Stern Ilona prózai írásai

Délibáb virtuális művészeti lap 2020. Hetedik évad/1. szám.

A szülök elvesztése

      A nagyváros zajától nagyon távol volt egy nagyon kicsi falu, mit körbe hegyek erdők és szemet gyönyörköttető rét ölelt át. Minden hónap a maga csodájával kényeztette az itt élőket. Gyula és kedves Éva is itt éltek egy kis zsúptetős kicsike kis parasztházba az udvaron egy hatalmas gémeskút kút állt itatóval. A gazda, mint minden szomszédja minden féle állattal foglalkozót. A libák sátorozva szelték át az udvar a kacsák sem maradtak le. A disznók előszeretettel dagonyáztak. Egy gyönyörű rügyfakasztó napon Ibolya boldogan jött elő az istálló mögül. Csodálkozó szemekkel nézet körbe s hallgatta az éktelen hangzavart. Gyula épp az udvarban tette dolgát mikor oda ment s hozzá dörgölődzőt. Eredj már innen, hagyjál már békén! Hangzót ingerülten. Ibolya nem adta fel. Gyula mérgébe bement a konyhába.
      - No, mi baj van apja?
      - Ibolyát nem tudom lerázni magamról és nem akarom meg üti.
      - Jó van, na, ne mérgelődj, mind jár lesz ebéd. Semmiből elő került Peti járt kelt az udvarba szeme sarából Ibolya termetét nézegette. Ibolya viszonozta az érdeklődést nagy barna szemeit Petire meresztette. Peti kihúzta magát így is megmutatva daliás termetét. Talán szerelem volt az első látásra, de az biztos volt, hogy sírig el fogja kísérni őket ez az érzés. Mi úgy perzselte belűről, mint a júliusi tüzű napsugár. Nem sok idő kellet és meg történt az eset a madarak és a baromfiudvar tárósságában. Az állatok a maguk nyelvén beszélték ki mit láttak egymás szavába vágva. Sanyi csak hallgatót és csak fülelt és tette tovább a dolgát minél előbb be szerette volna fejezni a szövést. Ibolya egy idő után dolga végezetével megrázta farát és kecses mozdulatokkal ott hagyta a kielégült párját. Ki csak állt és remeget a vére csak úgy fűtötte, légszomj fojtogatta torkát. Ibolya kacéran nézet vissza mintha csak csalogatni akarta volna Petit. De kedvese nem mozdult csak állt és várt, mint a cövek, hisz azt sem tudta melyik földön van. Ibolya megunta a várakozást égnek szegte fejét és tovább sétált faképnél hagyva kedvesét.
      A gazda az ablaknál állva nézte a történteket és nagyot nevetett.
      - Mi történt apja? Mitől lett ilyen jó kedved hirtelen? Hát tudod anya ez a dolog is meg vót nem kérette sokat magát. Az a szerencsétlen meg még mindig ott áll ezen már mind a ketten fennhangon nevetek. Gyula rá pacskolt kedvese hátsó domború farára, hogy csak úgy suhant a selyemszoknya rajta.
      - Na de apja csak nem kedvet kaptál tőlük?
      - Hát, ha jobban belegondolok akár vonna rá időnk hisz te épp olyan tüzes vagy mind ezelőtt harminc éve mikor elvettelek és olyan szép.
      - Hát te sem panaszkodhatsz nem is teszem anya és egy puszit, nyomot Éva arcára és elment dolga felé. Telt múlt az idő Ibolya csak kerülgette a gazát. Ki magas sudár termetű. kemény járású volt. Kinek nem tetszett ez a ragaszkodás. Egy nap valami meg változót Ibolya furcsán kezdet felé viselkedni. Éva gyanúsan nézet Ibolyára majd végig méregette szemével majd tekintete meg akadt gömbölyödő pocakján. A ház asszonya hamar tudomást adót párjának az észrevételéről. Gondolt egyet a hallottak alapján hátra tolta barna kalapját s kiment megkeresni a várandós kismamát. Barátságosan közelítette meg, de Ibolya nem hagyta magát fenyegetőn közelített felé. A várandóság igen csak meg viselte a nyugodtságát. No, ide figyelj, vonna, egy kis időm rád dugd, ide a farod had nézem mög! Ibolya csak fészkalodót hol jobbra, hol balra. Kend mérgesen földre vágta kalapját. Állj már meg kiáltotta! De Ibolya csak nem hagyta magát. Hosszas nehéz percekbe és kemény erőfeszítéssel sikerült leterítenie. Majd mikor bement nejéhez a házba igen csak húzta a lábát. Inge csupa vízvolt az izzadságtól. No, mond apjuk meg vót?
      - Mög-mög szerintem jó vásárt csináltunk vele. Harcias és tüzes, de idővel, s türelemmel el lehet a bizalmát nyerni és meg lehet győzni.
      - Látom apja hát inkább töltöttem volna veled.
      - De apja és fogta magát Éva felfogta a teknőt és kiment teregetni. Az udvar csak úgy harsogót a sok állat hangjától. Őszes haja ki leselkedett a kendő alól, ahogyan hajladozott. Blúza könyékig fel volt gyűrve. Kedvese is kijött az udvara s párjához lépet.
      - Nézd apja ott a réten s mutatót le a patak szélén álldogáló Ibolyára.
- Biztos megbánta mit tett.
- Á nem hiszem, kedves nézed, jobban meg len az öreg tölgynél ott van Peti.
      - Talán már más után portyázik?
      - Előfordulhat hisz nézd, mennyi gyönyörűség van még körülöttük.
      Megcsókolta nejét s felült az urasági hintóra s elindult a majorba. Az iroda elölt már sorban álltak a Csézék és a hintók. A hajtok. egy tábortüzet ültek körbe s énekeltek, míg odabenn mögbeszélik az ügyes bajos dolgokat. Lábuknál komondorok járkáltak. Gyula igen csak el volt foglalva a szépséges Ibolyával azt sem vette észre, hogy már kétszer szólt a gazda vigye be a demizsonokat. Mi vesszőből volt kötve. Pál meg verte a vállát hallod ezen egy komám szólt az uraság! Gyula felpattant s már kezébe kapta a két nagy demizsont. No, mondja, mi jár abban az agyafúrt csavaros fejében?
      - Sömmi ne aggódjon, vagyis olyan mi nem veszélyezteti a mög élhetőségüket.
      - Értem, de kerüljön, csak beljebb itt oly dologról van szó mi magát is nagymértékben érinti.
      - Mi vonna az kedd uram?
      - Majd odabent meg beszéljük. Gyula levette ősz üstökéről kalapját s úgy lépet be a nagy urak elé kezében a két kis termetű demizson mi magába zárta a mámorító édes nedűt. Hallgatom mi az a probléma mi engem is érint? Talán a földem vagy a dézsmáról vonna szó?
      - Nem arról van szó, hogy vendégül látnák Pétert, ha elengedné, hozzánk nagy hasznukra lehetne. Na, mit szól hozzá?
      - És ha meg tudnák egyezni, akkor mi, vonna az egyezség?
      - Hát arra gondoltunk a teljesítménytől eltérően három hónapig felmentsük a dézsma alól. Aztán majd a többit meglátjuk.
      - Rendben, ha rá tudják venni, hogy eljöjjön és, hogy dolgozón önöknek nekem semmi ki veti valóm nincs ellene.
      - Na, akkor meg vonnák ezzel is, ha meg bocsátják, én távozom. Tekinttess úr kint mög várom.
      - Rendben, ahogy végzem, megyek. Gyula elköszönt s távozót nem láttatva, hogy bajsza alatt a komisz mosolyt. Már látta Peti reakcióját. Ki érve le ült a többiek közé s beszélgetek. Hátukon más –más viselet volt kinek suba és volt kinek zeke volt terítve. Az ilyen beszédek sokáig elhúzódnak. Már az est hűvös keze ölelgette a tájat s a szürke szemfedőt is leeresztették mire az uraságok elő bújtak. Mindenki felült a saját kocsijára s elindultak haza csak páran voltak ki a lóhátára pattantak. Gyulát a hajnali pirkadat még az úton érte. Azon gondolkodót, mit az uraság mondót neki. De sehogy nem hajlót rá, hogy feladja az életét abban a csendes kis faluba és, hogy ki költöznek egy nagybirtokra. Arra meg pláne, nem hogy elfogadja az intéző posztot hisz már idős ahhoz, hogy olyan körülmények között éljen. Mire a gondolata az utolsó szót is elhagyta volna már az udvarukban az éjjeli bátor köszöntötte. Az ugatásra a ház asszonya is felkelt s kisétált férje elé, hogy köszöntse. Édes szentem hol volt eddig hisz már pitymallik,
      - Tudom, de van mit mög kell, vitatunk mög ma meg próbálják Petit rá venni, hogy mennyen a nagy uraknak dolgozni.
      - Az érdekes volna Éva felhangon nevetni kezdet.
      - De mi van Ibolyával?
