Jalcs Irén versei:

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/3. szám, szeptember-október

Csikkszedők dala

Vedd kezedbe, öreg barát,
azt a kopott vén trombitát,
és játszd el rajta a csikkszedők dalát!
Játszd, hogy hajlik a test,
majd érinti a csikket, mit mások
eldobtak rég, de a csikkszedőnek ajándék!
Játszd el, hogy lenéznek sokan,
mert utcáról szedem a szemetet!
Én, aki nem is olyan rég olyan voltam,
mint Ők, ember, de ma már kutya se vagyok,
mert apró csikkekből remélek boldogságot.
Játszd el a vén trombitán, hogy valaha
nekünk is volt ünnep, mikor csillogó díszek
lógtak a fán, és együtt volt a család.
Ma már az az ünnep, ha egy magamfajta
talál egy szelet kenyeret, mit
gondolatban zsírral ken meg.
Legalább illúziója legyen, ha már
hagymát sem tehet rá.
Húzd el, vén zenész, féltett hangszereden,
hogy Neked is csak a trombitád van már!
Oly sok hónap óta éhezel és fázol, de
a hangszeredhez ragaszkodsz, mert ő
a barátod, ő a mindened és az egyetlen,
ki kitartott melletted.
Tudod, hogy hamarosan meg kell válni tőle,
mert kell az érte kapott pénz élelemre,
de azt is tudod, hogy a nagy lakoma után
már nincs életed tovább, mert kitépték
lelked utolsó darabját.
Játszd el karácsonyi dalunk, hadd legyen
a mi lelkünkben is ünnep, mert ki tudja,
lesz-e még alkalmunk ünnepi fényeket nézni?
Nem baj, ha sír a hangszer, mert
vele sírunk mi is.
Játszd, játszd a csikkszedők dalát!
Játszd el azoknak, kik furcsán néznek ránk,
hogy ne feledd ember, ki
magasról nézel le reszkető, remegő,
eltöpörödött testemre, hogy bármit
hozhat az élet, és lehet, hogy egyszer
a Te kívánságod is az lesz, hogy
valaki játssza el a csikkszedők dalát,
egy öreg, vén trombitán...

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/2. szám, június-július

Mondd, tudnál szeretni?

Mondd, tudnál szeretni?
Szíveddel magadhoz ölelni?
Én szeretlek rég, csak féltem kimondani még, mert
talán öreg vagyok már a szerelemhez, és talán kinevetsz, ha
bevallom, szeretlek régóta.
Testem üdesége tovaszállt.
Arcomon kisebb, nagyobb ránc.
Lábaim sem olyan fürgék már, de szívem úgy érez irántad,
mint még soha nem érzett, mert oly hevesen dalolja,
Szeretlek úgy, ahogyan még senkit soha.
Mondd, tudnál szeretni?
Őszülő hajszálaimat nem észrevenni?
Nevető ráncaimat előcsalogatnád, hogy együtt nevessünk azon, hogy
arcomon maradt a boldogságunk örök lenyomata, apró kis
ráncokat formálva?
Öreg kezem, ha fázna, mondd, melegítenéd?
Én melegíteném kezed, kezembe fogva.
Ölelnélek magamhoz.
Csókolnám ajkad elpirulva, mert öreg testem olyan hevesen
szorítana, mint ahogyan egy ifjú kéz tud csak szívvel ölelve.
Sétálnál velem kézen fogva?
Én sétálnék veled boldogan mosolyogva.
Esténként betakarnálak, miközben hozzád bújnék, és füledbe
azt súgnám, szeretlek rég.
Szabad utat engednék a vágynak, még akkor is, ha már nem
vagyok az a vadóc fiatal.
Reggel a nappal együtt simogatnám arcod, míg ki nem nyitod szemed,
mert akkor rám mosolyognál, tudom, és én érted mindent megtennék,
mert szeretlek rég.
Mondd, tudnál szeretni?
Orvosod lennék, ha beteg lennél, és szeretetemmel gyógyítanálak, mert
minden gyógyszernél többet ér egy szerető szív.
Mondd, tudnál szeretni?
Kinyújtom feléd kezem és szívem.
Mondd, megfogod öreg kezem?

sorkoz

lap tetejére