Pörnye Nikolett - saját festményeihez írt versei:

Délibáb virtuális művészeti lap 2015. Második évad/1. szám.

ÁLMODOZÁS - I
A Duna-parton

A Duna partján sétálok,
Fejemben kósza gondolatok,
Nézem e csodás tájat,
Álmodozom.
Itt csend van,
Nyugalom,
Itt úgy érzem, boldog vagyok.
Magamba szívom a természet erejét:
a lelkem békéjét.
Lassan tovább kell indulnom,
De előtte megfestem e tájat,
Hogy ne feledjem soha,
Az el nem múló vágyam!

sorkoz

ÁLMODOZÁS - II
A vadász

Magára ölti tiszta ruháját,
izgatottan keresi a gumicsizmáját.
Fejére felteszi kalapját,
tokba helyezi kifényezett puskáját.
Megérkezik a tanya szélére,
a megbeszélésre,kissé félénken.
Szíve dobog, teste reszket,
arra gondol, vajon sikerülhet?
Az erdő mélyén csend honol,
falevél se rezzen,
várja a vadat,
hogy közelébe érjen.
Álmodozik éppen,
mikor már lőnie kéne..
Felrepült a fácán!
-a puska dörren.
Ünnepi vacsora követi a napot,
felavatták őt a tagok.
Lelke büszkeségbe merült,
a fácánkakas terítékre került!

sorkoz

ÁLMODOZÁS - III

Elmúlik minden szép csendesen,
a parton ülök sziklák között,
hosszú ősz hajam borul ölembe.
Megöregedtem.
Becsukom szemem,
s arra gondolok,
milyen kincset rejt
az én fiatal korom.
Minden álmom valóra vált,
bú és bánat rám nem talált.
Elkerült a gyűlölet,
nem is tudom, ez mit jelent.
Kinyitom fáradt szemem,
érzem, sajog a szívem.
Álmodoznék még egy kicsit,
de egy angyali hang engem szólít.
Elmúlik minden szép csendesen,
Elmúlt az Életem!

sorkoz

lap tetejére