      - Minden rendben vele. Nincs, fájdalma egész jól viseli.
      - Ez jó, no meg nézem
      - Mire jön, csinálok kézmosó vizet s teszek le valami harapni valót.
      - Rendben. Letette kocsira zekéjét s elment Ibolyát meg nézni ki békésen még az igazak álmát aludta. A kakas kukorékolására az egész udvar ébren lett. Gyula belépet a külső helységbe és át öltözőt. Maga elé kötényt kötött kissé meg görnyedve köpőt markába és meg markolta a Vellát meg a taligát, belépet a disznókhoz s elkezdte kiganézni őket majd sora a többit. A szél csak dalolta dalát hol bele kezdet egy másik dalba. Angyalok könnyei is csepegni kezdet. Namá nem kő mamá lucernát kaszálnom mondta magának. Sietősen tette dolgát. Betérve a konyhába hol készült a finom ebéd meg mosta kezét a sarokban álló lavórtartónál. Leült az asztalhoz meg pödörte hatalmas bajszát aztán egy nagy szelet kenyér, szalonnával és hagyma társaságában elfogyasztotta a pálinkáját és neki állt falatozni. Anya lemorzsolom a kukoricát, mit szólsz, hozzá úgyis esik az eső.
      - Rendben, ahogy gondolod apja.
      - Mi a baj mért van rosszkedved?
      - Á csak azon gondolkodom mi lesz, ha elviszik Petit?
      - Ne félj, nem olyan fickó az kit oly könnyen rá vegyenek arra, hogy elvigyék.
      - Igen tudom, de Ibolya véget is aggódom nem sokára itt a szülés.
      - Hát, na, ja, reméljük rendbe fog lezajlani. bízunk benne. Éva kinéz az ablakon és nem hisz a szemének. Apja nézd mennyi ember?
      - Kik anya?
- Nem ismerem őket.
      - Gyula fel ált s ki nézet és akkor látta a Tsz elnököt, na, megjöttek, de milyen sürgős volt nekik az kiskésit. Azt gondoltam, hogy legalább egy hetet várnak még. Kiment mindjárt kezet nyújtva üdvözölte az érkezőket.
      - Akkor hol van Peti?
      - Na, jöjjenek s elindultak Peti lakrésze felé. Peti meg neszelve a bajt kitörve róhat a patak felé. Mindenki rohant s kiabált, de ő csak szaladt. Gyula csak állt és várt jót nevetve. Anya ezt nézd milyen fürge a fiunk. Éva ki lépve mosolygót hát tényleg nem lesz egyszerű dolguk.
      - Gyula bement Ibolyához ki keservesen sírt. Mi a baj kis lány nagyon fáj? Anyja gyorsan forró vizet törölközőt itt az idő meg indult a szülés. Na, kis lány gyere, segítek. De Ibolya védekezve kalimpált mutatva hatalmas fájdalmát. Tudom, az első mindig nehéz hagyd, magad had segítsek. Már órák teltek el mikor visszatértek az emberek sikertelenül Gyula leizzadva ült Ibolya mellet nyugtatgat és próbált segíteni mire meg születet a kicsi. Ibolya nem fogadta el ott hagyta. Gyula lepucolta mit az anyának kellet volna, de nem is vet róla tudomást. Gyula nagy puffanásra figyelt vissza Ibolya elterült a földön. A Tsz orvosa mindjárt meg állapította, hogy nincs élet benne. De e kislány gyönyörű. És a színe egy igazi narancssárga más néven pirók színnek nevezzük.
      - Igen tudjuk hisz Peti az apja és ő sem akár milyen díjnyertes szürke marha bika. Ezért szeretnék elvíni a Tsz-be.
      - Ez így igaz, de ha meg engedi egy hét múlva újra meg próbáljuk. Ibolyát meg kérem szakszerűen eltávolítani.
      - Rendben meg értetem. Már az este közeledett mikor Peti haza tért. Gyula bevitte a helyére. Ki még mindig bősz volt, így még őneki is elő vigyázatosságot kellet felvenni. A hatalmas termete és gyilkos hegyes szarvával bár mikor ki tudót volna oltani egy életet. Gyula nehéz szível láncolta neki a falhoz hisz eddig nem volt erre szükség. Peti fújtatva kapart kapkodva fejét. Gyula kezét elérte szarvának vége miből ki csurrant a vér. Gyula betért a konyhába. Anya ne menjél Petihez közel azt hiszem most jött el az igazán az ideje.
      - Mire gondolsz?
      - Bősz és vad hallod, hogy ordít!
      - Mit csináltál vele?
      - Semmit sajnos ki láncoltam mivel az ajtó tökre tette.
      - Értem gyere, bekötöm a kezed. Hamar eltelt az egy hét. Az idő hol hidegé, hol langyossá vált. Azon a hideg kemény januári napon ismét meg jöttek Petiért. Felkészülten minden eshetőségre. Gyula figyelmezette őket az óvatosságra. Gyula bement s beszélt Petivel kinek szeme könnybe ázott tele véraláfutással. A fájdalom ellenére tekintélyt parancsolt. Gyula óvatosan levette a láncot a falról, de Peti ingerülten fujtatót. Gyula tudta, hogy fér e kell ugrania mert ebből baj lesz. A kin várakozok már kötelekkel felszerelkezve várták. Meg jelent Peti de Gyulát nem látták sehol.
      - Kapart föld felé szegezte hatalmas szarvát. A levegő csak úgy áradt az orrlyukából. Atya ég uraim vigyázzanak szólt az orvos ki már az altatóval közelítet a fal mellet. Kis huja volt, hogy bele tudta szúrni a bősz állatba ki még pár percig küzdőt s majd elterült. Sietve meg kötözték s hosszú küszködés után s felpakolták a kocsira. Peti kezdet magához térni. Az orvos egy másik injekciót, nyomot rá. Bementek az istállóba mivel nem jött el Gyula. Meg találták a szalma oldalába ingje csupa vér volt. Fel fogták s bevitték a házba letették a priccsre. Hívjon hamar orvost valaki. Éva a szomszéd házba lévőnek szólt, hogy segítsenek. A tsz emberei elindultak csak ketten maradtak vissza. Segíteni Évának. Jóska hamar lóhátra pattanva ment az orvosért. Ki nem sokára meg jelent egy fekete feddet hintóval.
      - Betérve meg állapítást nyert, hogy Gyulát felöklelte a bika s a szarva szét hasította az oldalát, mit meg kell vari. Forró vizet és világosságot kért. Bemosakodás után ellátta Gyulát kinek fejére is került egy hatalmas kötés. Már az alkonyat köszöntötte az aggódókat mikor ki nyitotta a szemét, de senki nem ismert meg. Éva szólongatta, de nem válaszolt. Sajnálom, azt gondolom, hosszú időre lesz szükség, hogy felépüljön. Értem, de nem ismer meg?
      - Igen mert sajnos a feje betörőt s amnéziát kapót mikor elájult. De majd idővel ez is változni fog. Most az a fontos, hogy meg gyógyuljon s lábra álljon.
      - Köszönöm doktor úr. Gyula minden nap erősebb és erősebb lett. Mire eljött a tavasz már csak a heg mutatta meg Peti emlékét. Halványan emlékezet dolgokra, de nem volt minden tiszta. Éva minden segítséget megkapót a szomszédoktól és a Tsz-től. Egy nap Gyula már maga segítség nélkül ment ki az udvarra s nézet körbe. Leült a locára tenyerébe temette arcát. Valami érdekes dolog szegte fel fejét így felállt s elindult az istállóba. hol Zoltán a szomszéd rakatta a szalmát. Gyula meg ált és kérdőn nézet Zoltánra Peti?
      - Gyula emlékszik hála az égnek. Akkor tudja, hogy elvitek és az is hogy mi történt.
      - Igen részletek be.
      - Ez jó. Telt múlt az idő és lassan visszaállt minden a helyére. Csak Peti hiányzót az udvarból a maga mulyaságával. És Ibolya a maga módján csábító szépségével. Gyula elment a Tsz be Ference, hogy meg nézze Petit. S körül nézzen mi is történt az egy év alatt míg ö lábadozót. Meg mutatták neki a bikát ki meg hallotta Gyula hangját barátságosan kezdet közelíteni felé. Az ott álldogálok figyelem felkeltően szóltak, hogy vigyázzon, de Gyula nem mozdult bízót a bikába hisz ő nevelte kicsi kora óta, s nem tudta elfogadni, hogy felnőtt s oda ajándékozta a Tsz-nek hol bőséges helye volt és jó ellátása. Peti hirtelen elindult majd meg torpant, s mint egy kis gyermek óvatosan Gyula vállára tette hatalmas fejét mintha bocsánatot akart volna kérni. Gyula meg csiszálta a hatalmas fejet, valamit a fülébe mondót. Peti ránézet majd felbőgve elvált végleg a gazdájától.
      - Éva hiába kérdezte Gyula senkinek nem beszélt arról mi ő és Peti között zajlót abban a pillanatba mikor végleg elváltak. Gyula azóta is tart Állatokat, de Petit soha nem feledi.



