Dezső Ilona Anna

Délibáb virtuális művészeti lap 2017. Negyedik évad/2. szám

Dezső Ilona Anna: Májusi ima

Ó, Uram!
Ablakomon ezernyi vidám csillám,
szűrt világ, hogy festeni tudjak,
ne bántson semmilyen lég,
figyelmem ne lankadhasson,
lássak meg mindent, ami szép...
Atyám! De gyönyörű napodnak sugara!
De sok őszt és de sok tavaszt adtál már nekem...
Hálás szívvel előveszem emlékeimet,
vásznon rögzítek minden apró morzsát,
hogy bizonyságot tegyenek mindarról,
amit megélhettem, mert te is az enyém voltál.
Akár a nap, a hold és a fellegek,
minden csillag, mi pillámon rebegett,
sok édes perc, mi feszítette keblemet...
Egyre-megy, mert ugyan az az érzés,
akár fáj, akár zsibong.
Itt vagyok az édenedben Atyám,
az egész világ bennem ragyog!
Soha sem tagadtál meg, nem űztél ki belőle,
csak vak voltam... fiatal, ügyetlen...
Ne ród fel mindezt énekem!
Mára hallom vérem suhanását,
amit keringet bennem a végzet.
Tudom, hogy az épp zsendülő fák is értem élnek,
hogy semmi sincsen, ami ne lenne;
minden tőled ered, ég már a tűz, mi hozzád vezet.
Köszönöm, hogy megoszthattam, adhattam eleget.
Uram! Érzem lüktetésed, nyugalmadat,
engedj közeledbe, hogy megérintsem arcodat!


sorkoz

Dezső Ilona Anna: Cím nélkül 44

nem tartozom semmivel a világnak!
imádtam és vágytam a napot,
éltető erejével viszonozta érzéseimet,
sugarával foltozta a felé tartott arcot.
békét akarok, csendes éjszakai álmot,
hol bárki lehetek, mikor a hold megkísért;
fellegek szoknyája fullasztana magába,
sötét árnyak lihegnék fülembe a kéjt...

nem tartozom semmivel a világnak!
benne szökőkút szórja magasra vizét;
aláállok, mert szenvedek hőtől, harctól,
hadd borítson be a hűsítő lég!
bárkit, ki utamba kerül átölelném,
örömmel fogadnám, szeretném önzetlenül...
s mint kanyargó folyó a sziklának peremén
zuhannék a mélybe utazásom végén.

nem tartozom semmivel a világnak,
minden virágzást hervadás követ!
ingyen vándor a szél, benne szabadságom;
álmaiért viszont mindenki fizet!
egyik május sem tart örökké,
hó borítja újra a hegytetőt...
fújjátok le róla, tisztítsátok meg,
mielőtt jéggel rongálna egy szent sírfedőt.


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2017. Negyedik évad/1. szám

Dezső Ilona Anna: Cím nélkül 43

kéretlen öröm a szeretet,
mára mindent zöldben látok;
éjente szikráznak a csillagok,
ahogyan ablakom üvege vetül rájuk.
álmomat betöltötte a feledés,
már nem kínozzák földi képek;
boldogság szüli soraimat,
rózsaszín fellegek borítják egemet;

tüllszoknyában tetszeleg mandulafám,
méznektárját bogarak zsongják,
az út, mi kertembe vezet sárga, kék...
sokféle minták... féltem virágát;
el ne rontsam élő képem... érintetlenül,
buján volt szép, míg benne éltem,
mikor még szívemet tűzzel edzette,
gyötörte a tavasz, égő szenvedéllyel.
gyötörte a tavasz égő szenvedéllyel.


sorkoz

Dezső Ilona Anna: Cím nélkül 41

a siker befúrta magát egy almába,
mint apró férgének lárváját a moly.
kidobnám, ha tudnám álmában,
még mielőtt megízlelné a jót.
finnyás lettem, félek egy pondrótól,
mert elveheti tőlem kedvenc falatom.
"tudás fája" nyomot mart elmémben:
kiűzetés... bűn, gonosz, kígyó...

