Stern Ilona prózai írásai

Délibáb virtuális művészeti lap 2018. Ötödik évad/1. szám.

Egy tiszta világba szegült gyermekek

     Kékég alatt egy kicsi falu húzódik meg, hol a házakat fehére meszelték s az utcára tornácuk nevetnek a fonót fakerítés mögül. Az utcaporán mit hajnalba a gulya csánkja szántott most víg gyermek zsivajgása tölti be. A fiatal fiúgyermekek rongylabdákkal, vagy lábuk között falovacskával vagy épp golyózással töltik idejüket. A lányok kukoricából készült vagy ép rongybabával foglalják el magukat. De van, hogy a jászolnál leskelődnek szülőknek segítenek, vagy a határban dolgoznak szüleikkel. Markot szedtek ceglédi kannában hordták a vizet vagy ép kötelet vettetek. A fiatalemberek, ha kell ekeszarvát fogtak, vetnek, vagy éppen aratnak. A Lányok otthon a ház körüli munkában veszik ki részüket. Az idősebbek már a családi elfoglaltságban tevékenykedik a munka nyújtotta lehetőséggel. Hol teknőben mángolva mosták a ruhát hol a melencébe dagasztották a kenyeret. Izzó kemencébe vetik, mit reggel dagasztanak. Majd a főzésnél serénykednek, hogy mire meg jönnek, a határból a férfiak minden meg legyen így segítve anyát. Az időfolyamán felzárkózni az élet előírt eladósorba. Szabad idejükben a hímzés a stafírung elkészítésén dolgoztak. A keményítet, ingeket vasalják. De vasárnap kihal, e falu hisz mindenki Misére siet, hogy hálát adjanak Istenek. Telnek, a napok az órák Mikor előveszik a szép ruhát. Anyának lábán bőrcsizma s rajta ezer szoknya rékli s rajta egy kabát erre hatalmas berliner kendőt terítet anyám. Édesanya a tisztaszobából kiált! Mind egy angyal úgy reppen a legény mindenen át. Hisz tudva, mi jő ez után. Magára öltheti az egy szem ruhát, lábára csizmát áld, apánk s fejére kalap hisz ez dukál. Csatos imakönyvet vet elő anyám. Kezembe adta s indult a család. Misére ballagva jobb kezembe húgom keze. Hisz oly apró törékeny teste. Büszke bátyóként lépdeltem vele, s közbe szíve hevesen vert az Urat érezte. S jöttek a szülök beérve a szenthelyre gyermek szeme csillogón tekintet a feszületre. Lelke szíve könnyűvé válik. Érezte, ahogy a jó Isten testébe költözik. Megtöri a csendet a harang szava. A karzaton orgona, mellette angyalok kórusa. Dalra kell a nép. Árbús szemmel, nézte az atyát érzi testében a szellemi változást. Mikor vége lett a misének könny szökőt szemébe érezve lelke nehéz terhet cipel. Haza fele kérdés hullám apa, anya alig győzik a kíváncsiskodást. Telnek az évek s a játékot könyv váltja fel. Elszántan tanult lelkében érezte egyre erősebben az elhívatottságot. A hogy a természet váltotta a ruhát ő úgy érezte lelkében Istenhívó szavát. A tavasz virághullása alól a zöldruhába öltöző táj és nem sokára fáknak lett aranykoronák. Majd vetkőző pucér ágak. Örökzöldön cinege éneke szállva. Apja dicséri kicsi fiacskát milyen okosan végzi az iskolát. Mily sudár termete nem sokára jöhet, velem foghassa a kemény munkát. Felválthassa szülő anyát. De a gyerek atyai szó után elsírta magát. Kitért ajtón és az istálló felé vette útját háta mögött hagyva a családot. Apa kereste egy szemfiát, de nem lelte sehol se már, bejárta az udvart s a ház zegzugát, de sehol se lelte fiát. Templom tornyában harangláb ott állt könnyes szemel és mormolja imát. Kezébe tartva a bibliát. Oda érve kétségbe esve látta fiát. Odalépve kezét vállára tette. Izgatottan kérdezte öt mért tekeregtél el ily késő órában? Már aggódtunk érted. A fiú könnyes szemmel fordul meg. Ne tedd fájdalmas nékem e keserv. S haza térnek s anyát nézte ki a sarokban könnyes szemel zoknit stoppolt épen. Elé fordult megcsókolta kezét elmondta szíve súgót érzést.
