Szántó Ágnes versei:

Délibáb virtuális művészeti lap 2015. Második évad/3. szám.

Kóbor kutya


Szerény reggelimet fogyasztottam el,
a nagy ablak előtt akkor reggel.
Onnan jól belátni a kertemet,
csodáltam az őszi növényeimet.

Bele is merültem a szép látványba,
mikor egy kutya tévedt az udvarba.
Néztem egy darabig egészen nyugodtan,
hogy keresgél, járkál bizakodottan.

De hiába ment a szimata után,
csak kiürített edényeket talált.
Szomorúan vett róla tudomást,
hogy korgó hassal indulhat tovább.

S én ránézem a szerény reggelimre,
tudtam, hogy vele meg kell feleznem.
Oly elesett volt, gyenge és árva,
öreg már, és kilökte gazdája.

Na gyere kiskutya , a jó Isten áldjon,
kevés az ételem, de azt neked ádom.
Ebben a világban így van ez látod,
ki hűségben vénült, az lett megalázott.

2011.12.11 Halogy

sorkoz

Kerestem

Kerestem fényes csillagot,
utat is, amin járhatok.
Kerestem helyet ahol élhetek,
házat amit építgetek.
Kerestem ágyat min alhatok,
széket ahová lerogyhatok.
Kerestem kályhát meleget,
raktam tüzet eleget.
Kerestem féltő két karod,
szerettem szeretni. Hisz tudod.
De jaj! A csillag nem ragyog,
az út előttem elmosott.
Helyemet már nem lelem,
házam engem eltemet.
Az ágyam is vetetlen,
székem lába sem töretlen.
Kályhámban tűz nem lobog,
nem ölel át két karod.

2011.11.13 Halogy

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2015. Második évad/1. szám.

KÍVÁNSÁG

Szilveszteri órák a legszebbek.
Bezárunk megint egy nehéz évet.
Bár a következő évre sem ígérnek jobbat,
mégis bizakodva nézünk a homályba.

Hisszük, hogy áldás lesz rajtunk és béke.
Boldogság költözik az emberek szívébe:
ha az emberek, egy kicsit is jobban szeretnének,
ha a gyűlölet elhagyná a földet,

ha a betegségek elhagynák a testet,
ha egymás kezét fogva haladnánk előre,
ha a szegény ember tarisznyája megtelne,
ha a családok élete békés lenne,

ha gyermekeink arcát mindig vidámnak látnánk,
elhagynának minket a szomorú órák.
Teljesüljön e vágyam éjféli órákban,
érkezzen meg minden jó a világra!

Ezúton kívánok boldog új évet,
a világ összes emberének!

2008.december 30 Halogy

sorkoz

ESŐ

Csendességből tör elő a szél...
Nagy vihar közeleg.
Az égre nézek, és várom
az esőcseppeket.

Az első csepp játékosan,
simogatva gurul le arcomon.
Ess édes eső,
itass, mert szomjazom!

Hagyd, hogy ízleljem,
hagyd, hogy érezzem tisztaságod,
élvezzem, miként meztelen testemet
áttetsző ruhába zárod.

Áztass, mert a szél már szárogat.
Ess még eső, most abba ne hagyd!
Én tűröm a mellém csapó villámokat,
csak kérlek, most még abba ne hagyd.

Ilyen eső még nem esett soha;
zenél...
Égi hangszereken szóló szimfónia.
Táncba hív...

Táncolok veled mezítelen,
tekintetem az átlátszó cseppeken,
mert miattam esik az égből,
hozzám indult születéstől.

Ess! Te édes eső!
Ess!
Eltűröm a mellém csapó villámokat,
kérlek, abba ne hagyd !

2011.08.15 Halogy

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/4. szám, november-december

CÉLTALANUL

Hazafelé mentem, anyámhoz éppen.
Ezen a hosszú úton egy kocsmába betértem.
Jól esett pihenni, és egy pohár frissítőt inni,
mert odakint meleg volt, és már nem lehetett bírni.

Leültem egy stabil asztalkához,
melyen hangulatos virágcsokor pompázott.
Miután a virág színein eltűnődtem,
megakadt a szemem egy részeg vendégen.

Ruhája rongyos, haja gondozatlan,
orra borvirágos,kora megállapíthatatlan.
Szemében egy aprócska kis fény ragyog,
mi alig tűnik át a vérágakon.