Elgondolkodtat az első ember;
ha mindenki leszármazottja lenne,
megmaradhatnának egyszerűnek,
kiket nem érint a világ rendje?
nem viselné a Pantheon rabigáit?
belenyugvással szusszanva álmait,
nevén szólítva minden vágyat?
vagy csak szómorzsákat rághat?

Szókratésszel egy pohárból inna
az ilyen ember... ha még volna!


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/4. szám

Dezső Ilona Anna: Mindennek ára van

Mert mindennek megvan az ára!
Fizetni kell múló percekért!
Ajtómban nyikorog a pára,
rideg köd permetez rejtekén...
Nekem mégis szép, belőle lettem,
lánya vagyok a szürkületnek;
kegyetlen évszakban születtem,
anyám zúzmarába vajúdta testem!

Mennek a napok reménytelenül,
mint fatönkjei csupasz erdőnek,
úgy kuporodnak össze éveim
koronáik megsárgult keblében...
Ragaszkodom sötét árnyékához,
ahogy ág kötődik leveléhez,
mikor fagytól csilingelő szára
megtérni készül teremtőjéhez.

Szellemek, álmok, holdfényes égbolt,
haldoklik ismét a természet;
vele hanyatlott le ifjúságom...
Minden megváltozott körülöttem!
Arany levelek talpam alatt ismét,
szemem sarkában könny csillantja mását,
puha avarban lépkedni élmény,
kegyelemért koldulok, rejtsék ráncát.

Még csak szirmokban haldoklott a nyár,
napsugár aratott terméseket,
kényszermunkára volt fogva a vágy...
Érteni kell kifosztott szíveket!
Molyrágta keserű szenvedéllyel,
váratlan harag táncát járja!
Hosszúra nyúlt árnyak lengenek...
Megadom... mindennek megvan az ára!


sorkoz

Dezső Ilona Anna: Cím nélkül 32

mondtad, nyugodjak meg, majd te tudod...
árva lelkem málló deszkapalló;
az idő, mint mohos fa neked dolgozik.
vágyom ölelésed, mennék át a másik partra,
ígérted, erős karod átragadna... elrohadt a komp.
vagy már nem tudod? kopognak! hallod?
lehullott márványlepled. nem haragszom;
sokáig vártalak ágyamon, miközben indák
és folyondárok szőtték be testemet,
s te verejtékem törölted... újak keletkeztek.
indulnék feléd... azt mondod nem létezel,
álom ez, mi megkísért minden éjjel?
hová lettek a violák? oly csodásan illatoztak,
pázsit közé bújva csalogattak...
bedőltem nekik mindig.
hangyák szorgoskodnak lábam alatt,
eltaposom őket,
kárminvörös sejtjeikből ezer sóhaj éled...
kínjukat üvölti a szél, viszi hozzád kérésüket...
szólj, hogy hagyjam abba!
szenvedélyes éjszakákon ne ítélj magányra,
mert nélküled elveszek...
kőmaszkod átszellemül, lesz belőle oltár;
bármi is voltál, megtanítottál hallgatni!
elégetted az összes búzatáblát, ami táplált,
hagytál belőle egy keresztet, azt is te viseled!
rajtam áll bosszút a bűn.


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/3. szám

Dezső Ilona Anna: Mézszín köpenyével az ősz

mézszínköpenyed alá állok
te foltos, színes, aranyló világ!
nem számít, mivé válok;
ősz van, zizzen, fájón reszket a táj...
s én újra élem minden izgalmát;
már nem köt ide pillanatnyi álom...
tudom, még hosszú út áll előttem, vágyom
szerelmes játékát játszani a mindenséggel.
porrá ég, akár az utolsó cigaretta,
mit régen eldobtam... emlékszem ízére,
elvarázsolt, tüze kárba ment, papírja elhamvadt,
züllött egyetlen darab parázzsal...