Délibáb virtuális művészeti lap 2019. Hatodik évad/4. szám.

Magányos Karácsony

      Egy kicsinyke faluban nődögélt, szegény, de boldog családban.
Ha tehették elővették az egyetlen cipőcskét szép ruhát felöltözött a család és elmentek a templomba, Isten tiszteletre. Majd haza fele úgy repültek a kérdések, az, szülők alig győzték a válaszokat. Telt az idő iskolás- lett. És hamar telt el nyolc év, és azzal állt elő, hogy tovább tanulna, ha engednék a szülők tudja, hogy nagyon nehéz lesz teljesíteniük, mivel szegények. És kiment miután meg ölelte koros szüleit az ajtónál visszafordulva így szólt, bár hogy is döntenek én akkor is tisztelem és szeretem magukat, és kiment az állatokhoz itt érezte jól magát a jászolnál. Másnap nagy töprengésre kelt fel a nap, de bele egyeztek. Összeszedték a pénzt és elmentek beíratni a nagyvárosba. Megcsókolta édesanyát, és át ölelte édes apját, megköszönve, nékünk a sok jót. Elszaladt az idő és egyszer csak egy fiúval jelent meg. Férjhez megyek, bemutatom a kedvesem. Nagy döbbenet és forró könnyek gördültek le az arcukon, ám legyen szolt a szigorú apa, de először beszélgessünk. Jöjjön fiam hisz nem is merjük egymást, és bementek a tisztaszobába, addig anya és lánya megbeszélte a dolgokat, míg a lány ki rohant az ajtón. Megjelentek a férfiak. Nem lesz itt még esküvő anya korai, de hol van Kati?
      - Apja lesz, itt én azt mondom pedig nagyon gyorsan.
      - Mi ütött beléd anya, miért mondasz ellent hisz ilyent sohasem csináltál?
      - Tudod apja gyerek lesz, itt mondom én, az ilyen dolgot az asszonynépség meg érzi.
      - Na, hol voltál kérdi az apja a betévedt lánytól ki hófehér?
      - Rosszul vagyok, émelyeg a gyomrom, és újra kifutott.
      - Na, majd mindjárt megtudjuk, milyen róka leselkedik a zsákból, és nagy léptekkel elment majd egy fél óra és az orvossal jött meg. Na, Kati menj szépen a dokival. Kis idő múlva megjelent és így szolt Gratulálok József, na, akkor mégis csak lesz esküvő, mégpedig nagyon hamar. Teltek a napok és majdnem mindent pénzé tettek, hogy esküvőt tartsanak, de csak egy szolidat mivel az ékességét már elveszítette. Nem járt fehér ruha fátyollal, mind azoknak kik ártatlanok voltak. Esküvő után visszamentek a városba majd egy év múlva vissza tértek a szülőkhöz hogy az unokát megmutassák, sietek is vissza. Teltek az évek a szülök egyre idősödtek. Már nem tudtak úgy dolgozni, ahogyan régen, egyszer József ágynak dőlt és más napra az Úrhoz szállt a lelke. A mama egyedül maradt az állatkákkal a lakással és minden gonddal. Feladott gyerekének egy táviratot, hogy apja elhalálozott, jöjjenek haza két nap múlva temetés. A lány nehezen hazament egyedül és a temetés után kérte a jussát. Az anya nem is akart róla hallani és azt mondta gyerekének én még élek, így nem jár még semmi, majd ha elmegyek apád után. Nagy veszekedésben a lány arcon vágta anyját becsapta az ajtót és elrohant. Két hét múlva készülődött a karácsonyra, de gyerekei nem jöttek meg Egyedül ült a fa alatt lábánál a kutyával, az, fán a kenyér a dió, és maga készített szalon cukorka logót. A fa alatt maga készíttet kesztyű az unokának, pulóver a vőnek, egy szép kötött sapka a lányának miben sál és kesztyű is volt. De nem jöttek a hó csak eset és egyre hidegebb lett, mikor ropogó hangot hallót kintről, kutyája felállt és az ajtóhoz ment barátságosan Ugatott, mégis meg jöttek állt fel a székről és nyitotta az ajtót. De nem, a betlehemesek kértek bebocsájtást, minek nagyon örült, előadták műsorukat, majd fizetségnek egy pohár teát és egy két forintot adott nékik, szolgálatukért. Megköszönve távoztak. Visszaült és várt, de senki nem jött. Elővette Bibliáját és felolvasott magának belőle és közben könnyét törölgette. Már éjfélre járt mikorra véget vetett a várakozásnak és bebujt a dunyha alá. Majd csak nem húsz év múlva zörgetek nála kikiáltott ki az és mit akar?
      Én vagyok, édesanyám bemehetek? Nyitva az ajtóm előtted. Bármi is történt. A lány belépve vette észre, hogy édesanyja az ágyban fekszik odalépett megcsókolta anyja kezét és sírva mondott el egy történetet. Édesanyja megsajnálta és így szólt hát maradjál itthon, van, hely el- férünk. A lánya lelkesen elfogadta. Újra eltelt jó pár év mikor a lány elkezdet mozgolódni, oly dolgokat csinált, hogy mindenkinek látható legyen, hogy anyja nem beszámítható, így bedugta az intézetbe és ő ottmaradt a házban. Hitte is meg nem is a környezete a látottakat Majd csak azt vették észre más lakik a házban, amit eladott a leánya. Majd az intézetben egyszer meglátogatta Fehér haja kontyba volt téve, szemel láthatólag semmi betegség nem volt rajta látható. Bement az orvoshoz beszélni. Aki közölte, hogy a lelke beteg az édesanyjának épp úgy mind mikor behozták. Ezen ők sajnos nem tudnak segíteni így elviheti haza, a majdnem hetvenéves édesanyját. Jól van, holnap eljövök érte, visszament meg ölelte megcsókolta és így szólt holnap másként lesz, haza viszem.
      - Te?
      - Ugyan leányom nem úgy ismerlek, de erősködött és elment. Másnap összekészíttet anyja várt és várt, de nem jött senki. Tudtam, hogy így lesz dörmögte magában mikor a rendőr megállt előtte, így szólt, mégis haza megyek. Sajnos nem nincs hová haza mennie, se háza se pénze, de még a gyerekét sem találtam. Sírni kezdet ne sírjon, átviszem egy szociális otthonba jó helye lesz, nem szólt csak sírt. Átszállítása után ahol hasonló emberek voltak, kedvességet is kaptak az itt dolgozóktól. Naponta beszélgetek ismerkedtek, és nézték az ajtót mikor kinek a valakije lépbe, de azon az ajtón senki nem lépett be. Eljött az otthonba az első karácsony, de sehol senki se kereste Vissza vonult szobájába elővette az évekkel ezelőtt elkészített dolgokat, amit gyerekeinek készített, mert csak ennyi marat neki, és a megsárgult képek, majd kopogtattak. Itt a vacsora és a plébános urunk is megjött!
      - Köszönöm, de egyedül szeretnék lenni.
      - Jól van, de ha úgy gondolja, bármikor csatlakozhat hozzánk
      - Jó köszönöm el mondta imáját felállt majd ruhástól az ágyra feküt imára tett kézzel.
      Másnap reggel találták meg, Könnycsepp pihent a szeme sarkában. Elment az Ura után ki már negyven éve várt rá odafent a mennyben. Mindenki csak találgatta hogy a szíve vagy a bánat okozta e a halálát. A körülötte való dolgokat eltette az egyik nővér, és talán még máig is őrzi. Rá gondol, talán mikor Advent napján meggyújtja a gyertyát. E ki talált történet elolvasása után gondold végig, hogy mit hogy tettél életedben szüleid felé. Ha úgy gondolod, lépj hozzájuk és kérj bocsánatot, vagy köszönd meg áldozatos munkájukat. De ha már sajnos nincs veled, akkor híd el könnyebb lesz lelked, ha kimész, a temetőbe meg- fogod fejfáját,”fejfájukat” és beszélsz nekik. Ne törődjél semmivel. Jó kérdés én is ki szoktam menni és beszélgetek a nagyanyámmal. Ez oly jó dolog és utána oly könnyű mindent el- viselni. azzal jövök el a termetöböl is, és otthon is anyácskám mellől is, hogy nagyon szeretlek és sietek haza. Vigyázz magadra! Ha olyan helyen járok, egy szálvirágot mindig viszek neki vagy más csekélységet, hogy így is elmondjam, szeretem, tisztelem, és nagyra becsülöm. Mivel nem kell ahhoz ünnepnek lenni, hogy a szüleinket szeretetünkkel elhalmozzuk.



