sorsa.
A durván kifestett tinilány az esti randira készül. A héten alig evett valamit, hogy beleférjen a kinézett ruhába. Régi a ruha, kopott a színe. Valami olcsó turkálóban találta. Vajon elég rövid a szoknya, hogy valami jóképű fiú kinézze magának?
Az első emeleten a prosti ablakában összehajtott újság: kuncsaftja van. Az újság hamar lekerül az ablakból, egy sietős férfi távozik a lépcsőházból. Nincs jelzés, tehát új kuncsaftra vár!
A panelházak ölén egy fiú a sarkon álldogál. Drogot árul, tablettát. Itt mindig akad vevő. Sokan a reménytelenség elől menekülnek ebbe. Szülei rég kidobták, nem törődnek vele. Valahol meghúzza magát. Priusza hosszabb, mint a Duna. A fiú maga is él a szerrel. Talán húsz lehet, de negyvennek látszik. Még él.

A panelházak ölén semmi remény.

A palackozott italok boltja előtt fogyasztani tilos, de senki sem törődik vele. Itt iszik mindenki. Hajdan-volt katonatiszt dülöngél. Régen az egyenruhában jóképű volt és fess, de nyugdíjasként elitta az eszét és gyakran veri a feleségét.
Egy piás a csaja blúza alá nyúl, be a melltartójába. A csaj szabódik, mert fényes nappal ülnek a ház előtt, de kit érdekel ez? Csak két részeg fetreng. Egy kilátástalan kapcsolatból nincsen remény.
A bolti eladó férjét az ágyukban pár éve rajtakapta egy másik férfival. Kidobta. Azóta egyedül neveli két gyerekét. Nekik jobb lesz? Apátlanul? Állandó pótműszakot vállaló anyával?
Az orvos megint csak tüdőbetegséget diagnosztizál. Súlyos stádiumú tüdőrák. A napi több doboz cigi megtette hatását. A következő beteg egy idült alkoholista. Őt is már várja a halál.
Az öreg tanár gyerekei évek óta Londonban élnek. Neki unokák helyett csak a halványuló emlékek maradtak. Néha egy telefon, 2-3 évente egy látogatás. Titkon még remél. Szeretné látni az unokákat felnőni. hátha ők hazajönnek.
Egy nyugdíjas pár ráérősen sétál. A mama bottal is alig biceg. A papa sok éve megvakult. Szeretik egymást. Emlékeiknek élnek. Lelépnek a járdáról. Egy Opel sofőrje nem figyel, elüti őket. Gyakori baleset. Nincs riadalom, csak a mentő jön, meg a halottaskocsi. A mama azonnal meghal. A papa reménytelenül sír.

A panelházak ölén semmi fény, semmi remény.

Negyvenes nő. Férje pár éve kilépett a tizedik emeletről. Halványan pislákol benne az élet. A munkájába temetkezik. Senkije és semmije sincs. Ha kirúgják, meghal.
Huszonéves lány. Terhes lett egy fiútól, nevére sem emlékszik. Hatalmas a hasa, de még dolgozik a helyi kis büfében. Simogatja a pocaklakóját. És remél. Egy jobb életet. Egy szebb sorsot. Ő már csak a leendő gyerekének él és remél.

A panelházak ölén talán még pislákol a remény.





lap tetejére