Szathmáry Olga Ottilia versei:

Délibáb virtuális művészeti lap 2019. Hatodik évad/3. szám.

A szó hatalom
(5-ös ütemhangsúlyos)

A szó hatalom.
DNS-emben nincs kódolt
szolga alázat,
gőg gének által.
Fizetett "tolnok"
éltemben nem vagyok.

Sokak rettegik,
kimondott, leírt
szavak hatalmát.
Tükörkép mását.
Képmás vicsorít,
egód Rád pirít!

Szándékosan szúrsz!
Te forralsz bosszút?
Önzésed mocska
csak egy nagy tócsa.
Rég beleléptél...
Megmérettettél!

Erkölcsről papolsz,
s követ hordozol.
Mondd kire dobod?
Szíved megfagyott!
Lelked nyomorog.
Rád dől vagyonod.

Szíved éhezik...
Lelked mérgezi!
Szeretet virág,
benned halott már.
Vélt hatalmad véd?
Nem lesz már kiért!

Budakeszi, 2019.augusztus 15-én

sorkoz

Véges-végtelenre ébredés

Véges-végtelenre való ébredésem vád!
Átvirrasztott szellemjárta éjeken, fáj.
Feledni szerelemnek hitt vágyálmom?
Szűzi tisztán őrzöm, nem lehet kopott.

Gonoszok ármánya mindent bemocskolt.
Ablakkeret-szívemben perceg szú ette bú.
Lelkemben félelmetes kimenekülési út.
Ébredésem valós végtelenre, oly botor.

Zsigerek bizsergés-tánca el nem múlón,
agyam lélekháborúja nemlétért harcol.
Csatát vív szeretet és féltés utáni éhség.
Tapasztalás a véges-végtelenre ébredés.

Megmaradtak felhevült szívdobogások,
érzéki emlékek és beteljesületlen vágyak.
Szerelemláng lebeg perzselt némasággal,
sziksómart pusztaság fölötti délibábon.

Dédelgetett szerelem-élményem oly szép!
Fénytelen félhomály szaggatta, fájdalom-éj
gyönyörű szerelem! Gyötrelmem mégis jó
véled! Végtelen-véges ébredés, boldogító!

Budakeszi, 2019 augusztus 14-én

sorkoz

Magány

Ágyam szélére telepedett a rút magány.
Sápatag düh, félelem reszket arcizmán!
Homály! Árnyaid mind ide sereglenek,
surranva gúnyosan vihognak versenyt.
Sokszor felrezzen testem, megremeg.
Érzékelés fájdalmától agyam kábult.
Lassan taszít, szakadék mélyébe húz.
Rémálom kísért, éjszakánként ébreszt.
Moccanni most, képtelenség.
Torzult tetem néz tükrömből.
Gyilkos szándékától ráeszmélő,
bénulttá, tehetetlenné tett lét.
Időtlenség! Font fonalad, pókháló.
Fal zugában lógva, múmiát kóstol.
Réges-rég elszáradt rózsa szívem.
Szirmai hullnak alá, a semmibe.
Hegyek ormáról lavinagörgeteg
zuhan önkínzó, kéjes örömmel.
Kegyetlen, ember-alakú szörny!
Szánalom, maga a siralomvölgy.
Magány lehelete még meglátogat.
Békét kötöttünk, már nem riogat.
Félelmem elűzöm, velem Istenem!
Létem remény, vár rám küzdelem.

Budakeszi, 2019.augusztus 10-én

sorkoz

Pipacs nyílik szívemben

Kiüresedett lelkem, rongyosan
batyumban hordom, vállamon.
Viharfelhők kísérnek utamon.
Néha kitekint mögülük a nap.

Szürke-fekete varjúk sereglenek szikkadt
tarlókon, vetéseken kárognak vészesen.
Szikes talajon búza magja meg nem ered.
Csak lila sóvirágok sóhajtanak kék ég alatt.

Varjúk lakomáznak elhullott dög tetemén.
Versenyeznek, nosza többet belőle ki tép.
Nőstény tojást rakott puha fészkükbe már,
ott piheg rekkenő hőségben part-menti fán.