Összetartás

      Egyszer volt, hol nem volt. Volt egy kicsike falu mit inkább csak idősek laktak. A fiatalok mind beköltöztek a nagyváros poros zajos szívében. Itt e csendes falut szerettet falujának nevezték s úgy is jegyezették be. Az itt éltek nem voltak rokonok csak szomszédok, de mindig mindenben segítetek egymást. Egy csendes őszi napon egy egyedül élő lányka tévedt be ide karján egy három éves gyermekkel. A helyi polgármester egy házat és munkát is adót neki. A lány mindent megtett, hogy elfogadják fiatal kora ellenére. Akár hogyan járt kelt mindig szemébe ötlőt, egy kis kopott sudár fenyőfa a faluháza előtt. Jobban szemügyre vette majd meg nyírta le porolta tette vette, míg szépé nem alakította. Az idősek csak nézték a lányt, ahogy tüsténkedik minden hol. A helyi atyával meg beszélte, hogy készítsenek együtt adventi koszorút kopogtatókat és egyéb dolgokat. Egy nap kisfia készítet egy angyalt majd ki vitték és felrakatták a fára. Mire másnap kiment már egy horgot csillag volt rajta. Ez így ment napról napra. A polgármester csak ámult és bámult, hogy mivé lett az a kis csökevényes fenyő. Mária néni is oda ért kezében kosara benne a házilag elkészített szaloncukor. Na, István segít e nékem felrakni őket?
      - Igen természetesen, de nem értek semmit?
      - Nem baj a kis hölgy elkezdte mink meg láttuk megtetszett és csatlakoztuk. Minden nap valaki valamit tesz rá egész december 24 ig.
      - Értem és akkor
      - Akkor polgármester úr akkor összejőve közösen ünnepeljük az Urr érkezését. És most van a falunak saját fenyőfája, saját karácsonyi ünnepe köszönve Zsófinak, hisz e falu a szeretet faluja akkor mért ne lehetne, egy közösen felöltöztettet gyönyörű fenyőfánk?
      - Igaza van kedves, hogy is hívják? Kolompár Zsófia a kisfiam Péter.
      - Értem kedves Zsófia, de itt csak maga fiatal mindenki idős.
      - Nem baj majd lesznek, fiatalok ne aggódjon, már nem vagyok egyedül
      - Hogy gondolja ezt?
      - Egyszerű itt a fiam ki down szindrómás ezért kellet eljönnünk otthonról és így kerültük ide. Tudja, sokat lehet hallani erről a faluról a péktől, a hentestől, a botostól, sőt még a plébános, is meg szokta miséjében említeni hát én is így szereztem tudomást önökről és így kerültük ide.
      - Értem és mit szeretne csinálni?
      - Van e itt asztalos az idősek között?
      - Igen az ács a falu végén.
      - Értem, ha most meg bocsájt viszont látásra s elballagót karján gyermekével.
Már későre járt mikor haza értek ellátta a gyermekét ágyba dugta s elő vette a bibliát és olvasni kezdte Péter nagyon szerette hallgatni anyukáját. Zsófia szívesen olvasót s idézet a bibliából, mert azt tartotta ilyenkor Istennel beszél s önéki köszönhetően él s van a kisfia. Másnap kora reggel felkelt s elment fenyőágakat szedni a közeli fenyvesbe és haza vitte. Péter örömtől csillogó szemmel látta a sok fenyőágat. Igen gyere, csinálunk koszorút ide az asztalra. Péter apró kezét anya felé nyújtotta. Zsófi mindent megtett, hogy gyermeke boldogan nőhessen fel nem riasztotta vissza semmi munka mindet pontosan el végzet. Délutánra a parókia ajtója is ki nyílót, hogy együtt készíthessék el az Adventi koszorúkat. Mindenki hozott fenyőágat minden féle szalagot és egyéb holmikat. István ragasztót hozót és sok más érdekes hozzá valót a városból. Zsófi befűtőt feltette a teát főni mellette Zsiros kenyeret tett az asztalra. Énekeltek beszélgetek a szeretet ölelte magához az itt élőket. Este Mihály atya celebrált miséje alatt meg áldotta a sok szép dolgot. Egyik reggel ara ment ki, hogy leeset a hó boldogan szólt Péternek kin szemmel láthatólag igen csak meg látszót ez a szörnyű betegség. Péter boldogan nevetett korához képest igen csak túl fejlett. Az itt élők szerették őket Péter szeretet festeni és sok dicséretet kapót mindenkitől mi még jobban buzdította benne az alkotási vágyat. A helyi plébánosnak annyira megtetszett a gyermek művészi tehetsége, hogy nap, mint nap foglalkozót vele. Egy nap arra lett figyelmes az atya, hogy a zongorát nézegeti.
      - Szeretnéd meg próbálni?
      Pétert felültette a székre s egy egyszerű karácsonyi dalt játszót neki. Péter hamar tanult. Zsófia közben az Ácsnál volt kifűzetni a munkabért miért meg csinálta a Betlehemet. Zsófi meg kérte Józsefet, hogy egy éjjelre had legyen a jászol egy új szülötté.
      - Rendben kíváncsian várjuk mit ötlött ki, mert mióta magácska itt van minden meg változót.
      - Mire gondol kedves József?
      - Minden este van ének tánc, beszélgetés élet költözőt ebbe a csodás faluba.
- Köszönöm, ha így látja, de ez nem az én érdemem, hanem az önöké.
- Igen lehet.
- Holnap a harmadik gyertyát is meg gyújtsuk, a koszorúkon szeretném, ha holnap este a harmonikájával muzsikálna hisz az öröm gyertya fog égni.
      - Milyen hamar elreppent ez a két hét olyan mintha tegnap jöttek volna ide.
      - Igen és nagyon jól is érezzük magunkat itt. Akkor holnap
      - Rendben kis hölgy köszönöm viszont látásra.
      Sietősen lépet be a plébániára ahol esténkét fel szokót mosni és leszokót törölgetni, vagy ha úgy látta el vitte az atya ruháját kimosni, vasalni. Meg lepetten hallotta fia nevető hangját hisz Péter nem nevetett idegenek előtt idestova már jó ideje. Benyitva vette észre, hogy a plébános és Péter hogy mókáznak majd meg akadt a szeme a falon ahol egy jászol volt fel festve és egy csillag. Péter egy egyértelmű leg nem látszót ki a festékből Zsófi nevetve vette a lapot mikor az atya rá nézet még nagyobb nevetés keletkezet hisz ő is csupa festék volt tetőtől talpig. Az arcától a feje búbjáig, mint akik festék háborút tartottak volna a parókián. Jó idő múlva csak ki derült a dolog. Elnézést a rumliért szólt Mihály atya. s a fiúra nézet.
      - Nem történt semmi baj gyere, elmegyünk meg fürödni te piktor.
      - Holnap várlak és befejezzük.
      - Rendben dicsértessék. Anya ráhúzta meleg kis ködmönét feltette kucsma sapkáját meg csókolgatta gyermekét kézen fogta s elindultak haza a másik faluvégre mi igen csak ki est mindentől.
      - Anya ma is olvasol nekem abból a könyvből?
      - Igen, de siess, mert meg fázol!
      A szél csak dalolta dalát a hópihék csillogóruhában táncukat ropták. A távolban szöszke tücsökként csendült egy dallam s hozzá jött a világosság. Ahogy haladtak a hó úgy roppant a lábuk alatt. A szél csak énekelte dalát seperve a fehér takarót. Péter összehúzta magát. Fázol?
- Igen nagyon Anya levette magáról vastag kendőjét s rá terítette fiára. Jobb?
- Igen, de most te fogsz meg fázni!
Á mindjárt otthon vagyunk, na, látod, itt a kis bokor itt bemegyünk és már bent is vagyunk. Az ajtóban egy ember ült várva őket. Zsófi igen csak meg ilyet a látogatottól. Mikor oda ért ismerte meg Péter apját. -- - Te mit keresel itt?
- Benneteket meg mondtam nem tudtok, elbújni előlem most nyisd ki azt az ajtót, de hamar gyorsan iparkodj, mert ide fagyok. Már jó ideje itt ülök. Ne, mondjam kétszer!
      - Nekem te nem parancsolsz, elváltunk nem emlékszel? Hányszor bántottál bennünket különben is, hogy kerültél ide és mi olyan sürgős? Majd meg tudod, ha ott benn leszünk.
      - Te ide nem jössz be, hagyjál békén bennünket. Nem te mondtad, hogy lépjük ki az életedből és ki szórtál az utcára bennünket a válás után s még a kicsit fel is rúgtad?
      - De igen, de nem volt jogod ezt a torzszülöttet elhozni neki meg kellet volna halni!
      - De én vagyok, az anyja hagyjál bennünket békén. Petit meg nem adom olyan a milyen, de az én fiam csak is az enyém most meg takarodj! Petike sírva fakadtan bujt anya mögé. A férfi ki tépte a táskát a kezéből ki vette a bukszát mibe semmi nem volt csak pár forint. Mi van nincs pénzed?
      - Nincs, képzeld el.
      - De nekem kell? És te is szükségem van rád!
      - Nem érted meg, hogy nincs, és nem leszek az ágyasod! Erre ököllel arcon vágta Zsófit úgy, hogy a vér elöntötte és hanyatt vágódót maga alá gyűrve fiát, kit testével védet. Fejét igen csak beütötte a gádor széli betonba. A férj bele rugót, kettőt és fen, hangon kijelentette nem tudsz meg szabadulni tőlem tökre teszem az életed meg érteted! Még találkozzuk, mikor Nem hiszem szólt egy hang a háta mögött. Ki maga?