     - Ne sírj, apám pap leszek s nem juhász, s nem fogom az ekeszarvát, habár a természetis oly csodás. Reggel madárdal szólna nekem, s a fű is harmatosan hajladozna a fülemüle is nékem dalolna. De nem tehettem én pap leszek, ebből nem engedek. Haragra gerjedt az apa biztos vagy ebben édes fiam és felemelte ellenszegülő fiára csontos kezét. Igen sudár termettem s fekete fejem a lelkem súgta ezt nekem. Mind lelki pásztor ki beteg szívnek gondnoka, ki léleknek útba igazítója.
     - Nem bánjuk csillapszik, apa haragja a tisztaszobába rohan. Másnap összerakták a ruhát s ifjú legénynek és útnak indították. Akkor menj, ha csak ennyit jelentünk neked. A fiú könnyes szemel nézet szüleire és elindult Jézus útján. Teltek az évek apafejét befesti az idő ecsete. Anya törékeny testtel reggelit készített. Keresztet vettetek a kényére majd apa megszegte. Valaki kopogtat a posta levelet hozott. Benne volt a remény egy év és ismét haza tér. Anya keresztet vetet és elmondta egy imát, hogy magához ölelheti egy szem fiát. Befejezve e levél tartalmát másnap útra indult apám s anyám, hogy készülődésbe tegyék a napnak minden szakát. Következőnap reggel megáll, egy szekér a bakról leugrik egy legény reverenda takarta sudár termettét. S lábán saru. A derekán kötél s három csomó. Anya csak állt zokogva némán, s térdre eset s meghajolva érintette a ruhát. Még miközben apámhoz szólt anyám. Sokkcsodálkozó szem meredt reám Édesanyám! Odalépve két kezével emelte fel anyja arcát meg jöttem itt-hol vagyok. Nézz reám? De anya kezet csókolt nekem. Majd apám kalapját földre ejtve térdre eset üdvözlés képen az Urat éltette. De én vagyok s lehajolva felsegítette szüleit. Apa a bevezette szerény hajlékukba. Az asztalon kenyér s bor fogadta. Kinyitotta tisztaszoba ajtóját, s látva berendezték részemre egy fehéroltárt. A falon Mária kép a sarokban egy faragót tulipános láda s mellette a szék. Könnybe lábadt szemem sajgót szívem miképpen szüleimet és az oltár fele nézek. De apám-szóltam halkan. Én vagyok kit juhásznak akartak, de nézze mivé lettem ez az életem Én nékem szólnak az angyali trombiták sok testvérem lett odaát. Együtt sírunk s nevetünk. Együtt mondjuk el az imát, a zsolozsmát és együtt fogyasszuk el az úrtól kapott, elemózsiát. Gyógyítom beteg lelkeket s titkon őrzöm azon dolgokat, mit nekem elmondnak. Édesanyám boldog ember vagyok, már ne könnyezzenek, inkább adjon egy falat kenyeret, mert éhes gyermeke!
     - Jöjjön atyám szólt apám e szoba önre vár. Keserű ízt éreztem a lelkembe miképpen a tisztaszobába léptem. Úgy éreztem már nem gyereket szeretik bennem. Hanem Jézust tisztelik éppen. Betértem az oltár elé elmondtam imám majd fehér oltármellé letettem a reverendát. Felvette bricsesznadrágját ingét mellényét lábára csizma került s eléje a kötény mi itt egy viselet volt majd szüleihez kilépet. Egy óra talán eltelve anyám és apám oldódni kezdtek. Át ölelt anyám úgy mind azon a nyáron. Majd szobájukba lépet s kihozta féltve őrzőt kincsét. Át nyújtotta nekem dédnagymama csatos imakönyvét. Apám megveregette vállamat s egy kérdést intézet felém.
     - Akkor édesfiám nem bántad meg?
     - Nem apám s köszönök mindent édesanyám. Meg csókolva dolgos kezét. Nem sokára valaki kopogtat, kinyitom az ajtót, húgom állott két kicsi gyermekkel mosollyal fogadva. Mind angyalok repültek anyám felé együtt lett a család. Szólt a dal az ének emlékek peregtek könnyet csaltak a szemekbe, Együtt zengtük a Mi Atyánkat csendesen. Boldogság lépet a szívekbe.

Olaszfalu. 2017.Február.15.



lap tetejére