Szathmáry Olga Ottilia versei:

Délibáb virtuális művészeti lap 2018. Ötödik évad/1. szám.

Korai pirkadat

Az Éj sötétjét,
a kéretlen álmot
tűnődőn elűző:
fekete- szürkés
égboltot
halvány rózsa
színére festő,
édes pirkadat!
Világosságom!
Kedvesem leszel-é?

Jégtakaróba kapaszkodón,
Istent mormoló
Földünk égi szólói:
Kopár fák ágai
szóljatok!
Ti mind fény útján
Járjatok,
Keresztutaknál
megálljatok.
Szeretetet hozzatok!

Pléhkrisztusok:
virradatkor
vezetnek.
Mindenfelé,
merre mentek
figyelvén!
Élettel telik a táj,
madárraj száll.
Fagyott földre
telepedek.

Sámán dobosok!
Fülemben ritmusok.
Életnek ütemét,
vérem lüktetését:
Ti hangoljátok!
Ősi hangzatok.
Rigók dala,
szerelem bátorítója:
jöjj Tavasz!
Már várlak.

Budakeszi, 2018. február 4-én

sorkoz

Zúzmara lepte szívem reménye

Könny áztatta szívemen zúzmara.
Fájdalom hidege megdermesztette.
Akár künn a tájra köd ereszkedett.
Harmat cseppjei kristállyá fagytak.

Alig vettem észre, felsejlőn a reményt.
Hosszú álmából felébredve életre kélt.
Tíz körmömmel kapaszkodnék Beléd!
Szeretet-éhes madár, kit ágon fúj szél.

Talán elér magányom lélek húr rezgése.
Fogódznék meleg kezed simogatásában.
Hiábavalóságért még sem adom magam.
Szárnyaló galamb is csak párjával élhet.

Szerelem-szabadság örök való vágyam.
Meg nem érezheti kalitkában rab madár!
Férfi Te érezd, ha társammá lenni vágysz.
Reménységem él, bennem el nem hamvad.

Oly gyorsan csöndes öröm életpillanatok
elillannak, üljetek le terített asztalomhoz!
Miként fán szellő fújta levelek ölelkeznek,
szeress úgy, zúzmara ne födje be szívemet.

sorkoz

Rongyos szívemen

Rongyossá lett szívemen,
bús madár siratót énekelt.
Társammá lett csalogány,
gyönge vállamra reászállt.

Szerelme megigézett.
Lett örökkévalóság
létünk csillag útján,
szikla menedékem.

Börtönöm befalazott.
Kőgörgeteg gondolat,
soha el nem hagyott.
Sodrása gyors áradat.

Hátára kapott folyója,
hömpölyög velem tova.
Földre szállt mennyország
lehetne tán örökkévalóság.

Barlanggá vált szerelemünk.
Vágyát el sem képzelhettük.
Szívemben már otthon vagy.
Életemnek új reményt adsz.

Óceán hullámaiban egyesül.
Szívünk a rongyossá tépett.
Téged megvéd és óv engem.
Megpihen rongyos szívünk.

Társam, Te csalogány madár!
Daloljuk életünk himnuszát.
Fény takarót sző ránk Hold.
Rongyos szívünk összeforr.

sorkoz

Érintés

Bátortalan és félszeg volt érintésed.
Vízbe vetett kő vethet így hullámot.
Elszaladt a bántás és sok fájdalom.
Elmúlik magányom, ha Te átölelsz!

Még reggel tájt is ébren trónolt a hold.
Katonás ólomlábon ténferegett az idő.
Égbolton sötétlettek komor hófelhők.
Tovább vándoroltak, s kivilágosodott.

Kelet felől, felkacagott a napsütés!
Letekintett a fák téli időre vetkőzött,
mennybolt felé törő koronái között.
Föntről öntötte tájra, virágra melegét.

Nemrég még hópihékkel játszadozott,
kergetőzött a kedves szélfiú vidáman.
Fújta-kavarta, hó paplannal betakart
házakat, szánkózókat a domboldalon.

Két világ küzd meg és harcol egymással.
Hiába vakít már el napsugár fényessége.
Nem csukhatom be a szemem, sohasem.
Látni, éreznem és élnem kell világomban.