      - Ennek a torz szülőt szörnyetegnek az apja s most elviszem majd lesz belőle pénzem és szabadságom és nyúlt a fiú felé.
      - Álljon meg azt a fiút hagyja békén és ezt a hölgyet is, míg jól érzi magát most meg távozón, de gyorsan. Mert feljelentem magát különben meg bűzlik az italtól.
      - Mi köze magának ahhoz inkább húzón oda vissza ahonnét jött.
      - Az atya meg pillantotta a csillogó fényt a férfi kezében egy gyors mozdulattal ki csavarta a kést és földre teperte kezeit hátra feszítve térdelt az elkövetőn. Zsófi nehezen felkelt. Hozna egy kötőt vagy valamit mivel meg kötözhettem! Mire ki vitte a kötelet a lámpa oltogató is oda ért énekelve dalát-nyolcat ütőt az óra térjetek már nyugovóra. A háta mögött a két csendőr portyázott a toll csak úgy járta táncát. Itt meg mi történt atyám?
Zsófi remegve mondta el a történteket Péter csak sírt. A csendőrök meg fogták és elvitték be az őrsre. Zsófi remegett. És valami forróság szaladt az arán lecsepegve a fehér takaróra. Mihály kézen fogta Petit gyere kis barátom már nincs baj! Vége ne félj! Kérem, mossa meg az arcát? Zsófi lemosta a vért az arcáról s teát főzőt és letette az asztalra. Meg sem köszöntem, de mi járatban?
      - Elhoztam egy könyvet Petinek.
      - De ő nem tud olvasni?
      - Tudom ez képes biblia így ő is tud Urunkkal beszélgetni.
      - Köszönök mindent mit értük tett.
      - Ugyan gyermekem ez természetes dolog. De már megyek is majd holnap találkozzuk és téged is várlak tudod, sok dolgunk van. Peti rámosolygót Mihály atyára majd anyjához bújt.
      - Elmegyünk nem maradhattuk itt ezek után.
      - Kérem, maradjanak, majd keresek, valami megoldást most beszélek, a polgármester ural ez ügyben.
Mihály nagy léptekkel ment el. Péter vet, egy jó forró fürdőt majd bebujt a dunyha alá és a kapót-könyvet nézegette. Anya vacogót köhögőt hiába itta a teát. Arca éget és fájt. Meg tisztálkodott s belebujt az ágyba. Peti várta a mesét, de anya nem mesélt neki. Idebújhatok?
      Gyere, drága s bebujt anya mellé át ölelte két kezével s úgy aludták át az éjszakát. Másnap a polgármester kopogtatása keltette fel őket. Szeretném meg kérni, hogy költözzenek fel hozzánk ott biztonságosabb, mint itt.
      - Köszönöm, de nem, szeretnék úgy döntöttem elmegyünk úgysincs nincsen, semmink könnyen el tudjuk hagyni ezt a csodás falut, aminek a nyugalmát, csendjét, nevét
      - Ugyan nem kell, befejezni a mondani valóját. De meg tudhatnám valójában ki is volt az ki magára támadt?
      - Igen és Zsófi elmondót mindent Istvánnak. értem. Van nálam egy kieső szoba a földszinten a konyha mellet az önöké lehet, ha gondolja. És ha ünnepek után is így gondolná, akkor segítek megoldást keresni a problémára.
      - Rendben köszönöm úgy sincs semmik csak két táska ruhánk.
      - De, hogy nincs ott az a hatalmas szeretet.
Este a faluháza a tagharmonika hangjától lett hangos. Öröm énekekkel köszöntötték a harmadik gyertyát. Zsófi csak ült bánatosan fiát ölében tartva. Ma visszahúzódóan csendes volt. Peti egy percre sem hagyta egyedül anyukáját perig sok finom süti várta az asztalon meleg teával. István és Mihály csak nézték anya és gyermekét a köztük lévő kapcsot, a szeretetet a ragaszkodást. Ahogy a kisfiú donga kezével öleli szorosan magához anyját. Mihály oda lépet gyere kis barátom nem lesz semmi baj a kicsi könnyes szemmel nézet anyára.
      - Menjél nincs semmi baj.
      István Zsófihoz lépet énekeljen, érezze jól magát, vége ez a maga érdeme! Nézze, milyen boldogok próbáljon maga is örülni legalább egy kicsit! Ő végette ne aggódjon délután elvitték oda ahova való ahonnét meg szökőt, és garantálom nem egy hamar fog kijönni onnét a szigoritokból. Zsófi egy nagy levegőt vet, és elmosolyodva köszönöm köszönök mindent. Már estére járt mikor mindenki haza tért. Hamar reppentek a napok Zsófi mézes kalács házikót készítet, kisfia segítet neki. Egy kis mókakacagás töltötte meg a konyhát. István állt s boldogan nézte a vidám jeleneteket miben zajlik. Eszébe jutott az a boldog perc mikor frissházasok ként még ők is így készültek az ünnepre, de sajnos a karácsony egy szörnyű eseménnyel zárult. Annának feje kegyetlenül elkezdet fájni s egyszerűen nem tudta elviselni a fájdalmat-mit le kellet feküdnie. Mire az orvos kiért már csak a szörnyű hír maradt. Agyvérzésben elhunyt. Így az ünnepek után mindjárt temetés volt. István csak állt az ajtónak támaszkodva s az emlékekbe merte. Péter szavától meg rezelve tért vissza. Baj van Istvánbá!
      - Ja, nem semmi s elnevet magát. Zsófi látta, hogy valami nem kerek bocsánat mindjárt összetakarítom a rumlit.
      Ne tessék, zavartatni magukat folytassák, nyugodtan én kérek elnézést mosolyogva távozót a dolgozó szobába. Ahol bele ült a székbe s tovább emlékezet hitveséről ki már a mennyből nézz kedvesét. István örök hűséget érez szívében így nem is gondolt rá hogy egy újabb házasságba vagy kapcsolatba lépjen. Még is mindig mosolygós jó kedvű az emberek előtt. Senki nem sejtve mekkora terhet is cipel már idestova 20 éve.
Mire elért a karácsony Peti boldogan játszotta egyedül a mennyből az angyalt a kiskarácsony nagy karácsony és az idős emberek szívét ellengető kis Jézus arany alma című dalt. Elérkezett, a nagy nap a falu ragyog pompába tündökölt. Mindenki készült valami finomsággal az érkező vendégeknek. Már csak egy rossz emlékkép foszlánya volt az egy héttel ezelőtt történtek. Délután Mihály atya a falu harangjával hozta tudomásul a falunak a szeretet jelét képző ünnep megnyitotta meg kapuját. A templom folyosóján asztalvolt, rajta kenyér kockák és kicsi kupicákba vörösbor. Benn Péter ült a zongoránál s csak úgy szállt a dallam. Zsófi csak ült és nézte fiát. Valaki megállt mellette pardon ide ülhetek?
      - Igen természetesen.
      - Csodásan játszik a fia!
      - Igen Mihály atyának köszöngető.
      - Igen valószínű, de az Isteni csoda hogy ekkora tehetség van benn a betegsége ellenére.
      - Mélyen meg érint a játéka.
      - elhiszem engem is pedig nem sok jót ígértek az orvosok.
      - István elmélyedve elhallgatót, arcát a könny szürke átlátszó tisztasága takarta be. Bocsánat felállt és távozót. Péter befejezte a próbát. Mihály atya megtapsolta az ifja tehetséget. Zsófi és Péter is haza mentek készülődni az éjszakai fellépésre. Zsófi elővette az ajándékot s át adta Péternek majd egy csomagot rakót az ünneplőbe öltöztetett fenyő alá Istvánnak. Este hat órára mindenki kin volt a kis fenyőnél, ahol Mihály és István köszöntőt, mindenkit a zongorán felcsendült a dal mennyből az angyal s mindenki énekelt. Keresték Zsófit, de nem látták sehol. Ahogyan sorra jött a másik s a harmadik. Péter csak játszotta mikor egy váratlan esemény netek figyelmesek. Sok szólamban köszöntötök a csendes éj című dalt. Az itt élő idős lakkosok mindenki hozzá tartozója érkezet meg és együtt énekeltek. Zsófi még mindig sehol István aggodat Mihály nyugtatta. József kíváncsi volt nagyon mi lesz az istállóba. Mikor Péter elkezdte Pásztorok, pásztorok Mihály elindult az istálló felé, ahogy meg volt beszélve mindenki követve énekelt. Elkerült Zsófi a városi iskola tanulóival kik be voltak öltözve. Egy anya gyermekével ki csak pár napja született mellette Férje ki csacsi háton hozta nejét és az újszülöttet. De hogy minden valós legyen, István egy hatalmas csillagot késztet s rögzített a tetőhöz egy olyan pillanatban mikor senki sem kereste. Csak most szembesültek vele mily csodás ember valójában. Igazán felemelő érzéssel töltötte be e kicsi falut a szeretet és az összefogás. Majd éjjelre az Ur háza is lassan meg telet mindenki boldogan hallgatta a mennyei szólamokat és a soron következő Misét, mit a helyi Plébános celebrált Majd misevégén elfogyasztották a kenyeret és bort gyermekek málnaszörpöt kaptak. Így kívánt mindenkinek Meg hit áldót, békés Ünnepeket!



