Sipos Mari versei

Délibáb virtuális művészeti lap 2019. Hatodik évad/4. szám.

Játszótél


Dideregnek a fák, törékeny az águk,
Madár se száll most rá, rá csak a dér trillázik.

Megdermedt hófehér fagyon a zöld pázsit,
Hideg éjszakában senki nem hintázik.

Lelketlen az utca, csillagos az égbolt,
Csak egy kutya csahol, s világít a vén hold.

Dermesztő jégvirág ablakomnak dísze,
Eresz alatt jégcsap pajkos hópihékkel.

Játszótél közepén répaorrú ember
Vigyázza a telet, mert itt van december.


sorkoz

Hópihe

Hópihe fürdik ezüstös fényben
Hangtalan hullik alá a mélybe.
Dallamos a szellő kupacba sodorja
Kergetőzve gyűjti aztán meg szétszórja.
A talpam alatt ropog a kezemben olvad
Ha egyszer elkapom tovább nem adhatom!


sorkoz

A köd

A felkelő nap erőt gyűjtött,
Hogy oszlassa a hajnali ködöt
Ott dideregtem a csarabosban
Gyöngyöző harmatcseppek között.
Madár röppent a fejem fölött,
De köddé is változott, lenge
Szellő selyemfátylán
Bárányfelhőnek ütközött.
Köddé változott világunkban
Elhervadunk, mint útszéli virág
A felkelő nap delelőben ontja ránk
Fényes sugarát. Melegíti bánatunkat,
Mint sötétséget a gyertyaláng,
A lenyugvó nap ringat majd el
Ébenfekete éjszakán.


sorkoz

A folyó

A földi létnek végeztével révész szállítja lelkedet
Lebeghetsz kín nélkül a tornácon, ha úgy érzed tested nem vétkezett.

Büntetésed enyhe lészen, ha szerelmi bűnt követtél el
Vagy, ha mértéktelen tivornyázás jellemezte féktelen lelkedet.

Alvilág antik Istenével utazhatsz vidáman tovább,
A falakon belül vezekelhetsz, ha bűnöd súlyos, ha nem mondtál fohászt.

A szenvedés poklának mélyebb köreit vérfolyó válassza el,
Hol eretnekek lelki sikolyokkal lángoló sírban égnek majd el!

Istenkáromló zsiványok, erőszaktevő gyilkosok
Tiétek a hetedik kör, hol Dante intézi túlvilági sorsotok.

Találkozhattok Odüsszeusszal a csalók nyolcadik bugyrában,
Hol pokol lakó nyerészkedők, csábítók és hízelkedők.

Örök időben a Cocitus jegében testvérgyilkosok és árulók!
Gyötrődjenek a legszűkebb körben a vezekeljenek a hazaárulók!

Pokol mélyén a legszebb angyal volt, most a legrútabb sátán lakozik
Szárnyait verdesve a folyó befagyott, melyben most Lucifer gyötrődik.

Három fejével, három szájával szaggatja szét az árulót,
Júdás, Jézust árulta el, Julius Cézárt Brutus és Cassius!

Jeges pokol tüzes viharában, nem találsz soha megnyugvást,
Földi léted, ha békében élted, pokol helyett lesz menyország!


sorkoz

Szülőfalum

Berényi úton öreg gesztenyefák
Mutatják az utat merre van a hazám!
Löszös hatságon rét, völgyek között szántó
Szőlőhegyen jó bor terem, falu népe vidám legyen!

Kis falumhoz érve templomtorony látszik,
Jobbra az óvoda, hol sok kis gyerek játszik.
Két oroszlán szobor megkövült vén teste
Védi a kertkaput csillagokat lesve.

Az út bal oldalán már-már ki sem látszik,
Homlokzata romos, de kastélya Cziráky!
Emlékszem, nagyapám fogta a kezemet
A címer előtt megállt, fölnézett, s tisztelgett!

Álltunk néhány percig tisztelettudóan,
Aztán napestig mesélte élményét a gróffal.
Parádés kocsisként vadászatra vitte,
Vaddisznót lőtt a gróf, ő meg csak nevette!

Mind ez már a múlté, csak szép emlék maradt,
De vérzik a szívem az ősi romok alatt!
Még jó, hogy emlékeim nincsenek romokba'
Őrizhetem mindazt, még nem ásták homokba!

Angolkert virágait, a körtét, mely vad lett
A kis tavat szigettel a sok szép emlékkel.
A házat, melynek Vincellér a neve a
Tűz vigyázó tornyát és a Művész helyet.