Az üveget bámulta, amit a kezében tartogatott,
szorongatva vigyázta, mint egy rabot.
Gondolkodni kezdtem rajta,hogy mit láthat benne.
Miért oly fontos neki az üvegecske?

És aztán. Hopp! Egy gondolat!
Megfejtettem a titkokat.
Az üveg formája, mint egy szép női alak,
tapintása hideg, de mégis csalogat.

Belsejében pedig a bódító mámor,
mit egész életében várt asszonyától.
Amikor az üveget a szájához fogta,
talán azt gondolta, szerelmét csókolja.

Így múlatta életét ez a szerencsétlen,
nap mint nap az ital tengerében.
E homályos világot, ha nem is egészen értettem,
indulnom kellett, mert az utat meg kellett tennem.

Hátam mögött hagyva egy arcot,
mely nem tud már folytatni harcot,
mert megadta magát az ital mámorának,
s nem is kell már másnak, csak az anyjának.

sorkoz

A KOLDÚS KARÁCSONYA

Könnyes szemmel a hóesésben,
ácsorog a koldús télen.
Dideregve azt remélve,
lesz majd elég betevője.

Fut a jó nép, karácsony van,
nem látják a rászorultat.
Gazdag asszony felcifrázva,
rá se néz a nyomorultra.

Csak egy ázott szárnyú madárka
szállott rá a kalapjára.
Vér szökik a fáradt arcba,
nincs egyedül, van már társa.

Hátha jön majd egy valaki,
ki aprópénzét oda veti.
Talán futná kenyérre is,
azt mindketten megehetik.

Így álldogál bizakodva,
átfagyva, és elfáradva.
Mellette a madárkája,
egyetlen egy vigassága.

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/3. szám, szeptember-október

CSALÓDÁS

Mint holt katonáról, amikor a dögcédulát letépik,
s családjának hírül adják,hogy fiuk halott,
ily nagy fájdalommal érintett egem is,
hogy szerelmem elhagyott.

S ő mit sem tudván a kínról, amit nekem okozott,
kacér mosollyal a hazug ajkán,
s az arcomra nyomott hideg csókkal ,hátat fordítva,
de még egyszer visszanézve távozott.

Ember még nem látott ilyen ördögöt,
ki így lopjon lelkeket szerfölött.
Kedvessége mindaddig szüntelen,
míg nem lesz a nőből nincstelen.

Feketére festett szívemmel mit kezdhetek?
Ki színesítené meg úgy, mint ő az életem?
Hiszen nincs férfi a földön, ki úgy hazudna nékem,
mint az a nagy szélhámos, akinek elhittem mindent.

S most én is elestem, mint hősi halott,
ki azt gondoltam igaz ügyért harcolok.
Mert hittem a szerelmet élvezettel,
bízva, és folyton égő tűzzel.

Így nőtte magát reményem,
keserű csalódássá életemben.

sorkoz

KIK VAGYTOK TI?

Kik vagytok ti?
Gazdag némberek!
Kiknek szívük helyén
ragyognak az ékszerek.

Mosolyotok dagad a gőgtől,
arcotok zsíros a sok pecsenyétől.
Ruháitok fényesek, és szépek,
lelketek üres, és szegényes.

Világot járó gazdagok!
Felfogtátok, amit láttatok?
Vagy talán csak ott is,
zabáltatok, és ittatok?

Részegek vagytok, és undorítóak!
És semmiben mértéket nem tartóak.
Nincs nektek a világon semmitek,
csak egy halom papírpénzetek.

Nagysága!
Önt férfi, mikor érintette meg?
És ha igen,
akkor igaz szívvel tette-e?

Dehogy!
Hány hazug szót suttogott a fülébe?
Csak azért,
hogy eressze be pénztárcája medrébe.

Azután amikor a lovag úr jóllakott,
a fél vagyonával távozott.
Ó te bolond, naiv!
Elhitted, hogy vonzó, aki vakít?

Nem kellesz te, csak az ördögnek,
vagy talán már annak sem.
Éhséged nem csillapítható,
szomjad sosem oltható.

Nem elég neked az ég csillaga,
ezért nem leszel boldog soha!

sorkoz

lap tetejére