nem akarok engedelmes lenni...
az Úr is olyan, amilyen; néha megbocsát,
máskor felrója vétkeimet. izgalommal tölt el,
szépségem belőle ered, mégsem vesz észre,
csak a nap sugara igazolja félelmeimet...
egyre halványul, szórja fájdalmát;
arcomat vénülő kezével simogatja a szél is...
teszek egy újabb lépést, hogy egyesüljünk,
izzadt testemen még hullámzik a nyár!
mosolyod márványcsend, szólj, érezni akarom,
amint kitéped szívemből a megújulást,
vágyom más téridő határát.

kitárom magamat az égnek!
hallod szívemnek dallamát?
a halványsárga szélével haldokló levelet
akkor mondják szépnek, ha barnára vált...
balga világ... megcsalják érzései,
nem veszi észre, hogy erjedt bűzével
rég beteljesült az elmúlás.
térdem még ma is ugyanúgy remeg...
őrült vággyal indulok feléd, féltelek!
szerelmem örök, nem tépázza semmi kétség!
készülök, Uram! takarj be mézszín köpenyeddel,
hogy megcsókolhassam szentséged kezét!


sorkoz

Dezső Ilona Anna: Mint mázsás terhet hordalak

memóriacellák, melyek üresnek tűnnek;
emlékmembránjuk elkísér egy titkos világba.
mint mázsás terhet hord agyam
minden molekulája!
sejtjeim eltelve veled... érted imádkoznak.
remények... hajnali villanások...
bár tudom, ez is elmúlik gyorsan,
csak a fény marad, edzője látásomnak!
honnan jöttél, ki vagy, Isten a tudója...
akarlak! kiált szívemnek titkos kívánsága.

álmok hullnak porba… kudarc volt a szerelem?
árnya mézédessé tett minden percem.
ha akarom fényt rá nem villant a hold;
amott, hol a nap kél, még látom a pillanatot.
ó, jaj, lassan delel… eltűnik minden vágyam,
szivárvány sem ölelhetne színesebben!
könnycseppé váltam, magába szippantott a föld;
jobbat ez életben még sem ismertem másat!
most, hogy öregszem megszépült a folt,
mit viselek vénülő szememben.

mosolyom kváliák súlyával terhes pont,
mint akkor, amikor feléd vezettek...
mielőtt még megfojtottuk a pillanatot;
súlyos szavak röppentek a végtelenbe.
pedig fontos volt minden élmény;
kettős látásom csak retinám tánca,
melyen a megtapasztalt különös fény
haláltusát vív a megszokással.
magamba fogadtalak, elnyeltelek,
mint örökkön örökké tartó élvezetet.

ablakomon kopogtat egy kopár ág,
rám vár… hisz a nyár már rövid úton jár;
közeleg színek varázsa, apró villanása,
utolsó csillogása megfakult lombjaiknak...
az élet törékeny kincs;
értékét csak a legvégén mutatja meg.
még ne menj el, még nem készültem fel rá!
itt hagyhatsz, szabad vagy akár az a falevél,
amelyik fáját épp most hagyta magára;
hiába siratja, e földön semmi sem örökkévaló.


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/2. szám

Dezső Ilona Anna: Már három éve

Napsugaras, gyönyörű nyár volt,
a szél mégis függönyt cibált,
s mint végrendelet végén a pont,
gyűrtem lepedődet lábaidnál.

Akartam látni árnyvalódat;
lelked pár perce tovaszállt...
Oly szép voltál, mint valaha,
nekem legszentebb Ibolya-virág!
Porhüvelyed mellé letérdelve,
csendben hagytam, hogy békét találj...

Fáradt arcodon a redők kismúltak;
vártam, még egyszer ölelj meg...
Úgy érzem, mintha tegnap lett volna,
pedig három éve síratom a végtelent...

