Domokos Kázmér

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/2. szám, június-július.

Szili a szarka (mese)

János bácsi nagy-nagy állatbarát volt. Különösen a madarakat kedvelte. Akkor volt igazán boldog, ha olyan madár barátságát élvezhette, amelyiket nem kellett kalickában tartani.
Nem egyszerű ilyen madárra szert tenni. János bácsi több alkalommal is szerencsésnek mondhatta magát. Legutóbb éppen azért, mert egy szépséges szarka barátságát, szelídségét élvezhette ő, és egész családja.
A szarka nem túl díszes madár, tollazatán a fehér és fekete színek váltogatják egymást. Ha a nagyságára is kíváncsi valaki, elmondhatom, hogy a házak körül röpködő verébnél nagyobb, a bokrok alatt ugrándozó feketerigónál is nagyobb, a gólyánál meg sokkal, de sokkal kisebb, olyan galamb nagyságú lehet. Repülni is másként repül, mint az előbb felsorolt madarak, másként, mint a veréb, másként, mint a feketerigó, és másként, mint a gólya.
Érdekes madárka. Különösen akkor érdekes, ha az emberrel közelebbi barátságot köt, s úgy él vele, mintha háziállat lenne, olyan háziszárnyas, mint a kacsa, a pulyka, a liba, a gyöngyös, a galamb vagy olyan, mint a tyúk és a kakas.
A szarka persze nem háziszárnyas, ám egyikükkel-másikukkal kivételt tehet az ember, és barátságába fogadhatja. Hát ez történt Szilivel is, mivel János bácsi családja ezt a nevet találta ki szarkájuk számára.
Teltek, múltak a napok, Szili igen jól érezte magát az emberek között. Ám mit ad Isten? – egyszer csak előtört belőle az ősi szarkatermészet. Azt nem tudom, hogy hallottatok-e már erről. Aki hallott, hallott, aki nem annak elmondom hát:
A szarka olyan madár, olyan ritka madár, amelyik ha fénylő tárgyakat lát, olyan fénylő tárgyakat, amelyeket csőrével képes megfogni, azokat meg is fogja, és rejtekhelyre viszi. Ez csak a szarkákra jellemző gyűjtőszenvedély, ám az emberek csórásként, csenésként is szokták emlegetni.
Bizonyára már ti is találkoztatok a konyhában, szobában az ott használatos apró, fényes tárgyakkal, például azzal a tűvel, amelyikkel anyuci megvarrja az elszakadt ruhácskáitokat, a varráshoz használt gyűszűvel, és láttatok már gyűrűt és fülbevalót is, amelyek gyakran szintén fényesek, hiszen ezüstből, aranyból is készíthetők. A ház körül élő szarka ezeket szívesen kapja csőrébe, és rejti el az ember számára nehezen felderíthető helyen.
Mint említettem, Szili sem volt különb szarka a többinél, a szarkarokonságnál. Őt is izgatták a fényes, apró tárgyak, s ha tehette, bizony elcsente azokat. János bácsi családtagjainak gyakran kellett a boltba tűt és gyűszűt vásárolni. Nem tudták mire vélni e fontos tárgyak szokatlan, gyakori eltűnését.
Szili ügyesen leplezte szarkaságát. "Lop, mint a szarka", szokták arra az emberre mondani, aki mások tulajdonát, értékeit titokban elcseni, elcsórja, ellopja. Az ilyen ember – a szarkakórban szenvedő ember – előbb-utóbb pórul jár, és elviszik a rendőrök.
Szili, a szarka sem tudta vég nélkül titokban tartani csúnya tulajdonságát. Egy alkalommal János bácsi épp akkor ment be a konyhába, amikor ő-szarkasága csőrében a Marika néni – János bácsi feleségének – értékes arany gyűrűjével repült ki a nyitott ablakon. Hogy hová vitte ebben a pillanatban, nem sikerült kideríteni.
Ez a szarkatett nagy-nagy szomorúságot okozott a család tagjainak. Leginkább mégis János bácsi búslakodott. Nagyot csalódott madár barátjában. Szili is észrevehette, hogy a régi szeretet elmúlt, s bánatában messzire repült, és soha többé nem tért vissza János bácsi családjához. Az is lehet, hogy szégyenkezett? Ezt már sohasem fogjuk megtudni.
Búsult a család, és búsult a szarka. A rosszkedv kellős közepén esősre fordult az időjárás. A ház csatornája is felmondta a szolgálatot. A tetőről összegyűjtött víz nem ott ömlött az udvarra, ahol kellett volna.
Eldugult a csatorna – állapította meg János bácsi.
Alig várta, hogy elálljon a felhőszakadás, mert hát esett rendesen. Fogta a magas létrát, nekitámasztotta a falnak, és felmászott rajta, hogy a dugulást megszüntesse. Amikor felért a kívánt magasságba, elámult szeme-szája. Ott talált rá arra a sok-sok tűre, gyűszűre és Marika néni aranygyűrűjére is, amelyet Szili, a „tolvaj” szarka csent el.
- Gyere vissza Szili, gyere vissza, megbocsátunk! – kiabálta jó hangosan János bácsi és az összes családtag. Ám Szili már olyan messzire repült, hogy a barátságos biztatást nem hallhatta.
Így szakadt meg János bácsi családja és a fekete-fehér tollazatú madár barátsága.
A vetési varjú is megismerte ezt a szomorú történetet, és csak ennyit mondott: KÁR!




lap tetejére