Ki fogja felmelengetni szívem jégpáncélját?
Fátyol helyett tövises koszorú fonta körbe.
Szíved dobbanását régóta érzem lelkemben.
Bátortalan, félszeg érintésed elegendő már!

Budakeszi, 2018. január 20.

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2017. Negyedik évad/4. szám.

Ajkakra fagyott fohász
(Siess Zsuzsa - Keresztre feszítve c. ikonihletés)

Templomok hideg falai között,
hagyatékul itt hagyott közöny.
Reményeink csontvelőig hatolt,
némán ajkara fagyott fohászok.

Tétova fohász az ajkakra fagyott.
Fények és árnyak a fehér falakon.
Gonoszsággá dermedt a kegyetlenség.
Ácsoltatott élő fából, s lett keresztté.

Hitehagyottak lesajnáló kézlegyintése,
kapzsiságuk tudatos megnyilvánulása.
Pecsétviasszal lezárt, lelkük üressége.
Jézus hirdette ige hull a föld porába?

Isten házában ájtatos álság az arcokon.
Megbolydult érzetük előttük imbolyog.
Uram! Kegyelmezz nekik s mutass utat.
Hiszen végtelen szereteted és hatalmad.

Hívők hitbizonyossága, kapaszkodó!
Nem a kétségbe esett félelemből való.
Isten kinyilatkoztatása szól emberhez.
Imádságra kulcsolt kéz, legyen égi jel!

ÁMEN!

Budakeszi, 2017. november 4-én

sorkoz

Álmodjuk tovább az álmot

Álmodjuk tovább újra az álmunk!
Életünk ugyanazon fotóit nézzük.
Vajon most is ugyanazt érezzük?
Talán egyszer ugyanazt láthatjuk.

A te szemed az én szemem lett.
Az én szívem él a Te szívedben.
Lelkem végleg szívedbe költözött.
Álmunk az, mi régen testet öltött.

Szívemben szerelem lakozik.
Szerelmem él a lelkedben is.
Te őrzöd már a szívedben ott.
Álmodjuk tovább ezt az álmot!

Párnádra, ha lehajtod a fejed,
megérinthetsz tollpihéd leszek.
Életünkben és túl, mindörökké!
Nappal is álmunk legyen szép.

Budakeszi, 2017.10.19.

sorkoz

Égi éji folyó
(Varga Vilmos festőművész emlékére)

Sírok lámpásaitól föltekintve a temető,
s a Budai hegyek karéja fölött vöröslő
fergeteg felhők közt az ég kettészakadt.
A lenyugvó nap vakítóan fehér folyója
rózsaszínű partok között hömpölygött.
Úszott még, majd elnyelte sötét közöny.

Csillagok nem gyúltak, nem is pislákoltak.
Félelmében reszketőn elbújt hold lámpása.
Apró gyertyák világoltak temető csöndjében.
Fűzfák lenge levelei halkan susogtak nekem.
Kedves barátok holt lelkei, megvigasztaltak.
Átérezték bánatom, szellő által simogattak.

Fény hiánya meg nem rémített, üldögéltem
egymagam a padon és beszélgettünk sokat.
Olvastunk egymás tükörkép gondolataiban.
Egy éve ment el, nem mondhatom szó nélkül.
nehéz örökséget hagyott rám, tán büntetésül.
Nyugtatott, bőröndöm tovább már cipelhette.

Lámpás világlásban virágszirmok játszottak,
arcvonásai villantak sejtető bizonyossággal.
Hittem túlvilági karja ölelt, nem fáztam már.
Égi éji fekete fergetegek minden gonoszságát,
hajnali pirkadattal kerekedett szél fújta szét.
Kabátba burkolódzott világra kiáradt a fény.

Budakeszi, 2017. október 11.

sorkoz

Béke csodája ősz

Hegyeknek örömkönnyei
gördültek le szikláin.
Völgy meredélyén patakként,
csillámolt tova nagy büszkén.

Vizében fürge pisztrángok
cikáztak messze vidáman.
Fölöttük a tündér lányok
lejtették varázs táncukat.

