Kovács István versei:

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/3. szám, szeptember-október

Don kanyarban

Mint vágó állatot,
Vagonban vitték őket a csata mezőre,
Nehéz teher vállukon, édesanyjuk könnye.
Fájdalmasan vettek búcsút,
Gyűlölték a mocskos háborút.
Hazát védeni őket Don kanyarba vitték,
Ha nem haladtak, mint a csordát,
A katonákat tisztjeik, úgy kergették.
Dörögtek az ágyúk, sebeket téptek,
Nem volt ott érték az emberi élet.
S míg az ágyúk dübörögve okádták a tüzet,
Ők dühösen üvöltöttek,
"Anyám nem ezért szült e világra,
Hogy itt haljak a vér-sárba".
Nem akartak tömegsírban
Hősi halottak lenni,
Ismeretlen katonaként
Őket ne koszorúzza meg senki!
Visszavágytak abba a kicsi házba,
Szerető édesanyjuk ölelő két karjába!

Tiszakécske, 2014.07.31.

sorkoz

Itt van a vállam


Viharok tépázzák lelkedet,
Bánat,
Fájdalom emészti szívedet,
Sarokban ülsz,
Bámulod a semmit,
Fáj a léted,
Nem akarsz látni senkit.
De Én barátként
Feléd nyújtom kezem,
Benne adom szívem,
Ne lökd el,
Segíteni jöttem.
Csak ideülök melléd,
Hallgassuk együtt a csöndet,
Lelkem átölel,
S itt van a vállam
Ha sírnod kell.

Tiszakécske, 2014.08.17.

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/2. szám, június-július

Éjszakai barát

Úgy hiányzik egy jó barát.
Hát jer, töltsd velem az éjszakát,
Elmesélem Tenéked,
Szívemnek bánatát.
Gyertyafényes félhomályba,
Sokszor megsimítom tested,
Megcsókolom szép,
Hosszú nyakad,
Kóstolgatom nedvedet,
Beszélgetünk halkan, szépen,
És énekelünk dalokat.
Remélem azt, hogy tevéled
Jól érzem majd magamat.

Az éjszaka eltelt szépen,
A gyertya is leégett!
Hogy velem voltál egész éjjel,
Megköszönöm tenéked.
Most a reggel beköszönt az ablakon,
Az üveget, Szürkebarát,
Egyszerűen kidobom!

Tiszakécske, 2014-06-09

sorkoz

Tűzrózsa

Szusszan a fújtató, izzik a szén.
Csattan a kalapács, hajlik a fém.
Szívemnek ritmusa adja az ütemet,
Kezemben tűzrózsa született.
Pattan a kalapács, üllő peremén,
Írva a neved rózsa levelén.
Hajlik a rózsa, jobbra-balra dől,
Megszédültem régen a szép szemedtől.
Kialudt a tűz, már nem izzik a szén,
Hozzád indulok, a rózsát neked viszem én.
Tűzrózsámnak szirma üzenetet hoz,
Hogy a szívem, Kedves, teérted dobog.
Pacsirta is azt dalolja a fa tetején,
Szívedet őrzöm szívem közepén.
Ha a kalapácsot újra megfogom,
Minden ütésemmel a neved kopogom.
Szívemnek ritmusa adja majd az ütemet,
Tudja meg az egész világ, szívem kit szeret.

Tiszakécske, 2014-06-14


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/1. szám, április-május

Meglestelek

Vasárnapi sziesztám véget ért,
de úgy tettem, mintha aludnék még,
ám résnyire nyitott pillám mögül,
néztem, ahogyan őrzöd álmomat.

Meglestelek!

Ülsz az ágy mellett.
Valamit olvasol,
de sűrűn fel-felnézel,
tekinteted rajtam nyugtatod.

Akkor láttalak így,
mikor gyermekeink álmát vigyáztad.
Fáradt voltál,
de mindig arcodon ült angyali mosolyod.

Most rám vigyázol,
figyeled légzésemet,
azzal a mosollyal, tekintettel,
szívedben aggódó tiszta szeretettel,
mint egykoron.

Mozdulok, fölkelek, eléd térdelek,
megcsókolom két kezed,
megsimítom fáradt arcodat,
csak annyit mondok, köszönöm neked.

És belül örülök, hogy meglestelek!

2014-03-03
Tiszakécske

sorkoz

Őszi köd

Mint köd a lágy hajnali szélben,
úgy tűntél el,
jelet sem hagytál.
Már illatodat sem érzem,
nem ezt ígérted.
Még az utcalány is elköszön,
ha végzett, s felvette bérét,
és ígéri, ha kell, visszajön.
Mint hurrikán, ha lecsap,
úgy törtél az életembe,
de úgy osontál el,
mint tolvaj,
ki zsákmányát megszerezte.
Hol vagy?
Merre jársz, nem tudom.
Szívemben
fészket rakott a fájdalom.
Az égen hiába keresem,
nem lelem csillagom.
Lehullott!
Már csak az őszi köd szitál,
csak szitál!


sorkoz

lap tetejére