Délibáb virtuális művészeti lap 2018. Ötödik évad/2. szám.

Suttogó lábnyom

     Egyszer volt, hol nem volt az Óperenciás tengeren is túl, sőt még azon is túl a napkirálynő birodalmának déli sarkában volt egy olyan pici falucska, mint egy borsszem innen kapta nevét. Alig laktak bent többen, mint az erdőnek virágos tisztásán a fűszál. Hát itt született meg Csendes Jónás.
     Mi ért is nevezték Csendes Jónásnak? Mert csak hallgatott és egyetlen egy szót sem szólt meg se mukkant. Történhetett körülötte, bár mi de akár még vele is. Jónás talán csak kéthetes volt mikor árva lett... Hát így úgy döntőt a falu majd ők felnevelik, de nem engedik el árvaházba mi nagyon messze volt hozzájuk. Majd mi mindenre meg tanítjuk hisz sok fél e szakember él közöttünk. Mindenki ért a szakmájához. Ahogy a nevük is elárulja. Volt Szabó ki mindenkinek varrta a ruhát. Volt Takács ki szőtte a kelméket. Volt Kovács kinek keze alatt minden vas megmunkálódót és ezer nyelven mesélt.
     Volt Drótosok kik meg csinálták a lukas edényeket, de volt rajtuk kívül minden fél e még olyan is ki melencét, faragót és teknőt. Így először a helyi Barát vette oltalmába. Minden nap meg volt mindene mind egy kiskirály úgy élt a kicsinyke faluban. Mikor már elég nagy volt először a Kovácshoz került. Hiába volt forró a fogó, hiába izzót az ülőn a vas, ö nem szólt csak ütötte vagy a fújtatóval a tűzet élesztgette. Ő nem szólt csak tette dolgát, mit rá bíztak. Ez után a Szabó majd a Takács és így sora került minden kihez. Már az ősz köze letét jelezte a természet mikor a falu kiment aratni. Elől az első kaszások aztán a marokszedők a vízhordók. A napizzó karikája csak úgy perzselte a tájat. Már bólogatót a nap a hűvös szélbe mikor haza ballagtak nótával énekelve. Más nap a legény ökröt fogott szekere elé s elment ősze gyűjteni a maradék szalmát. Rakta a szekeret szalmával szegény majd mikor végzet a tetejére ült s hajtotta az ökröt hazafelé. Meg történt a baj. A hetyke legényke legurult a tetejéről mit egy faág okozta a vesztét. Jó idő eltelt mikor magához tért. Akár hogyan is tekergette fejét sehogy sem értette az egészet. Semmi re nem emlékezet még arra sem, hogy került oda. Hiába gondolkodót nem értette és nem emlékezet semmire. Egyedül azt tudta, hogy nagyon fáj a feje. Megfogta, de keze véres lett. Elindul az erdő felé s egyre beljebb járt. A bokor aljában aludt, a folyó vize itatta a természet adót mindent ahhoz, hogy túlélje az éhséget. Lassan meg szokta új környezettét meg tanult íjat készíteni. majd tűzet csiholt. Majd sok próbálkozás után felhúzta első kunyhóját hol álomra hajthatta a fejét. Nagyon örült neki. Apránként beilleszkedett s elfogadta a természet nyújtott lehetőséget s törvényét. Nagyon boldognak érezte magát. Egy reggel valami nagyon furcsa dolgot vet észre magán mi egyre jobban fájt s nyomasztotta. Ki ment a közeli vízeséshez hasra feküt s az hangján próbált hangot ki préselni tokból mi inkább nyüzsögésnek morgásnak tűnt. De a vízesés nem felelt csak szaladt tovább majd hirtelenjében zuhanni kezdet s újra futót szaladt előre. Mikor vadászni indult újra próbálta hangját, de látván, hogy minden állat elmenekül, előle úgy dönt, inkább nem próbálkozik, inkább hallgat. Lábát bőrből készült papucs védte testét szőrméből készíttet ruha mit állatok inával varrt ősze és a tűhegyes csontok szolgáltak. Így járta az erdőket hónapokról hónapokra évekről évekre. Volt, hogy elérte eső s akkor a természet nyújtotta lehetőségekbe húzódód meg... E gy nap ismét elindult vadászni, a verőfényes napsütésből hirtelen fekete takaró alá bujt rémült világ köszöntött rá. Cikázó villámok táncát a szél erős karja rázta, fákat az angyalok szakadó könnye áztat. Az orráig alig látót mikor valami apró fény szűrődött elé. Arra lépve gondolta majd bekéredzkedik, de ahogy közelített a kutyák támadásba indultak. S ö mind a rémült vad futásnak iramodott a sár csak úgy fröcsögőt utána. Meddig re egér utat nyert a közeli pataknál. Ki fújva magát lenézet a földre és nyomokat látott, lehajolva olvasta őket és elindult abba az irányba. A nyomok suttogó hangja kísérte és ő csak ment előre szíve egyre hevesebb lüktetésében. Egyre ismerősebb volt a táj s a házak mik kis dombok lábánál húzottak meg. Mit az erdő úgy ölelt magához, mint édesanya gyermekét. Jónás valami hihetetlen hatalom vette magához. Arcát a könny mosta. Egyre merészebben húzódott be az ismerős ismeretlen. Ahogy ment be az éjjeli bátorok sem ugatták, hanem barátságos csaholásba kezdtek. A lámpa oltogató énekelve végezte munkáját. Jónás még ismerősebbnek érezte mind azt mi körül vette. Mikor egy ember fekete kalapban lépet ki a kapualjból és oda ment hozzá, Jól szemügyre vette és nevén szólította. Fiatalember nem felelt csak állt és várt. A kalapos ember kiabálni kezdet így hamar sokan elő bújtak a házaikból. Amikor szóltak hozzá nem felelt csak hallgatott. Csendes Jónás te élsz.? Arany egy komám az itt élők a hangoskodásra hamar előbújtak úgy, ahogyan voltak. Hálósipkásan szakáll fogóba. parkett gatyába vagy épp háló ingben. Hol voltál már tíz éve, hogy elmentél agyon kerestünk s aggtunk érted. De csak állt és nézet. Na, gyere majd meg nézzük, hogy oly ártatlan, vagy mint ahogy kinézel, és tényleg nem tudsz beszélni. Rendben de, hogy? Szólt a Pék. Na, csak indulj és hívd öt is mennyetek a parókia felé én, majd követlek meg nézzük a hallgatását. Elindulva egy bottal meg bökte hátúról, a Takács de a jövevény meg se mukkant. Majd meg ütötte semmi. Már majd nem oda értek mikor bele kapót a szakállába, de semmi válasz erese. Hát komám én azt mondó vagyok ez nem Jónás csak játszik velük. Nem hiszem mondta a Szabó. Na, majd a barát eldönti, ahogy oda értek a fiú letérdelt a templom lépcsőjére. Állj, fel! Felfázol hisz se cipőd se ruhád mezítelen vagy csak ez a szőrme borítja testedet. De ö csak térdelt s erősen a templom ajtóját nézte, mint ki bebocsátást szeretne nyerni. Oda lépet a parókia ajtójához a Takács és meg húzta a zsineget mire elő jött a barát. Mi a baj fiam ég a ház ilyenkor csengetsz hozzám?