Kicsinyeiknek étel kell, kárognak tovább.
Eső megeredtén pocok és kukac jönne elő.
Városokba szállnak kukázni a mindenevők.
A napkorongja tűzvészként perzsel tovább.

Összecsapnak a felhők és eső hull rám is éltetőn.
Szívemben pipacsok nyílnak, sóvirág szikmezőn.
Bárányfelhős vidám mennybolt, nefelejcskék égen
boldog békénk hírnöke: minden vihar véget érhet!

Budakeszi, 2019.június 29-én

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2019. Hatodik évad/2. szám.

Fény vezérel
(4/4-es ütemhangsúlyos)

Hold fénye
megigézett.
Csillagos éj
csodás remény!

Szívemben él
rózsabimbó,
éjszakánként
illatontón.

Furulyahang,
ha felharsan
Éjkirálynő
én őrizőm.

Szerelmes szív
örökké hív.
Fabáb táncol,
ki leláncolt.

Sötét bánat
húz mélyébe.
Lelkem sebe
meggyógyulhat?

Ábránd csupán
a szerelem?
Izzó érzés,
villámcsapás.

Kergetőzöm
pillangókkal
álmaimban.
Csupa öröm.

"Szürke Tündér"
terít fátylat.
Ne láthassam
a fényvesztést.

Duna hídnak
széles fém íve
elém meredt
a távolban.

Messzi rétre
átvezethet.
Szív tavaszán
szerelem zsong.

Szorgos méhek
virágain
édes-szelíd
élet ébred!

Fény vezérel
utamon tán.
Kísér áldás
szép reménye.

Budakeszi, 2019.július 6-án

sorkoz

Jázminok Napisten havában

Május hóra újra éledt szűztavaszi virágbomlás,
vizet árasztó hideg szelek után, a tomboló nyár
testet és lelket arcpirító kínzón naponta tör elő.
Nap izzás kísér beton utamon forrón, gyötrőn.

Napisten havában bujálkodnak leomló jázminok.
Jázminbokrok illatát felém zuhatagként aláhullón
fehér hajfonat csillagvirágzatok árasztják bódítón.
Aprócska méhek zsongnak szorgosan hársfákon.

Mind elhullatták kelyhükből szépség szirmaikat
bodzabokrok ernyői, a gyümölcsfák és akácok.
Napfény igéz! Ember-önzés gyaláz szűzi erényt.
Kagyló méhe is féltőn zárja gyöngye szépségét!

Napisten hava nem ez az ígéret volt valós valaha.
Nyár meggyújtotta tüzét és tombol is mindenhol.
Természet rendjébe őrült emberi elme avatkozott.
Óvjuk, utódaink örülhessenek Teremtő áldásnak!

Budakeszi, 2019.június 15-én

sorkoz

Fényszikrák

Zöld fűszálak harmatcseppjein fényszikrák gyúltak.
Égbolt ékességeiként, nappali csillagoknak játéka.
Gyöngéd napsugarak tánca és az ébredő természet
tűnékeny gyönyör pillanataival varázsolta el lelkem.

Oly sok búsító szürke felhő után micsoda boldog
reggeli ébrededés, a reményteli várakozás igérete.
Rózsabokrom vérvörös bimbói mind kifeslettek!
Hűvös van még, zsigereim érzik vágyakozásom.

A szerelem ilyen szívszorító furcsa pezsgés
és lélekrezgés, ha két szempár szikrát gyújt.
Óh' Te szerelemittas, bodzavirág illatú május!
Ízzits fel lángolón, gyönyörűséges remegést!

Budakeszi, 2019.05.28-án

sorkoz

Bolondos április

Bolondos április! Friss szelet hozz!
Madárcsicsergést, szívünket vigasztalót.
Szomjazó földeket itassa langyos esőd,
"Rügyezés havában" természetnek adj erőt!

Szűz fűzfalány ághaja barkákat hoz.
Szívekben szerelembimbókat bont.
Százszorszépek virulnak árokpartokon.
Zöld fűszálak között sárgulnak pitypangok.

