Millei Lajos versei:

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/2. szám, június-július

Csodára várva

Sáros kis utcákon ballag a nyomor,
nincstelen lélekkel korog a gyomor.
Nem bőg az állat, az istálló üres,
vonyít a kutya, mert éhes és rühes.

Elárvult kertben csak vadkender terem,
múltjáért sír a paraszti értelem.
A kolduló kemence kegyelmet kér,
kihalt belőle az éltető kenyér.

Néptelen tyúkudvart felveti a gaz,
hajnali kakasszó rég szólt már, igaz.
Verebek szállnak, magokat keresnek,
az éhhalál szélén bármit megesznek.

Sikít a szél a semmivé lett portán,
termő búzaföld nem lesz már, csak por tán.
Ki eddig földet túrt, segélyért lábal,
könyörgő kézzel és térdeplő lábbal.

Kínban panírozva sül a holnapunk,
könnytől küszködve még egyszer jóllakunk.
Kiürül lassan hazánk éléstára,
s mi csak várunk a megígért csodára.

sorkoz

Mennyit ér?

Mennyit ér a szó, mely, ha elhagyja az ajkat,
a betűk tengerében fodroz forradalmat,
s e magabiztos hangok védő érvelése
fáradni kész vénám megújult érverése.
Ki tudja, mennyit ér?

Mennyit ér az ajak, melyből kibújik a szó,
hogy belepje tudatom, mint puha takaró,
és szétnyíló szirmai intenek csendesen,
oly jó ez így, élhetünk békésen, rendesen.
Ki tudja, mennyit ér?

Mennyit ér a lepedőn a sértett gyűrődés,
mit álmodban elfordulva ér a feledés,
hogy hozzám bújj, átölelj, és új erőt adva
éji homályból hajnalt hints a holnapokra.
Ki tudja mennyit ér?

Mennyit ér féltő kezed bársony érintése,
amely fuldokló vággyal csüng az ölelésbe,
és rásimítja hűen hitetlen bőrömre:
én itt vagyok melletted, most és mindörökre.
Ki tudja, mennyit ér?

Mennyit ér óvó szemed biztató mosolya,
amely kékségét nem hagyja fakulni soha,
s ha rám nézel őszintén, tekintetünk dalol,
mint szerelmes szerenád az éjben, valahol.
Ki tudja, mennyit ér?

Mennyit ér napjainknak békés simulása,
mely időt álló vággyal fut az elmúlásba,
számon tartva mindig a megmaradt perceket,
örömmel halmoz el, mint önfeledt gyermeket.
Én tudom, mennyit ér.

sorkoz

lap tetejére