     - Dehogy is itt van Jónás!
     - Ki? Jónás. Az lehetetlen és már követe is a Takácsot. A fiú még mindig ott térdelt. Már mikor oda értek a barát oda szolt biztos vagy benn?
     - Nem. Szerintem ö egy csavargó majd meg látja.
Ahogy oda értek a barát elkiáltotta magát Jónás!
     - Biztos bent?
     - Persze hisz én tanítottam arra. Jónás meg fogta a hálóruha alját,és könnyes szemmel nézet fel a barátra.
     - Ez mit csinál?
     - Semmi baj én tanítottam, hogy fogja meg a ruhám alját így jártunk s keltünk. A barát lehajolt felsegítette, de a ruhát nem engedte el mind hűséges eb úgy követte. Mikor beértek leült abba a sarokba hol gyerek korában étkezni szokott és napját itt töltötte, ha csak nem kelet segíteni a barátnak. Barátaim ö az ki elveszett Jónás, de ez nem elég. Bebizonyítom nektek, hogy kétségetek elmúljon. A bal füle mögött egy anyajegy van a jobb mögött egy pillangóra hasonlító jegy látható. Kérlek, testvérem szolt a Kertésznek jöjj, nézd meg! Odalépet s meg nézte, amit a barát mondott. Jónás nem tiltakozott.
     - Ezt honét tudja?
     Hát én fürdetem mikor pici volt elfelejtették már. S azért nem szól, mert ö néma és jelbeszéddel beszél. Beszélni kezdet vele a barát. Tényleg erről el is feledkeztünk. A fiú boldogan mosolygót. Erre mindenki boldogan nevetett s ölelgették. A barát elküldte lefürödni és meleg ruhát hozott neki és cipőt a lábára. A fiatalúr lefürödve tisztán jött elő az asztalon finom meleg tej és kenyér várta. E éjjel senki nem akart lefeküdni. A hazatért fiú nem győzte lerajzolni az eltöltőt, időket, míg csak el nem aludt. Így született meg az első kép mit kitettek Majd három hét elteltével a legény ilyetén futott ki az udvara és húzta be a barátot. Ki nem értette a rémületet és követte. Ahogy belépet a parókiára nem látót, semmit a vakító fénytől. Tapogatva haladtak befele. Egy árnyékragyogó fényben állt a dolgozó asztalnál. Fehér ruha és fekete haj mikor meg fordult akkor látta, hogy Jézus áll előttük. Így térdre rogytak s meg szólalni se tudott. Jézus kezet nyújtva segítette fel őket. Ki beszélt hozzájuk. A fiú csak nézte csodálkozó szemmel s arcát a meglepetés könnye csorgót. Jézus a fiú fejére tette kezét majd ö kezébe vette Jónás kezét. Mélyen a könnyező szempárba nézet. A barát meg szólalni is alig tudott. Egy jó idő múlva lassú mozzanatok árnyékában elkezdet minden a meg szokott arculatba állni. Mind ketten rémülten álltak a szóba közepén nem értették. Jónás magához térve le rajzolta a barátot angyalformába ahogy ö látta abba a pillanatban. A barát székre rogyott s morfondírozót a hallottakon és a látottakon. Majd felállt s elment. Visszatérve sok kis festékes dobozt, kelmét, ecsetet hozót. A segítő nem értet semmit majd a Barát leemelte nyakából a féltve őrzőt üveges szekrény kulcsát s Jónásnak adta. Vigyázz mindenre most elkel mennem. Átgondolta a hallottakat s mivel úgy vélte mindent megtett mit Jézus kért. Felült öszvérjére és elindult. A fiatalember ült és úgy döntőt meg lepi barátját. A parókián talált összes könyvet kiolvasta. Majd neki ált és csak festet és festet. Javítót, faragót, szőtt hisz mindenhez érte. Mivel mindent megtanítottak neki. Napról napra hiányzott neki a barát. Nehezen telet a napja az elfoglaltság mellett. A falu szürke kopót, házait, a templomot minden új arculatba öltözőt. Majd az úr házát is elkezdte felújítani, szépíteni, csinosítani. Éjjel nappal, hogy meg hálálja a sok szépet, jót törődést és mindent mit kapót. Nem sokára fehér és fekete kelmét készített s abból ruhát, s kalapot a barátnak. Mire letelt a hét év és a hét hónap visszatért. Mit szeme látót nem hit neki. Jónás szívélyesen fogata s mutatott meg mindent. A barát csak ált és nézet a falura. Majd a kis védencére ki délceg erős testalkatú ifjú legényé fejlődőt. Haja oly fekete volt, hogy a játékos napnak nyújtózkodó karjában kéknek tűnt. Szeme, mint az úr országának a kéklő tengere. Minden úgy volt, ahogy Jézus meg mondta. Ezek után meg hívták házakat festeni tükörfestésre templomokba freskót alkotni. A faluba Egyre többen érkezet a távolból. Bár mit is festet életre kelt keze alatt. Nagyon kifinomult érzéke jó kézügyességgel meg áldott fiatalember volt. A barát nagyon örült a fiatalembertől kapót szép ruhának. Mit csak ritka alkalmakor hordót. Nem sokára magas Egyházfők is csodájára jártak a művészi alkotásnak. A barát elmondta vendégeinek a különös találkozást Jézussal. Kik, mint egy sors kiválasztottjára tekintettek. Ajánlatot tettek neki, hogy tartson velük és dolgozón alkosson az Anyaszentegyháznak. Jónás barátjára nézet s maga nyelvén elmondta, hogy ö szívesen dolgozik ott, de nem szeretné ezt az aprócska falut elhagyni, hol annyi csodás dolgot élt át. Mi az élettét jelenti. Így inkább itt szeretne maradni, ha nem gond. Az egyházfők elfogadták döntését és mindig biztosították útját arra ahol munka volt. Minden támogatottságot meg kapót. Egy szép napon eljöttek érte s elvitték egy nagyvárosba, hogy fesse le az úrházába Jézus Krisztussal való találkozását. Jónás szíve hevesen dobbogot s szeme éppen úgy könnyezett mind azon a napon. Még az egyházfő is meg csodálta a fiatalember tiszta érzését az úr felé. Majd alkotását, ahogy készült úgy csodálták. Így világ szerte elfutót a munkássága híre.
     Az alkotás és az úr felé irányuló tiszta érzelmet elmondó tükör festmény mik életre keltek a szemet gyönyörködtető látványba a hit szeretettében... Majd közel két év múlva vissza tért a kicsinyke tiszta faluba hol a helyi barát betegeskedett. Az ifjú ki ment a rétre, erdőre és egy halom füvet tért vissza. Jó idő múlva a barát meg gyógyult. Nagy öröm volt mindenkinek. Másik miről nevét kapta, hogy bármi nyomot látott olvasott belőle. Így ö csak suttogó lábnyomnak hívták. Nesztelen járással közlekedett. M segítő társként állt oda. Bárkinek bármi gondja is volt ö benne egy igaz jó barátra egy segítőre találtak. Jónás nagyon boldogan élt. A kicsi falu egyre inkább nőt s növekedett. Nagyon sokan költöztek ide. A kerek erdővédelmező karjai közé.