Itt születtem én a középutcában,
Itt nevelt fel anyám lelki gazdagságban!
Itt tanultam írni, olvasni, számolni,
Itt tanultam élni, tisztelni, szeretni!


sorkoz

Ördögszekéren

Ördögszekéren érkezett hamuszürkén az őszi aljban
Ökörnyála csillogott, fátyolként úszott udvarunkban.

Vaskerítésen könyökölt a teliholdat csókolgatta
Rozsdás alkonyon rásimult üveges szeme homlokunkra.

Tajtékzó vérrel festette nyomor szavát otthonunkra
Édes nyálat csurgatott leomló árvalány hajunkra.

Rongyból készült palástunkat tövisekkel díszítette
Mennydörgő égnek villáma ördögszekerét eltemette.


sorkoz

Randevú

Kévébe kötött fájdalom rikoltva hasít csontomon
Szederjes lilára kékül, tébollyal karöltve szédül.

A végzet hamuját szórja, tövissel agyamat szúrja
Arcomra szájzárat rakott, testemre üszkös iszonyatot.

Szemem tavának tükrén máglyába rakott rémkép
Kiszemelt engem a halál, ki örök randevúra vár!


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2019. Hatodik évad/2. szám.

Menny és pokol

Emberek, ti lelki szegények,
Ti elnyomók és zsarnokoskodók,
Ti arctalan és embertelen férgek,
Ti anyagi javakban dúskálók.

Tiétek lenne a föld nevű bolygó?
Hát nem én ebben kételkedem!
A földet ajándékba adta Isten
Így hát a föld Mindenkié emberek!

Ti maradhattok mindvégig a földön,
Még a földi létnek végeztével is!
Legyen a föld mindörökké tiétek,
Ha kiraboltátok a természet kincseit.

Osztozzatok Luciferrel pokol tornác
Tüzet okádó bugyrain, ég kékjén
aranyló napsugár helyett égesse testetek
vörösen izzó lángnyelv, mely ördögi.

Pokol bőség kosarából jusson pondró
Milliónyi féreg, mely zabálja testetek,
lelketlen, hazug és gyarló agyatok, szívetek,
a föld alatti pokol bugyrában főjenek.

Ti harcosok, kik óvjátok a zöldet,
Ti természetvédők és bajnokok!
Ti hagyjátok virágozni, élni a földet,
Barátaim, ti lelkiekben gazdagok!

Ti nem szipolyozzátok ki a földet,
Mint csecsszopó gyermek anyja kebelét,
Ti nem raboljátok el a kincset,
A szántót, az erdőt és a mezőt!

Ti gazdagon hagyjátok a földet
A természet ajándékaival
Erdőt a fáival, madarat zengő dalával
Harmatos mezőt illatos virágaival
Égszinkék boltot az esővel, napsugárral.

Barátaim kik óvjatok a földet
Tiétek lesz a mennyeknek országa majd,
Angyali mosoly, üdvösség vár a kapuban,
hol nyugalom, béke és nem lesznek anyagi javak.

Mennyei bőség kosarából jut nektek
Bőven jóság és szeretet, ragyogó
Csillagok közt a mindenható vigyázza
Szívetek, s őrzi békében lelketek.

Menny és pokol!
Isten teremtményei hogy jutnak oda?
Istenteleneké legyen a pokol,
Isten gyermekeinek meg ott a csoda.
Égi menyország kapuján azok a lelkek jutnak át,
Kiknek szívében szeretet, béke és boldogság!

2013. december a föld napjára


sorkoz

Ember vigyázd

Ültessetek fákat és
virágot, sudár jegenyét
vad és szelíd gesztenyét!
Termést adó diófákat
mézédes akácfákat
vadontermő erdő fáit
a végtelen rónaságig
a virágillatú rétet
hol birkanyájak legelésznek
öntözze májusi aranyeső!
Hol hajnali harmat ködfátyolán
éled a természet virul a határ
a felszín alatt karsztjelenség
összefüggő mészkőhegység
Nemzeti park védett barlang
rohanó hűs patakokkal
óriás csillámló cseppkövekkel,
kristálytiszta levegővel
lélegzik él lüktet a föld!

Ültessetek fákat és virágot
emberek szeressétek a világot!
Vigyázzátok a tiszta forrást hegyet
völgyet s a mély kék óceánt
csemete kertet fáival
anyaföldet lakóival
Ember vigyázd a tiszta forrást!


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2018. Ötödik évad/1. szám.

