Kalányos József - JOCC versei:

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/2. szám, június-július

Fohász

Kopogtass ott, hol zárva az ajtó,
és nevén szólíts minden gyermeket,
legyen őszinte szádon a jó szó,
ismerd fel magadban a lelkeket...

Ugye látod? Kezed nyoma lettem,
szerető hangod életre keltett,
mint árva, belőled merítettem,
azóta szent szavad bölcsen etet.

Tudom, előtted állok fedetlen,
titkaim halottaknak regénye,
undok álnokságom nem fedezem,
lépteim immár fényednek képe.

De most féltőn kiáltok s csüggedten,
sorsom és űzött nemzetem miatt:
"Ne hagyd, hogy népek ezrei vesszen!"
- mert a dölyfös belőlünk él s vigad.

Ostort ad reggel, tőröket este,
nevünket sem tudja, csak bőszen sújt,
s nevetve zsebét tömi degeszre...
"Vedd le Igazságos rólunk a súlyt!"

És ha már a szavam hozzád eljut,
a nevemről is emlékezzél meg,
kik hatalomért elennünk felbújt,
s társaim ártatlanul ölik meg.

Szent keresztről beszélnek a latrok,
zsidót és cigányt nevükért vernek,
ünneplik a múltszázados hangot,
a gyilkosokat hősnek teszik meg.

Itt állok előtted mezítelen,
az életem mások kezében van,
hallgasd meg panaszom, jó Istenem.
"Tégy jobbá és bölcsé minket, Uram!

Legyen igazság, legyen itt béke,
boldog nevetés, élet, kegyelem,
legyen szózat a jóság beszéde!"
– Tanítsd meg mindenkinek, mint nekem!

Kopogtass ott, hol zárva az ajtó,
és nevén szólíts minden gyermeket.
Legyen őszinte szádon a jó szó,
ismerd fel magadban a lelkeket...

sorkoz

Kicsike

Már-már összeroppant,
Bensőmet facsarja.
Szorít a könnyekig,
Ez a halál szaga.

Ott ül, s csak nézhetem,
Siralmas dallama
Az ég felé kiált.
Így sír a magánya.

De nem vagy egyedül,
Nyugtatom, Kicsike.
Már nem hallja, tudom,
Itt van gazdi keze.

És értőn elhallgat,
Érez, nem könnyezik,
Én csendesen vérzek,
Ő csóvál s megnyugszik.

Kis kutyám, te vénség,
Hűséged s szerelmed,
Én meg sem érdemlem.
Ám enyém a szíved.

Elmész, ez a rendje,
Csak ne fájna semmid,
Aludnál el mélyen,
S ne élnéd meg a kínt...

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/1. szám, április-május

Halld meg

Kék égen ragyog a napsugár,
a madarak szárnyán csillogó.
Szerelmes, s te szenvedélyes nyár,
kivénhedt szívem simogató.

Ott van a szépség bent, odabent,
ott örvénylik, és csak zakatol.
Ha kéred, hallgasd, mit mond a csend,
keresd ott legbelül valahol!

Neked nyílnak a színes rózsák,
csak simítsd végig a kezeddel.
Szép napot! Az illatuk súgják,
lásd és érezd meg a szíveddel!

Érezd, ahogy átölel és vár,
s ahogy gyöngéd csókokkal illet.
Megérdemled! Hidd el, rád talál,
ragadd meg a kinyújtott kezet!

Érted alkotta, gyönyörödre,
hogy vidámítsa a napjaid.
Pecsétként adja életedre,
halld meg a természet hangjait!

sorkoz

Szép álmokat

Hűvös esték lágy zenéje halkul,
már illatoznak az éji virágok.
A csend-szavuk közt a fáj fel-feljajdul,
ám így köszön: szép álmokat kívánok.

A reggel siet, s feledi az álmot,
éji zenék meséje tovaáll.
Indulni kell, a harang is kondul,
az álmok csendje, messze- messze száll.

Lassan pergő idők árnya követ,
Hosszú napnak súlya vállakon teher.
A csillagok már figyelik a földet,
s a vén Hold a csendben álomport lehel.

Hűvös esték lágy zenéje halkul,
már illatoznak az éji virágok.
A csend-szavuk közt a fáj, fel-feljajdul,
ám így köszön: szép álmokat kívánok.

sorkoz

lap tetejére