Sólya Veronika versei:

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/2. szám, június-július

Világon túl

Már a Világon túlról
Üzen csillagod,
S lelked a mennyek útját rója.
Elvittél mindent,
Amit az élet adhatott.
Nincs fény,
Nincs többé szó,
Nincs kérdés,
Nincs felelet.
Támaszom voltál valaha,
És áldásod kísérte léptemet.
Szívem ma is gyermeki,
S ha tehetném,
Kócos fejem öledbe hajtanám.
De hozzád haza nem térhetek,
Világon túlra nem érhetek,
A múló évek
Egyre távolabbra visznek tőlem.
Rád találni többé
Nincs módom.
Csak emlékezni,
És álmodni rólad
Egy szép színes világot,
ÉDESANYÁM!

sorkoz

JÚLIUS RAGYOGÁSA

Magára ölti
Színarany ruháját
A Nap.
Áttetsző fátylát
Az égre akasztja.
Sugarainak húrjain
Édes dallamot
Játszik a szél.
Majd a rét
Zsongását
Hírtelen felkapja
Jártában, keltében,
Szerteszórja.
Mezők virágait
Ringatja,
Sárguló kalászokon
Csendben megpihen.
Vizek hátát
Simogatja,
Ahol a delelő Nap
Gyönyörködik
Képében.
Míg fürdik az évszak
Verőfényben
És verejtékben,
Gólyák szelik
A magasságot,
Mert látni vélik
A világot.
Lent forgószél
Kavarja
Az út porát,
Hasztalan kergetve
Egy délibábot.
Júliusnak ragyogása
Nyújtózik békésen,
Az Istenadta
Csodás természet
Ölében.
Alkonyatkor
Az itt maradt meleget
Szoknyája alá rejti
A nyár.
S a lehulló este
Távoli harangszó
Énekét hallatja.


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/1. szám, április-május

Hol volt, hol nem volt…

Volt egy mese, nem mondtuk el végig.
Magasztosan muzsikáló dallam,
A szívem mélyén dúdoló szólam
Angyali zenét hallat fel az égig.

Oly távoli csoda, már a boldogság,
Mint az álom, amely csak illúzió.
Elszáll, akár az égbe kiáltott szó,
És a végtelenbe tűnő pusztaság.

Míg reád a mennyek országa vár,
Az emlékeim szárnyán visszajár
A félig elmondott tündérmese.

A még ma is lángoló szeretet
Parányi szikrája hozzád vezet,
Hogy a bolyongó lelkedet keresse…

2014-03-27

sorkoz

TÉLI PERCEK
kórházban

Úgy szépítkezik az idő,
Mintha tavasz lenne,
Fénye bágyadt ugyan,
De mosolyogva néz be
A kórház ablakán.
Tán vigaszt szeretne
Nyújtani?
Zokog bensőmben a félelem,
A hideg műtőasztalon
Kering velem a képzelet.
Várom, hogy lelkem csituljon,
De az érzelem vadul
Bolyong testemben,
Míg könnyedén lebegni kezd.
Az ébredést fájdalom uralja,
S a kiszolgáltatottság ténye.
Kint még ragyog a Nap,
Sehol a télnek jele.
A műtét előtti teher
Szertefoszlik végre,
S az űrt felváltja a remény.
A percek órákká
Sűrűsödnek,
S a szívemet az értelem áthatja,
Akarat sugárzik belőle,
Mert az ember
És a természet azt teszi,
Amivel Istene megbízza.

2014.01.22.


sorkoz

lap tetejére