Csókot lehelnék fáradt kezedre,
melléd bújva simogatnám arcodat,
gyűjtenék erőt a túlélésre,
magamba szívnám illatodat.
Hiányod sav, szétmarja belsőmet,
szívembe örökgyászt égetett.


sorkoz

Dezső Ilona Anna: Este van

Este van.
Fecske szendereg.
A csendet mintha kézben fognám,
fűben kutyám hempereg.
Katicák a templom tornyán...
Tücskök kedve felpereg,
ők, kik egész éjjel fújják,
nótájuktól remegek.
Lonc lombjában verebek, mérgesek,
mint az ember úgy vitáznak.
Ablakomban kigyúlnak a mécsesek.
Pihen gólyám, nem kerepel,
csak a baglyok fecsegnek,
lámpa körül megrészegült
arany pillék lebegnek.
Pázsitomban halk morajjal,
lefekszenek a legyek.
Titokzatos csendben árnyak,
éjbogarak repkednek.


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/1. szám

Dezső Ilona Anna: Éjszakai árnyak II.

kifeszített vásznon megjelenő képek,
dioráma selyemszálain pereg az élet;
hópelyhek súrolják szemüvegemet,
nyitott vagyok, most bármi bejöhet.
vékony zsinóron karcolt kalitkák,
alacsony mécsek arcom világítják,
apró maketté válik a világ,
lábam alatt roppan sok rothadt virág.
nosztalgikus sorban gyufás skatulyák...
fehér a táj, szürke az ég, kékül a bosszúság;

dobozokba bezárt életek,
jégvirágból nyíló ablakkeretek,
ócska függönyök dacosan lebegnek,
sötétítők mögött filmeket vetítenek.
zacskót cibál a zabolátlan tél,
ismerős dal szófoszlányát hordja a szél.
a gravitáció örvénye székem alatt,
megáll a film, a vászon szakad...
torzszülöttként táncol sötétben a vég,
pár sarokkal odébb szitál a jég.

tiktakol az óra, mutatóján szomorúság,
hólepte táj díszíti festett előlapját.
elveszett illúzió a teremtett világ,
ismeretlen rekviemet zizzen a vágy!
pesszimista konfliktus a képzelet,
katarzis a veszteség, köszönt a végtelen.
sisteregve csutorázik az árokpart árnya,
repedése megtelt vízzel, fagyhalál várja.
alig élt levelek aljában felhalmozva...
kaleidoszkóp az álom, papírba csomagolva.

piros fényében ég egy villanykörte,
ártatlanul leng, az éj őt is meggyötörte.
vértanúságot hal amott egy csillag,
porrá válik mire megvirrad.
az éjszaka múlóban, a sötét szenderül,
hangtalan csendben a fény felderül.
az égen villan írásvetítő fura árnya;
kitartás, ismétli, élvonalon járva.
átfolyik rajta fényes mézga viasza,
s mint jó itatóspapír, az indigót beissza.


sorkoz

Dezső Ilona Anna: Könny

Az új élet könnyviharban fakad,
a csók is könnyek sűrűjében ég,
könnyhullatás a derengő hajnal,
és könnyes szemmel köszön el a vég.
Bölcsességnek könnycsepp az ereje;
könnyeket fakaszt a tavaszi szél,
könnyben ázik a világ teteje...
Sűrű könnyben fuldoklik a remény.
Könnyel vallod meg szerelmes szavad,
könnybe burkolózik a szenvedély,
még a sikolyod is könnyből fakad,
hisz hallgat a szív, csak a könny beszél.


