Koller Eszter

Délibáb virtuális művészeti lap 2015. Második évad/3. szám.

Pszichiátria, instant-kávé és egy pillanat születése

A jóból jó születik. Ez így rendjén is van. De ott a rossz, ami nem mindig azt teszi, ami rendjén van. Ám szerencsénkre, ez sokszor nem is baj. Hisz olykor a rosszból nem rossz, hanem jó születik...
Így érkeztem meg én is az életemben egy olyan ponthoz, hogy az odavezető út sötétsége csak úgy vágta talpaim, még lelkem árnyékát sem láttam, ami úgy megriadt az utat körülvevő sötétségtől, hogy biztos voltam benne, hogy örökre elszakadt tőlem.
Az út maga a pszichiátria zárt-osztálya volt. A mondandóm szempontjából nem lényeges, hogy én mit kerestem ott, de mindenestre ott kellett lennem, már csak azért is, hogy most leírhassam, amit az odabenn levő betegek nem tudnak így megosztani.
Mint sok minden más, a pontok is rendelkeznek nevekkel. A pontot, ahova én érkeztem "3az1ben" nevet viseli. Nos, e kis irodalmi bevezetés után, ideje elmagyaráznom, hogy mi is a lényege ennek az egész irománynak.
Egy projektbe kezdtem, melynek célja a kórházban fekvő betegek segítése, akiknek nincs látogatója, nincs, ki kisegítse. Attól, hogy nincs segítség, szükséglet van! Én konkrétan a pszichiátriáról beszélek most, bár más helyen is nagyon siralmasak az állapotok. Egy pszichiátriai osztályon (főleg a zárt-osztályon) épp elég az, hogy az ember megküzd, hogy túléljen úgy egy napot, hogy ne lopják meg, verjék meg. S azok, akik többnyire olyan állapotban vannak, mint én, hogy felfogják, hogy mi zajlik körülöttük, s egész nap csak sírnak a berácsozott ablakok mögött félve; megérdemlik, hogy legalább egy töredéket megkapják annak, amit én is: törődő embereket. Nekem van családom, aki szerencsére megengedheti magának, hogy behozzon nekem WC papírt, fogkrémet, ételt, törülközőt, papucsot és az "odabenti" legnagyobb értéket: 3az1ben Nescafét! Akkora értéke van ott, mint a gyémántnak. Igazán érdekes is látni, hogy mennyire átértékelődnek különböző dolgok, hisz ott a pénzzel nem lehet mit kezdeni. Komolyan, az épp az úr, akinél van az instant kávépor. Innen jött az ötletem, hogy nem pénz kell, hanem egyszerűen ki mit jónak lát. Legyen az egy csomag zsebkendő. Már az is rengeteget jelent. Én minden nap megyek be látogatni a zártra, és viszek a betegeknek, amit tudok, de mostanra sajnos kimerültek nekem is a forrásaim...
S mivel úgy várják mindig, hogy legyen valaki, aki bevisz nekik ilyen 3az1-ben Nescafé port, eszembe jutott, hogy tulajdonképpen, mi is zajlik le ilyenkor, mikor adtam nekik egy csomaggal.

1. remény - nem csak, hogy kikerülnek egyszer onnan, vagy, hogy meggyógyulnak, hanem remény az emberiségben, hogy mindig lesz olyan, aki törődik vele.

2. szeretet - nem feltétlen, hogy azt érezzék, hogy mások szeretik őket, hanem elsősorban, hogy azáltal, hogy valaki törődik velük, belássák, hogy ugyanúgy értékesek, szeretni - valóak, hogy esetleg egy kicsit jobban megszeressék ismét önmagukat. (Ez állandó probléma pszichiátriai betegeknél).

3. boldogság - ez az egyetlen pillanat, amikor épp a jelenben vagyunk, mert folyton vagy a múlton rágódunk vagy a jövő miatt aggódunk, de a boldogság csak egy pillanat, de akkor épp a jelenben vagyunk! Néha hadd élvezzék ki ők is a jelent!
Ezzel a három "ponttal" jön ki az 1 SEGÍTSÉG - azaz: 3az1ben.
Én egy dologgal segítettem valakin, de valójában ezáltal hármat adtam neki.
S most lenne a kérdés: ha esetleg megengedheted Magadnak, hogy egy fogkrémet, egy csomag WC-papírt, vagy egy tábla csokit - tényleg akármit - tudnál adni ebbe a kis adománygyűjtő "projektembe", akkor kérlek, szólj. Én magam adom át, azoknak a betegek kezébe, akik legjobban rászorulnak. Átvételi nyilatkozatot is nagyon szívesen alá írok velük.
Mindenki nagyobb távlatokban gondolkodik, ha segíteni szeretne valakin/valakiken, pedig rászorulót, sajnos általában már közvetlen környezetünkben is találunk.
Sokan mondjak nekem, hogy ettől nem oldódik meg a probléma, de én nem problémát szeretnék megoldani, hanem némi törődéssel megtölteni egy-egy beteg sajgó lelkét, hogy megszülethessen egy pillanat, mely kissé világosabbá teszi azt az utat, amelyen én is végigmentem, így talán lelkünk árnyéka nem ijed meg annyira, s mellettünk marad; reménnyel, szeretettel, boldogsággal, ezt is teszi.
Hadd ne legyen a betegeknek még rosszabb odabenn, hadd érezzék azt, hogy van, ki gondol rájuk, hadd szülessen meg minél több pillanat...




lap tetejére