Szikszai Ilona - Ilka versei:

Délibáb virtuális művészeti lap 2021. Nyolcadik évfolyam/1. szám

Csak a szemeid

Csak a szemeid beszéltek hozzám,
Valami véget ért, úgy néztél reám.
Szemeidben lelked tükre volt,
Arcod arcomnak így válaszolt.
Az elmúlás mesélt ott rólunk,
A végtelen vágy, nem szóltunk.
Elbúcsúztunk szavak nélkül,
Végső igazságunk hit nélkül!
Tündérálmunknak már vége,
Úgy érzem, sírnom kéne...
Ám annyira fáj hiányod,
Könnyek nélkül sóvárgok.
Megkövült énem gyászba zárt,
Aki feloldaná, nincs, óh, nincs már!

sorkoz

Kérdezem a Szerelmet

Téged kérdezlek, Szerelem,
Mi végre vagy Te nekem?
Hogy szívemben vágyat hordozzak?
Hogy Őmiatta ébren álmodjak?
Pillanatok dörögve távoznak,
De a NÉLKÜLED dögönyöz, köpölyöz.
Ágyam: hűség, a "csak Veled" gúzsba köt.
Elvakít ez az esztelenség,
E földi lét, káprázat, elég!
Belefáradtam, felébredtem oly rég!
Maya fátylát hiába lebbentem fel,
Egóm fejemre koronát tesz fel.
Vonyítva kutatok lényed után,
Hiányod ezer arccal lép hozzám.
Sunyin kémlelem közös utunk,
Hol először csók csattant rajtunk.
Mit csók! Egymásra talált lelkünk,
Szerelemlángban így elégtünk...
Összetapadva, összefonódva, Veled, örökké,
El nem múló szerelmünk így vált bűvöletté.
Elvarázsoltuk egymást teljességgel,
Azóta élünk egymásban-teljességben.
Téged kérdezlek, Szerelem,
Mi végre vagy Te nekem?
Hogy szívemben tőrt hordozzak?
Hogy Őérte szentül áldozzak?
Imáim tudattalanul szállnak a Forráshoz,
Add, hogy szeme sugara rám találjon,
S kéj édes ölelésben ringatózzunk,
Míg a hajnal széttöri, széttépi, szétkócolja,
Semmivé teszi mézszerelmünk,
EGYÜTTLÉTÜNK.
Így ismét kérdezlek, Szerelem,
Miért adtad Őt nekem?

Mert én vagyok Isten legszebb ajándéka,
Boldogságotok egymásba van zárva.
Ez az egy igaz: Rajtatok Isten áldása.

sorkoz

Játszópajtásaim

Emléketekbe révedek már a kis utca is más.
Valaha együtt bújócskáztunk itt éveken át
Eljátszottuk önfeledten az ÉLET ipi-apacsát.
Miénk volt a vígság, a felhőtlen kacagás-
A fagyal bokrok boldogabban suhogtak,
Gyermekkorunk ricsajától zöldebben buzogtak.
Nem sejtettük a sors végső fintorát,
Mely kifent tőrrel érző szívünkbe belevág.
De Játszópajtásaim!
Hova lettetek, mikor kihunyt fényetek?
Eltűnt szemeitekből a ragyogás,
A halál rátok dobta bő csuháját...

Jaj, magatokra öltöttétek, arcotok lett enyészet
Ifjú testetek zárt, kemény koporsó martaléka lett.
S én téblábolva várom, kutatom, mi hát a felelet?!
Mondjátok, a csillagok közt milyen az élet?
Rövidke életetek után ott az Eszmélet?

Valóban várt rátok a Jóisten?
Beengedett az örökös Mennyországba?
Fényszeretetében beléphettetek rajta?

Egymásra ismertetek, találkoztatok?
Lelketekben a boldogság meghonosodott?
Játszópajtásaim!
Lenéztek rám, néha, egy poétára,
Ki betűket vet üres papírra?
Kérek, jó Játszópajtásaim
helyet közétek, ha elmegyek
e földi világból.
Köszönöm, Isten áldásából!

sorkoz

Bíborlángok

Lanyhán gördült elém csúfondáros hiányod,
S álmomban elém jött kertek alól halálod.
Az idő végtelen fonalán reményem elszökött,
Hiába húzok már hozzád csillag üstököt.
Szerelmünk vad hálójában vergődünk,
Arcátlan vágyunk csapdája végzetünk.
Lángoló pillantásod talpig rabságba vert,
Eszméletlen ölelésed világtalanná tett.
Amikor először átölelt nyírfa karod,
Sebzett madár lettem, testem aláhagyott.
--------------------------------------------------------------
Végül végérvényesen végső valósággá váltál,
Szellemvilágból szent szerelemmel szívemhez szóltál.
--------------------------------------------------------------
Hisz frigyünk az örökkévalóságból ered,
Hitvány egónk e földön, óh, nem értheti meg.
Harcot vívok éjszakák felcsattanó karmaival,
Hogy lényed tűnjön el hasadó nap pírjaival!
Ne jöjj, érzelmeimet hagyd szunnyadni testemben,
Éles szablyáddal ne vágj nyíló sebet lelkemben.
Hömpölygő hiábavalóság nélküled sorsom,
Fitymálkodó nappalok letaglózzák arcom.
Égből nyíló bíborlángok korbácsolnak, vernek,
Fénynyalábok égető húrjain rámcsúszik a végzet.

sorkoz

Átölelhetsz engem

Virágszirmok illatos hűs nedűje
Mossa le arcodról a ráncokat,
Ezüst patak zubogó, tiszta csilláma
Enyhítse kíntól gyötört fájdalmad.
Gondűző, aranyló nap hozzon víg kedélyt,
Megfáradt szívednek legyen enyhülés.
De lám! Mégis!
Szemeidben őrzöd fiatalságod gyöngyházát,
Boldog, szerelmes időknek elillant varázsát...
Zengő rózsakert várjon átölelve Anyám,
Jóságos Arkangyalok lépteid fénnyel óvják.
Vezessenek haza Szellemvilágodba,
Ahol véget ér életed kegyetlen ostora.
Légy örökkön-örökké mindenhol áldott Szentem,
S midőn életem bevégeztetett, átölelhetsz engem!

sorkoz

lap tetejére