Színek szökkennek napsugárangyalokkal,
selyemszárnyukkal simítják piruló arcomat.
Bearanyozza, felmelengeti fagyott lelkemet.
Félelmeim, fájdalmaim talán elengedhetem.

Sudár jegenye törzse alján, új hajtásokat ébreszt,
évtizedek alatt megkövesült taplógombák mellett.
Örök szépséget visszavarázsló április fénnyel,
tavaszunk felsejlik reménnyel teli eszményed!

Budakeszi, 2019. április 2-án

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2019. Hatodik évad/1. szám.

Pillanatok tűnnek a semmibe

Orgonabokor rügyeit hópihék takarták.
Jaj! Csak a fagy tőre orvul le ne döfje.
A sáros föld elbújt fehér paplanja alá.
Jó így takaró alatt vad vihartól védve.

Milyen szép is így a telet nézni hajóról!
Sirályok röpködtek fölöttünk, vijjogón.
Ráhullt pelyheket elnyelték a hullámok.
A kék folyó lefelé méltósággal ballagott.

Kéz a kézben sétáltunk a Duna parton.
Roppant lábunk alatt frissen zúdult hó.
Nyakunkba fákról is sűrűn záporozott.
Messziről hallatszott a déli harangszó.

Talán ott sem voltunk? Képzelem csupán!
Régen elcsúsztunk a fagyott Duna jegén,
aztán felálltunk megfogtuk egymás vállát!
A pillanatok oly gyorsan tűntek semmivé.

Talán csak emlékezetem őrzi pillanatinkat?
Keresztútnál álltunk és Te észre sem vetted!
Nem is akartál tudomást venni semmiről...
Múltunkat feledéd és nem érdekelt jövőnk.

Apokalipszis lovára ültél Veled elszáguldott.
Még felismerem, hisz bennem él igazi arcod.
Pirkadat előtt esthajnalcsillag körül vágtázol
Gyorsan tűntek semmivé a megélt pillanatok.

Budakeszi, 2019.01.20-án

sorkoz

Hegycsúcs álmom

Ha meg tudnám érteni az alattam elterülő mélységet
Tűnődtem hegycsúcs magányomban és megérthetném
Talán az óceánok zúgását, felhők táncát, a mindenséget
Sok mindent nem értek, csak érzek, látok és tapasztalok
Ősidők óta egy vagyok kővé dermedt könnyeimmel
Megharcolt nappalaimmal átvirrasztott éjszakáimmal
Mióta a Teremtő megalkotott transzcendens titkaival
Természeti törvényeivel élek, vagy úgymond létezem
Okán erejű szél, ha tombol gyakran beszélgetünk
Rezgéseink azonosak és gondolatainkat megértjük
Emberek, mi mégis bántjuk egymást tudatos tudatlan
Szél szikláimat mardossa, erdőimet tépi, meddig tűrjem
Elkergeti madaraimat is, álmaim maradnak súlyos éjeken
Magasabb csúcsokról télidőn lavinát görget míg ereje bírja
Keletről fényszilánkokat szór a nap sugara
Szívemből eltűnik a méla bú
Netán, ha a sötét bú mély magányába húz
Csak lassacskán fedezem fel körülöttem a világot
Tisztelem a bátor havasi gyopárt, ki a faggyal is szembeszáll
Sasok röptét, akik messzire szárnyalhatnak
Én csak gondolataimban tehetem, míg szemem ellát
Mezőt és réteket a piciny apró virágokkal bizony
Sziporkázóra festette meg a Teremtő ecsete
Repeső szívvel fogadom lelkembe felhők táncát
Lenyugvón napot a fehér vörösen aranylót
Álmodom újra és újra, mikor születésemre gondolok
Vágyom ezt a mozgalmas világot
Fájdalmaimra és örömujjongásom megélésére
A véges végtelen új idő dimenzió tér vetületébe.
Metamorfózis tudattalan-tudatos agyam
Fizikai képtelennek tűnő leképezhetetlenségébe
Számokkal és képletekkel kísérlik meghatározni
Megmagyarázni a Teremtő Atya Isten tudáshalmazát
A táguló térrel határtalanul határos valós látszatát
Csak piciny Holdfényes arcát mutatja felém kissé kacéran
Hegycsúcs álmom visza-visszatér, bölcsebb még sem lettem.