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2015. Második évad/4. szám

Dezső Ilona Anna: Cím nélkül 22

mikor a tulipán ajkára fagy a csók
mert a zúzmarát rá idegen kéz hinti
senki sem inti s társa a pók bennragad
kétségbeesve nyitogatná szirmait
de rabságban tartja jókora jéglakat
ölelése ottmarad bibéje alatt...

mikor a tulipán ajkára fagy a csók
s mellette üres nejlonzacskót hord a szél
szépségében bízva még reménykedve kér
bátran könyörög holtnak vélt napsugarat
mert nem tudja, hogy számukra nincs menekvés
szabadságuk hervadással gyorsított vég!


sorkoz

Dezső Ilona Anna: Karácsonyi vágyak

Valami egészen más világra vágyunk,
mohóságunk miatt nyugtalanok vagyunk;
vagyonra, teljesítményre, csodára várunk...
pedig csak egy csoda létezik, mi magunk.
Végig küzd az ember... évei apadnak,
vállán ólomsúlyú terheket cipel...
Imádja a napot, könyörög a holdnak,
pedig a szeretet együtt ver a szívvel.
A megfáradt ember nyugalmat keres,
gyakran fordul imáiban a jó Istenhez,
kér csendes zugot, ahol megpihenhet...
Pedig nyugalma csak belőle eredhet.
Az ember nagyon furcsa életet él,
a bölcsőtől a sírig mindig csak kér!
Nem elég semmi, míg a föld betakarja
a világ legértékesebb kincsét akarja!
Észre se veszi hatalmas ajándékát,
hogy nem csak szalmával telítették jászlát...
Fényes csillaggal együtt kisded érkezett;
dicsőség a mennynek! Jézus megszületett!


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2015. Második évad/3. szám

Dezső Ilona Anna: Beértek a miértek

Miért is van úgy, ahogyan,
talán soha sem fogom megérteni;
szemhéjam lágyan simuló redői,
arcom éle nyakamat vágja, s a szám...
Az sem a régi, de ki érti,
ugyan ki veszi mindezt észre ma már?
A tegnapok káprázata álmaim harca;
lágyan ringó csípőm, kecses lábam,
mikor tűsarkúmhoz idomultan táncát járta,
büszke főfenntartás, elegáns ruha...
Számított is akkor, volt-e otthon
kenyér vagy szalonna;
csak a fiatalos külső,
a mámorítóan vékony derék...
Mi van ma? Úszógumi rám szorulva,
gyomromat töri jókora zsír-kerék!
- Sebaj -, gondolom, de nem igaz,
vágyom arra a testre, aki voltam,
lelkem épségére, gondolataim szépségére,
egyenes hátamra, míg nem volt hajóderék...
És még így is minden csak az enyém,
mikor felnézek, az ég ugyan olyan kék!


sorkoz

Dezső Ilona Anna: Pár gondolat...

Ősz1

tőzegillatba
temetkezik az erdő
elkésett álom


Ősz2

dérlepte tájban
eltévedt gondolatok
megcsillan a kert


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2015. Második évad/2. szám

Dezső Ilona Anna: Anyám

Anyámnál tisztább vizű forrás nincsen;
végtelen szeretet, melyben mártózhatom,
vadvirágok szirmán csillan verejtéke,
ha belsőmet szomj kínozza, megihatom.

Anyám a legédesebb vizű patak;
eső duzzasztja, mint anyatej a keblet,
igazabb, nemesebb érzést más nem adhat,
permetét lehelve gyógyszere lelkemnek.

Anyámnál hűsebb vizű folyó nincsen;
lágyan simítja nyárközepén testem,
féltőn óv, lábam tartja, meg ne csússzon,
elmossa előle az éles köveket.

Anyámnál kékebb vizű tenger nincsen;
szilárd szikla benne minden bejárt útja,
ha rossz vizekre evezek, figyelmeztet,
csónakomnak ütközik habos tajtékja.

Az én édesanyám felhők összes nedve;
tökéletes, mint a frissen lehullott hó!
Vigyázza sejtjeimet, hidegen tartja...
meg ne olvassza sok hamisan izzó szó!