Körültük fenyők suttogtak.
Tüskés ágát szél ringatta.
Tűlevelei közt kacagott,
s madarak dala hallatszott.

Lombhullató falevelek,
és koronájuk teteje
aranyszínűvé változott.
Majd rozsdabarna tarkított.

Nagy varázsló a szép ősz.
Szín szivárvány sárga-rőt,
vidámítja avar takarót.
Alóla mozdul sündisznó.

Zöld mezők fölött élet zsong,
s méhek tarka virágokon.
Borzolja szellő szirmukat.
Boldog béke ősz csodája.

Budapest, 2017. október 5-én

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/3. szám.

Ébredés

Nyárutó kora reggelen,
fürdőszobám ablakán,
beköszönt egy orgonaág.
Azonmód eső után vizesen.

Szellőcske levéllel integetett,
a cseppek puhán koppantak.
Harangszóval angyal suhant,
kedves bája simogatta lelkem.

Madarak zendítettek vidám dalra.
Verebek vitája lármázta fel a tájat.
Cinegék, rigók kórusa harsant fel,
zenekarának égi karnagy intett be.

Bárányfelhők bodorodnak boldogan.
Mennybolt kékségében játszadoztak.
Sárgult levelek peregnek fűzfa ágairól.
Bodza kasernyőin megértek lila bogyók.

Szeszélyesen forró nyarunkat szépen,
ősz asszonysága elorozta észrevétlen.
Napnak sugára melegen kisütött a tájra.
Fényben fürdik rózsabokor piros virága.

Bordón bimbók nyújtózkodnak fölfelé.
Ifjú lányok fejlődnek eképp szép nővé.
Szemem, lelkem gyönyörűség vidámítja.
Isten általi ékesség a természet csodája.

Budakeszi, 2016. augusztus 23

sorkoz

Ballada a "Lápi virágszál"-ról

A lány csak nézte, nézte:
miként tépik ketté szívét.
Marcangolják szét testét.
Hallgatagon, némát tűrte.

Már nem ordított fájdalmában,
tehetetlen, vak dühében szorította
össze fogát, keze ökölbe rándult.
Tudathasadásában nem mozdult.

Talán nem is vele történik, nem Ő?
A lány rózsacsokrot látott, vérvöröst.
A fiú szájából varangyos békákként
ugráltak szavak ki: álomból ébredés.

Élet mocsarában sétáltak ketten még.
Zsombékon a lápi virágszál, a szép.
Nagy hetykén bajuszát a fiú pödörgette
és simulékonyabb virágok után nézett.

Lápi virágoknak illatos bódulatában,
már a két kéz simulva össze sem ért.
Csak a szomorú szemek villanása élt,
s az örökkévaló szerelem csalódása.

A lelkekben vihar előtti csönd honol.
Míg kanóc ég, gyertya fénye világol.
Néha szikra, piciny láng lobban fel.
Aztán az éji égen csillagok fénylenek.

Budakeszi, 2016. július 31

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/2. szám, június-július

Kutyaláncos csillagok

(Ladányi Mihály születésének 80. évfordulójára)
Mihály! Jelen korunkról tudatom:
nem lesz! Nem pusztítja el földünket, s önmagát.
Kedves Mihály! Remélem találkozunk majd odaát.

Mihály! Jelen korunkról tudatom:
nincsenek a „csillagok kutyaláncon”.
Elvbéli hozzád hasonló gondolkodók,
kutyaláncon önként lógnak csillagokról.
Érezted, átélted-nézted a szocializmus
ránk testált időszakát, most kapitalizmus.

Elvek szépek voltak, éheztél borzasztóan.
Rózsaszín lavórjában fürdöttek sokan.
Embert arat mély szegénységnek nyomora.
Mit tehetünk, megmondják nagyhatalmak.
Pártok „parlamenti- humora” felháborító.
Nyugat piacát garantálja az Európai Unió.

Koldusok országa lett újra Magyarország.
Vagyonunkat „privatizáció” néven szétlopták.
„Elveket” a világ urai, nagytőkések gyártják.
Időnként ellenszegül a mostani Kormány.
Számukra is létezik „közérdek” karám-korlát.
Remény: földünk nem lesz külföldiek tulajdonává.