Budakeszi, 2018.november 4-én

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2018. Ötödik évad/1. szám.

Korai pirkadat

Az Éj sötétjét,
a kéretlen álmot
tűnődőn elűző:
fekete- szürkés
égboltot
halvány rózsa
színére festő,
édes pirkadat!
Világosságom!
Kedvesem leszel-é?

Jégtakaróba kapaszkodón,
Istent mormoló
Földünk égi szólói:
Kopár fák ágai
szóljatok!
Ti mind fény útján
Járjatok,
Keresztutaknál
megálljatok.
Szeretetet hozzatok!

Pléhkrisztusok:
virradatkor
vezetnek.
Mindenfelé,
merre mentek
figyelvén!
Élettel telik a táj,
madárraj száll.
Fagyott földre
telepedek.

Sámán dobosok!
Fülemben ritmusok.
Életnek ütemét,
vérem lüktetését:
Ti hangoljátok!
Ősi hangzatok.
Rigók dala,
szerelem bátorítója:
jöjj Tavasz!
Már várlak.

Budakeszi, 2018. február 4-én

sorkoz

Zúzmara lepte szívem reménye

Könny áztatta szívemen zúzmara.
Fájdalom hidege megdermesztette.
Akár künn a tájra köd ereszkedett.
Harmat cseppjei kristállyá fagytak.

Alig vettem észre, felsejlőn a reményt.
Hosszú álmából felébredve életre kélt.
Tíz körmömmel kapaszkodnék Beléd!
Szeretet-éhes madár, kit ágon fúj szél.

Talán elér magányom lélek húr rezgése.
Fogódznék meleg kezed simogatásában.
Hiábavalóságért még sem adom magam.
Szárnyaló galamb is csak párjával élhet.

Szerelem-szabadság örök való vágyam.
Meg nem érezheti kalitkában rab madár!
Férfi Te érezd, ha társammá lenni vágysz.
Reménységem él, bennem el nem hamvad.

Oly gyorsan csöndes öröm életpillanatok
elillannak, üljetek le terített asztalomhoz!
Miként fán szellő fújta levelek ölelkeznek,
szeress úgy, zúzmara ne födje be szívemet.

sorkoz

Rongyos szívemen

Rongyossá lett szívemen,
bús madár siratót énekelt.
Társammá lett csalogány,
gyönge vállamra reászállt.

Szerelme megigézett.
Lett örökkévalóság
létünk csillag útján,
szikla menedékem.

Börtönöm befalazott.
Kőgörgeteg gondolat,
soha el nem hagyott.
Sodrása gyors áradat.

Hátára kapott folyója,
hömpölyög velem tova.
Földre szállt mennyország
lehetne tán örökkévalóság.

Barlanggá vált szerelemünk.
Vágyát el sem képzelhettük.
Szívemben már otthon vagy.
Életemnek új reményt adsz.

Óceán hullámaiban egyesül.
Szívünk a rongyossá tépett.
Téged megvéd és óv engem.
Megpihen rongyos szívünk.

Társam, Te csalogány madár!
Daloljuk életünk himnuszát.
Fény takarót sző ránk Hold.
Rongyos szívünk összeforr.

sorkoz

Érintés

Bátortalan és félszeg volt érintésed.
Vízbe vetett kő vethet így hullámot.
Elszaladt a bántás és sok fájdalom.
Elmúlik magányom, ha Te átölelsz!

Még reggel tájt is ébren trónolt a hold.
Katonás ólomlábon ténferegett az idő.
Égbolton sötétlettek komor hófelhők.
Tovább vándoroltak, s kivilágosodott.

Kelet felől, felkacagott a napsütés!
Letekintett a fák téli időre vetkőzött,
mennybolt felé törő koronái között.
Föntről öntötte tájra, virágra melegét.

Nemrég még hópihékkel játszadozott,
kergetőzött a kedves szélfiú vidáman.
Fújta-kavarta, hó paplannal betakart
házakat, szánkózókat a domboldalon.