Fakéreg alatt

Vállaimon vérző alkony,
Hajfürtömön babráló szél.
Darabokra hullik minden
Kiáltozás, és jajveszékelés.
Mardossa szívemet a bánat,
Lelkemen hömpölygő vihar,
Megreccsenek, mint öreg tölgy ága,
A szúette, üszkös fakéreg alatt.


sorkoz

Képzelet leánya

A félelem tartott hatalmába Téged,
Mágikus rémület a lelkedig ért fel.
Képzelet leánya látomással rombolt,
Álmatlan éjszakád gyötrelmektől rongyos.

A kényszerű zsarnok hatalmába tartott,
Rémes látomással hagyott lila foltot.
Fekete holló vitt feszülten a szárnyán,
Pirosló vértől lett lucskos a párnád.

A félelem tartott hatalmába Téged,
Suttogva, csendesen elűztük a rémet.
Süllyedő hajóból felhők felett úszva,
Feltépett sebeid szépen begyógyulva.


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/3. szám

Vak csillag

Elvész a napod, elvész az éj.
Ha volna is élted, mi végre, kiért?
Vak csillag vezet utadon félre,
egyre csak zuhansz, zuhansz a mélybe!
Dühöngő dögvész dörömböl agyadon,
nincs is már szó, nincs már beszéd,
Csak könnyzápor arcomon!

Csak ne félj

Mit mondhatnék, ha suttogva beszélsz,
mit mondhatnék, ha elér a veszély?
Tündéri játékod agyament egén
mindketten pusztulunk az élet peremén!
Harminchat év, - ennyi volt csupán?
Göröngyös, kemény és nincs folytatás?
Tántorog szívemen martalék láng,
szenvedés kínjától bús ajkam kiállt!
Haldokló lelkemen pokoltűz ég!
Ölelj meg kedvesem, vagy ölj meg!
Csak ne félj!
Mit mondhatnék, ha nincs már remény,
mit mondhatnék, ha szeretlek én!

2016. június


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/2. szám

A bánat

Hallgatom múlását a mának
éjszaka csöndje járja át a házat.
Zokogva vánszorog, morajlik a bánat
fölsebzi szívemet, mint rugó az ágyat.
Lelkemre bilincset, ólmot tesz a lábra
kegyetlen ráncot sző hófehér orcámra.
Meggyötör, eltorzít, semmivé tesz végleg
holt idő múlása reggelre remény lesz.
Fény köszönt nyájasan tündérlomb alatt
gyöngyharmat üdvözöl, a hajnal hasad.
De mind ez hasztalan, örökkévaló mert
Veled meg elúszott újra a hajó.
Hallgatom múlását a mának
csontvázba vergődve várlak,
Zajtalan szívemet megölte


sorkoz

Rozsdás levél

Búza között nyargal a szél,
Földre hajtja kalász a fejét.
Feszítő kíntól jajgat az ág,
ráncosra aszott szilva a fán.
Lenyugvó naptól vérzik a táj,
füröszti fényben aranyhaját.
Skarlátvörösen izzik az ég,
levegő után kapkod a szél,
Bársonyos karjában,

Rozsdás levél.


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/1. szám

Tündérkertem

Csimpaszkodó lángcirkusz a fényben,
Bárányfelhők züllenek az égen.
Délibábon bóbiskol az este,
Harmat zárja magába a cseppet.

Tündérkertem dérszakáll belepte,
Gúzsba kötve dermed minden lepke.
Jégmezőn a fagyos éj megvénül,
Csont fehérre fagyva, már nem félünk!

2016. március


sorkoz

József Attilához

Te megtanultál hajbókolni,
könnyes szemmel mosolyogni,
vérző szívvel verset írni,
tudatlanul viselkedni.

Alázkodni, bólogatni,
mindent, mindent elfogadni,
kényszeredett igazságot,
csordultig a hazugságot.

Sebezhető volt a lelked,
kiszolgáltatott a tested,
ha loptál kenyeret ehettél,
sült lapockát álmaidban ettél.

A kegyetlen élet félárvája,
zaklatott lelked mennyországa,
dráma volt, s egyben tragédia,
a város peremén komédia.

Tiszta szívvel születtél,
hatodik gyermekként jöttél,
a röpke harminckét év alatt,
száz évet éltél a csillagos ég alatt.

A Költészet napja a Te napod,
könyveid, verseid örökül hagyod,
avattak szobrokat, utcákat, tereket,
kisbolygón Neveddel fémjelzik helyedet.

Magasba, mélységbe,
éhes szegénységbe,
örökül hagyott verseskötetekbe,
előre tudtad, nincs bocsánat!

Én érettségi tételként kaptalak,
koldus szegényen, mégis gazdagon,
másnak örökül hagyott a halál,
szárszói állomás Neked a végállomás.


sorkoz


lap tetejére