Villák árnyékában sokak még most sem értik,
„kik lopják el” sorsuk, életük s szelíd álmaik.
Költő, ha annak tartanak, dalolj Te IGAZAT!
Kevés lett a „vasárnapi áhítat” tízparancsolat.
Ígérem, fogadom! Tovább adom Földanyánk
minden napjaink során súgott igaz szavát...

„Csavargó dala”, dalod - elnémult árok partján,
már nem hallgatod „tanulod tücskök ősi dalát”
a kamatmentes szabadságról szóló méla ideát.
Földbe minden nap temetnek igazmondó prófétát.
Sínek „vaskerekek” paripáit nem szén és fűtő fűti.
„Kik lopják el életét” azt már a mozdonyvezető érti.

Költők! Kábítószeres módosult tudat, magány sors
verseitek sora mind, ki akarattal szebb jövőt jósol!
Ám ez a szerelmetes jövő hiszem, eljön nemsoká!
Szeretet éke kell szívekbe, így az emberiség átokká
nem lesz! Nem pusztítja el földünket, s önmagát.
Kedves Mihály! Remélem, találkozunk majd odaát.

Budakeszi, 2014.07.10.

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/1. szám, április-május

Avasi boglyák
(Kovács Emil Lajos festménye ihlette
Budakeszin elhallgatott kiállítása után)

Avasi lankán démoni dallamot zsong a szél.
Erdély felől felhőt terelgetve vidám dalra kél.
Fák hallgatják: szívek szavát suttogja az erdő.
Dombra, tájra szerelem színeit festi őszidő.

Fiú és leány gyönyörűséggel hempereg le róla.
Ősi rítustánc testükben, gurulnak boldogságosan.
Szálfák útjukból kitérnek, szelíden mosolyognak.
Testük lendületét állítja meg két szénaboglya.

Kacagó gerlepár egymásra találva ölelkeznek.
Avasi domboldalon társak lettek mindörökre.
Felhők mögül letekint, s rájuk kacsint a napsugár.
Arany fényében tündökölnek az Avasi boglyák.

Kovács Emil Lajos örökidőkre megörökítette:
utódainknak az Avasi tájat maradandóvá tette.
Sárga, zöld és piros színekből keverte ki a tájat.
Emberi lelkének élettánca a festő ecsetvonása.

Fény és árnyék áthalad emberi életeken.
Lényem egybeolvadt a szénaboglyákkal.
Kazlak rúdjába kapaszkodom meg, Isten által.
Reménytelenségemben megtartó erőm: hitem.

Budakeszi, 2013. november 8.

sorkoz

ÓCEÁN VALÓSÁGÁLOM
(Vassné Katona Hajnalka festménye ihlette)

Karodba vágyom, hol a végtelen óceán ölel.
Hullámai a partra habokként sodródnak.
Eggyé válik testünk a végtelen vízzel.
Ott kezdődött életünk: köszönjük a MINDENHATÓNAK!

Testem párhuzamosan fekszik a hullámok hátán,
Földobja magasra, majd a mélybe lendül.
Újra fölkap a víz sörényére lazán.
Karod érzem, kiemel, ám testünk elmerül.

Játszunk a habokkal, ők meg mivélünk!
Sós vízzel lett teli szám, az úszó mozdulatot elvétettem.
Sodródom, kapkodom a tempót, egymástól messzi kerültünk.
Fölöttem sirályok vijjognak, ők vannak velem.

Az óceán hullámai elveszni nem hagytak.
Partra sodortak a selymes homokfövenyre.
Erőm vesztetten fekve a habok paplanként betakartak.
Kedvesem rám talált, szerelmesen fonódtunk össze.

Óceán álmom: újra a parton kéz a kézben séta.
Mennyei boldogság lenne, még itt a földi életben.
TE már HOLD! Testem izzó, érintésem vulkán láva.
Fény-lényed éjszakánként újra látom békémben!

Budakeszi, 2012.05.21.


sorkoz

lap tetejére