Két világ küzd meg és harcol egymással.
Hiába vakít már el napsugár fényessége.
Nem csukhatom be a szemem, sohasem.
Látni, éreznem és élnem kell világomban.

Ki fogja felmelengetni szívem jégpáncélját?
Fátyol helyett tövises koszorú fonta körbe.
Szíved dobbanását régóta érzem lelkemben.
Bátortalan, félszeg érintésed elegendő már!

Budakeszi, 2018. január 20.

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2017. Negyedik évad/4. szám.

Ajkakra fagyott fohász
(Siess Zsuzsa - Keresztre feszítve c. ikonihletés)

Templomok hideg falai között,
hagyatékul itt hagyott közöny.
Reményeink csontvelőig hatolt,
némán ajkara fagyott fohászok.

Tétova fohász az ajkakra fagyott.
Fények és árnyak a fehér falakon.
Gonoszsággá dermedt a kegyetlenség.
Ácsoltatott élő fából, s lett keresztté.

Hitehagyottak lesajnáló kézlegyintése,
kapzsiságuk tudatos megnyilvánulása.
Pecsétviasszal lezárt, lelkük üressége.
Jézus hirdette ige hull a föld porába?

Isten házában ájtatos álság az arcokon.
Megbolydult érzetük előttük imbolyog.
Uram! Kegyelmezz nekik s mutass utat.
Hiszen végtelen szereteted és hatalmad.

Hívők hitbizonyossága, kapaszkodó!
Nem a kétségbe esett félelemből való.
Isten kinyilatkoztatása szól emberhez.
Imádságra kulcsolt kéz, legyen égi jel!

ÁMEN!

Budakeszi, 2017. november 4-én

sorkoz

Álmodjuk tovább az álmot

Álmodjuk tovább újra az álmunk!
Életünk ugyanazon fotóit nézzük.
Vajon most is ugyanazt érezzük?
Talán egyszer ugyanazt láthatjuk.

A te szemed az én szemem lett.
Az én szívem él a Te szívedben.
Lelkem végleg szívedbe költözött.
Álmunk az, mi régen testet öltött.

Szívemben szerelem lakozik.
Szerelmem él a lelkedben is.
Te őrzöd már a szívedben ott.
Álmodjuk tovább ezt az álmot!

Párnádra, ha lehajtod a fejed,
megérinthetsz tollpihéd leszek.
Életünkben és túl, mindörökké!
Nappal is álmunk legyen szép.

Budakeszi, 2017.10.19.

sorkoz

Égi éji folyó
(Varga Vilmos festőművész emlékére)

Sírok lámpásaitól föltekintve a temető,
s a Budai hegyek karéja fölött vöröslő
fergeteg felhők közt az ég kettészakadt.
A lenyugvó nap vakítóan fehér folyója
rózsaszínű partok között hömpölygött.
Úszott még, majd elnyelte sötét közöny.

Csillagok nem gyúltak, nem is pislákoltak.
Félelmében reszketőn elbújt hold lámpása.
Apró gyertyák világoltak temető csöndjében.
Fűzfák lenge levelei halkan susogtak nekem.
Kedves barátok holt lelkei, megvigasztaltak.
Átérezték bánatom, szellő által simogattak.

Fény hiánya meg nem rémített, üldögéltem
egymagam a padon és beszélgettünk sokat.
Olvastunk egymás tükörkép gondolataiban.
Egy éve ment el, nem mondhatom szó nélkül.
nehéz örökséget hagyott rám, tán büntetésül.
Nyugtatott, bőröndöm tovább már cipelhette.

Lámpás világlásban virágszirmok játszottak,
arcvonásai villantak sejtető bizonyossággal.
Hittem túlvilági karja ölelt, nem fáztam már.
Égi éji fekete fergetegek minden gonoszságát,
hajnali pirkadattal kerekedett szél fújta szét.
Kabátba burkolódzott világra kiáradt a fény.

Budakeszi, 2017. október 11.

sorkoz

Béke csodája ősz

Hegyeknek örömkönnyei
gördültek le szikláin.
Völgy meredélyén patakként,
csillámolt tova nagy büszkén.