Délibáb virtuális művészeti lap 2018. Ötödik évad/1. szám.

Egy tiszta világba szegült gyermekek

     Kékég alatt egy kicsi falu húzódik meg, hol a házakat fehére meszelték s az utcára tornácuk nevetnek a fonót fakerítés mögül. Az utcaporán mit hajnalba a gulya csánkja szántott most víg gyermek zsivajgása tölti be. A fiatal fiúgyermekek rongylabdákkal, vagy lábuk között falovacskával vagy épp golyózással töltik idejüket. A lányok kukoricából készült vagy ép rongybabával foglalják el magukat. De van, hogy a jászolnál leskelődnek szülőknek segítenek, vagy a határban dolgoznak szüleikkel. Markot szedtek ceglédi kannában hordták a vizet vagy ép kötelet vettetek. A fiatalemberek, ha kell ekeszarvát fogtak, vetnek, vagy éppen aratnak. A Lányok otthon a ház körüli munkában veszik ki részüket. Az idősebbek már a családi elfoglaltságban tevékenykedik a munka nyújtotta lehetőséggel. Hol teknőben mángolva mosták a ruhát hol a melencébe dagasztották a kenyeret. Izzó kemencébe vetik, mit reggel dagasztanak. Majd a főzésnél serénykednek, hogy mire meg jönnek, a határból a férfiak minden meg legyen így segítve anyát. Az időfolyamán felzárkózni az élet előírt eladósorba. Szabad idejükben a hímzés a stafírung elkészítésén dolgoztak. A keményítet, ingeket vasalják. De vasárnap kihal, e falu hisz mindenki Misére siet, hogy hálát adjanak Istenek. Telnek, a napok az órák Mikor előveszik a szép ruhát. Anyának lábán bőrcsizma s rajta ezer szoknya rékli s rajta egy kabát erre hatalmas berliner kendőt terítet anyám. Édesanya a tisztaszobából kiált! Mind egy angyal úgy reppen a legény mindenen át. Hisz tudva, mi jő ez után. Magára öltheti az egy szem ruhát, lábára csizmát áld, apánk s fejére kalap hisz ez dukál. Csatos imakönyvet vet elő anyám. Kezembe adta s indult a család. Misére ballagva jobb kezembe húgom keze. Hisz oly apró törékeny teste. Büszke bátyóként lépdeltem vele, s közbe szíve hevesen vert az Urat érezte. S jöttek a szülök beérve a szenthelyre gyermek szeme csillogón tekintet a feszületre. Lelke szíve könnyűvé válik. Érezte, ahogy a jó Isten testébe költözik. Megtöri a csendet a harang szava. A karzaton orgona, mellette angyalok kórusa. Dalra kell a nép. Árbús szemmel, nézte az atyát érzi testében a szellemi változást. Mikor vége lett a misének könny szökőt szemébe érezve lelke nehéz terhet cipel. Haza fele kérdés hullám apa, anya alig győzik a kíváncsiskodást. Telnek az évek s a játékot könyv váltja fel. Elszántan tanult lelkében érezte egyre erősebben az elhívatottságot. A hogy a természet váltotta a ruhát ő úgy érezte lelkében Istenhívó szavát. A tavasz virághullása alól a zöldruhába öltöző táj és nem sokára fáknak lett aranykoronák. Majd vetkőző pucér ágak. Örökzöldön cinege éneke szállva. Apja dicséri kicsi fiacskát milyen okosan végzi az iskolát. Mily sudár termete nem sokára jöhet, velem foghassa a kemény munkát. Felválthassa szülő anyát. De a gyerek atyai szó után elsírta magát. Kitért ajtón és az istálló felé vette útját háta mögött hagyva a családot. Apa kereste egy szemfiát, de nem lelte sehol se már, bejárta az udvart s a ház zegzugát, de sehol se lelte fiát. Templom tornyában harangláb ott állt könnyes szemel és mormolja imát. Kezébe tartva a bibliát. Oda érve kétségbe esve látta fiát. Odalépve kezét vállára tette. Izgatottan kérdezte öt mért tekeregtél el ily késő órában? Már aggódtunk érted. A fiú könnyes szemmel fordul meg. Ne tedd fájdalmas nékem e keserv. S haza térnek s anyát nézte ki a sarokban könnyes szemel zoknit stoppolt épen. Elé fordult megcsókolta kezét elmondta szíve súgót érzést.
     - Ne sírj, apám pap leszek s nem juhász, s nem fogom az ekeszarvát, habár a természetis oly csodás. Reggel madárdal szólna nekem, s a fű is harmatosan hajladozna a fülemüle is nékem dalolna. De nem tehettem én pap leszek, ebből nem engedek. Haragra gerjedt az apa biztos vagy ebben édes fiam és felemelte ellenszegülő fiára csontos kezét. Igen sudár termettem s fekete fejem a lelkem súgta ezt nekem. Mind lelki pásztor ki beteg szívnek gondnoka, ki léleknek útba igazítója.
     - Nem bánjuk csillapszik, apa haragja a tisztaszobába rohan. Másnap összerakták a ruhát s ifjú legénynek és útnak indították. Akkor menj, ha csak ennyit jelentünk neked. A fiú könnyes szemel nézet szüleire és elindult Jézus útján. Teltek az évek apafejét befesti az idő ecsete. Anya törékeny testtel reggelit készített. Keresztet vettetek a kényére majd apa megszegte. Valaki kopogtat a posta levelet hozott. Benne volt a remény egy év és ismét haza tér. Anya keresztet vetet és elmondta egy imát, hogy magához ölelheti egy szem fiát. Befejezve e levél tartalmát másnap útra indult apám s anyám, hogy készülődésbe tegyék a napnak minden szakát. Következőnap reggel megáll, egy szekér a bakról leugrik egy legény reverenda takarta sudár termettét. S lábán saru. A derekán kötél s három csomó. Anya csak állt zokogva némán, s térdre eset s meghajolva érintette a ruhát. Még miközben apámhoz szólt anyám. Sokkcsodálkozó szem meredt reám Édesanyám! Odalépve két kezével emelte fel anyja arcát meg jöttem itt-hol vagyok. Nézz reám? De anya kezet csókolt nekem. Majd apám kalapját földre ejtve térdre eset üdvözlés képen az Urat éltette. De én vagyok s lehajolva felsegítette szüleit. Apa a bevezette szerény hajlékukba. Az asztalon kenyér s bor fogadta. Kinyitotta tisztaszoba ajtóját, s látva berendezték részemre egy fehéroltárt. A falon Mária kép a sarokban egy faragót tulipános láda s mellette a szék. Könnybe lábadt szemem sajgót szívem miképpen szüleimet és az oltár fele nézek. De apám-szóltam halkan. Én vagyok kit juhásznak akartak, de nézze mivé lettem ez az életem Én nékem szólnak az angyali trombiták sok testvérem lett odaát. Együtt sírunk s nevetünk. Együtt mondjuk el az imát, a zsolozsmát és együtt fogyasszuk el az úrtól kapott, elemózsiát. Gyógyítom beteg lelkeket s titkon őrzöm azon dolgokat, mit nekem elmondnak. Édesanyám boldog ember vagyok, már ne könnyezzenek, inkább adjon egy falat kenyeret, mert éhes gyermeke!
     - Jöjjön atyám szólt apám e szoba önre vár. Keserű ízt éreztem a lelkembe miképpen a tisztaszobába léptem. Úgy éreztem már nem gyereket szeretik bennem. Hanem Jézust tisztelik éppen. Betértem az oltár elé elmondtam imám majd fehér oltármellé letettem a reverendát. Felvette bricsesznadrágját ingét mellényét lábára csizma került s eléje a kötény mi itt egy viselet volt majd szüleihez kilépet. Egy óra talán eltelve anyám és apám oldódni kezdtek. Át ölelt anyám úgy mind azon a nyáron. Majd szobájukba lépet s kihozta féltve őrzőt kincsét. Át nyújtotta nekem dédnagymama csatos imakönyvét. Apám megveregette vállamat s egy kérdést intézet felém.
     - Akkor édesfiám nem bántad meg?
     - Nem apám s köszönök mindent édesanyám. Meg csókolva dolgos kezét. Nem sokára valaki kopogtat, kinyitom az ajtót, húgom állott két kicsi gyermekkel mosollyal fogadva. Mind angyalok repültek anyám felé együtt lett a család. Szólt a dal az ének emlékek peregtek könnyet csaltak a szemekbe, Együtt zengtük a Mi Atyánkat csendesen. Boldogság lépet a szívekbe.

Olaszfalu. 2017.Február.15.



lap tetejére