Vizében fürge pisztrángok
cikáztak messze vidáman.
Fölöttük a tündér lányok
lejtették varázs táncukat.

Körültük fenyők suttogtak.
Tüskés ágát szél ringatta.
Tűlevelei közt kacagott,
s madarak dala hallatszott.

Lombhullató falevelek,
és koronájuk teteje
aranyszínűvé változott.
Majd rozsdabarna tarkított.

Nagy varázsló a szép ősz.
Szín szivárvány sárga-rőt,
vidámítja avar takarót.
Alóla mozdul sündisznó.

Zöld mezők fölött élet zsong,
s méhek tarka virágokon.
Borzolja szellő szirmukat.
Boldog béke ősz csodája.

Budapest, 2017. október 5-én

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/3. szám.

Ébredés

Nyárutó kora reggelen,
fürdőszobám ablakán,
beköszönt egy orgonaág.
Azonmód eső után vizesen.

Szellőcske levéllel integetett,
a cseppek puhán koppantak.
Harangszóval angyal suhant,
kedves bája simogatta lelkem.

Madarak zendítettek vidám dalra.
Verebek vitája lármázta fel a tájat.
Cinegék, rigók kórusa harsant fel,
zenekarának égi karnagy intett be.

Bárányfelhők bodorodnak boldogan.
Mennybolt kékségében játszadoztak.
Sárgult levelek peregnek fűzfa ágairól.
Bodza kasernyőin megértek lila bogyók.

Szeszélyesen forró nyarunkat szépen,
ősz asszonysága elorozta észrevétlen.
Napnak sugára melegen kisütött a tájra.
Fényben fürdik rózsabokor piros virága.

Bordón bimbók nyújtózkodnak fölfelé.
Ifjú lányok fejlődnek eképp szép nővé.
Szemem, lelkem gyönyörűség vidámítja.
Isten általi ékesség a természet csodája.

Budakeszi, 2016. augusztus 23

sorkoz

Ballada a "Lápi virágszál"-ról

A lány csak nézte, nézte:
miként tépik ketté szívét.
Marcangolják szét testét.
Hallgatagon, némát tűrte.

Már nem ordított fájdalmában,
tehetetlen, vak dühében szorította
össze fogát, keze ökölbe rándult.
Tudathasadásában nem mozdult.

Talán nem is vele történik, nem Ő?
A lány rózsacsokrot látott, vérvöröst.
A fiú szájából varangyos békákként
ugráltak szavak ki: álomból ébredés.

Élet mocsarában sétáltak ketten még.
Zsombékon a lápi virágszál, a szép.
Nagy hetykén bajuszát a fiú pödörgette
és simulékonyabb virágok után nézett.

Lápi virágoknak illatos bódulatában,
már a két kéz simulva össze sem ért.
Csak a szomorú szemek villanása élt,
s az örökkévaló szerelem csalódása.

A lelkekben vihar előtti csönd honol.
Míg kanóc ég, gyertya fénye világol.
Néha szikra, piciny láng lobban fel.
Aztán az éji égen csillagok fénylenek.

Budakeszi, 2016. július 31

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/2. szám, június-július

Kutyaláncos csillagok

(Ladányi Mihály születésének 80. évfordulójára)
Mihály! Jelen korunkról tudatom:
nem lesz! Nem pusztítja el földünket, s önmagát.
Kedves Mihály! Remélem találkozunk majd odaát.

Mihály! Jelen korunkról tudatom:
nincsenek a „csillagok kutyaláncon”.
Elvbéli hozzád hasonló gondolkodók,
kutyaláncon önként lógnak csillagokról.
Érezted, átélted-nézted a szocializmus
ránk testált időszakát, most kapitalizmus.

Elvek szépek voltak, éheztél borzasztóan.
Rózsaszín lavórjában fürdöttek sokan.
Embert arat mély szegénységnek nyomora.
Mit tehetünk, megmondják nagyhatalmak.
Pártok „parlamenti- humora” felháborító.
Nyugat piacát garantálja az Európai Unió.

Koldusok országa lett újra Magyarország.
Vagyonunkat „privatizáció” néven szétlopták.
„Elveket” a világ urai, nagytőkések gyártják.
Időnként ellenszegül a mostani Kormány.
Számukra is létezik „közérdek” karám-korlát.
Remény: földünk nem lesz külföldiek tulajdonává.

Villák árnyékában sokak még most sem értik,
„kik lopják el” sorsuk, életük s szelíd álmaik.
Költő, ha annak tartanak, dalolj Te IGAZAT!
Kevés lett a „vasárnapi áhítat” tízparancsolat.
Ígérem, fogadom! Tovább adom Földanyánk
minden napjaink során súgott igaz szavát...

„Csavargó dala”, dalod - elnémult árok partján,
már nem hallgatod „tanulod tücskök ősi dalát”
a kamatmentes szabadságról szóló méla ideát.
Földbe minden nap temetnek igazmondó prófétát.
Sínek „vaskerekek” paripáit nem szén és fűtő fűti.
„Kik lopják el életét” azt már a mozdonyvezető érti.

Költők! Kábítószeres módosult tudat, magány sors
verseitek sora mind, ki akarattal szebb jövőt jósol!
Ám ez a szerelmetes jövő hiszem, eljön nemsoká!
Szeretet éke kell szívekbe, így az emberiség átokká
nem lesz! Nem pusztítja el földünket, s önmagát.
Kedves Mihály! Remélem, találkozunk majd odaát.

Budakeszi, 2014.07.10.

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/1. szám, április-május

Avasi boglyák
(Kovács Emil Lajos festménye ihlette
Budakeszin elhallgatott kiállítása után)

Avasi lankán démoni dallamot zsong a szél.
Erdély felől felhőt terelgetve vidám dalra kél.
Fák hallgatják: szívek szavát suttogja az erdő.
Dombra, tájra szerelem színeit festi őszidő.

Fiú és leány gyönyörűséggel hempereg le róla.
Ősi rítustánc testükben, gurulnak boldogságosan.
Szálfák útjukból kitérnek, szelíden mosolyognak.
Testük lendületét állítja meg két szénaboglya.

Kacagó gerlepár egymásra találva ölelkeznek.
Avasi domboldalon társak lettek mindörökre.
Felhők mögül letekint, s rájuk kacsint a napsugár.
Arany fényében tündökölnek az Avasi boglyák.

Kovács Emil Lajos örökidőkre megörökítette:
utódainknak az Avasi tájat maradandóvá tette.
Sárga, zöld és piros színekből keverte ki a tájat.
Emberi lelkének élettánca a festő ecsetvonása.

Fény és árnyék áthalad emberi életeken.
Lényem egybeolvadt a szénaboglyákkal.
Kazlak rúdjába kapaszkodom meg, Isten által.
Reménytelenségemben megtartó erőm: hitem.

Budakeszi, 2013. november 8.

sorkoz

ÓCEÁN VALÓSÁGÁLOM
(Vassné Katona Hajnalka festménye ihlette)

Karodba vágyom, hol a végtelen óceán ölel.
Hullámai a partra habokként sodródnak.
Eggyé válik testünk a végtelen vízzel.
Ott kezdődött életünk: köszönjük a MINDENHATÓNAK!

Testem párhuzamosan fekszik a hullámok hátán,
Földobja magasra, majd a mélybe lendül.
Újra fölkap a víz sörényére lazán.
Karod érzem, kiemel, ám testünk elmerül.

Játszunk a habokkal, ők meg mivélünk!
Sós vízzel lett teli szám, az úszó mozdulatot elvétettem.
Sodródom, kapkodom a tempót, egymástól messzi kerültünk.
Fölöttem sirályok vijjognak, ők vannak velem.

Az óceán hullámai elveszni nem hagytak.
Partra sodortak a selymes homokfövenyre.
Erőm vesztetten fekve a habok paplanként betakartak.
Kedvesem rám talált, szerelmesen fonódtunk össze.

Óceán álmom: újra a parton kéz a kézben séta.
Mennyei boldogság lenne, még itt a földi életben.
TE már HOLD! Testem izzó, érintésem vulkán láva.
Fény-lényed éjszakánként újra látom békémben!

Budakeszi, 2012.05.21.


sorkoz

lap tetejére