sorkoz

Dezső Ilona Anna: Cím nélkül 16

érints meg Istenem szívem közepén
hogy soha többé ne essek kétségbe
pilleszárnyat növesszél hátam közepén
hadd szálljak tehozzád gyötrelmemben
ne hagyj szomorúságban fuldokolni
túl sok a kísértés mi a földhöz köt
engedd virágom bimbóját bontani
legszebb szirmom lábad elé pörögjön
utamat mutatva mikor hozzád érek

tégy unokám szemének pillájává
hadd láthassam a világot úgy mint ő
hogy védeni tudjam őrangyalává
szerethessem bármikor ahogyan jön
s ha majd egyszer úgy rendelnéd
anyámhoz hasonlóan követnem kell téged
megmutatod nekem sorsom beteltét
el ne felejtsem mily csodás volt az élet
szorongatva gombolyagom utolsó centijét


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2015. Második évad/1. szám

Dezső Ilona Anna: Árnyfoszlány

Ronggyá gyűrt álmok kergetnek,
gyötörnek feledésbe merült emlékek;
cafatokká szaggatott lepedők felett
lebegnek eltemetett hangok, képek.
Imádkoztunk gyolcsba csomagolva...
Valamikor régen még az is tetszett,
ha ábrándos karomba omolva
adtál nekem egy lopott percet.
És amilyen mulandó az élet,
úgy égettelek belém mindörökre,
árnyékod sejtjeimbe lett belevésve.
Könnyeimtől csillogó szememben
már nem harcolom a vad sötétséget:
barátja lett az elsiratott éjnek...


sorkoz

Dezső Ilona Anna: Céltalanul

arrogáns magányban némán szenvedő
sziklaparton felejtett játék a lelkem
homokszemfedőjébe temetkező
apró gyerekként sós ízétől szenvedtem
verejtéktengerében tisztul testem
lázszivárványától fuldokló eltéved
kegyes halált osztani képes estem
üveges tekintetem messzire réved
mint vízcseppet bántja a dühöngő szél
ha kiszakad felhőjének oltalmából
meggyötör reggel az elterülő fény
mikor kitör virradat szorításából
elszaladt az idő észre se vettem
ha elindult menjen végre felébredtem


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/4. szám, november-december

Dezső Ilona Anna: Csing-ling-ling

apró csengő csing-ling-ling
karácsonyfa hegyén ring
lengő-zengő szellő jő
egész házat ellepő
ling-ling-ling a templom tornya
jeges lett a kakas rajta
adjon Isten békét áldást
vétkeinknek megbocsátást

csing-ling-ling haza hív
édesanyám jóra int
elhaló Hold fénye mesél
jöjj anyácskám lelkem beszél
ling-ling-ling üveg gömb
fenyő ágán sok száz gyöngy
kigyulnak a gyertyák sorban
megkondul a harang nyomban

csing-ling-ling szárny csattan
mennyből angyal jön halkan
s mire éjfélt üt az óra
ling-ling-ling a mutatója
elalszik az apró bárány
álmában a megváltó jár
bebocsátást kér a házba
üdvösség jön a nyomába'

csing-ling-ling száll az égen
csillag csillog csodaképpen
szikra csattan fenyőnk éled
árasztja a nektárt néked
ling-ling-ling az égő fényben
megváltó jön ékes díszben
megszületik e szép éjben
üdvözlégy a földi székben


sorkoz

Dezső Ilona Anna: Lassú tánc

Ej te lány, ej te festett hajú lány!
Mily sokat vonaglik a tested...
Úgy kalimpál szíved, akár e táj,
melyben otthonra lelt a lelked.
Viharok dúlnak olcsó matracon,
magadban cipelsz minden álmot,
csak te tudhatod, borús alkonyon
hányféle bíborfelhő bántott?
Homlokod csúfítja pár apró ránc,
szemed sarkában szarkalábok,
az Idő szépen forgó lassú tánc,
békésen nyíló estvirágok.


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/3. szám, szeptember-október

Dezső Ilona Anna: A két fa

Két fa ölelkezett álmomban;
- Bennük van a Teremtő - mondta apám,
még láttam őket, meg is fogtam,
a hegyről büszkén néztek le rám.
Tövükben skarabeusok dolgoztak,
bomlasztva törzsüket egyre:
már nincsenek, a fák meghaltak,
csipkebokrok nőttek helyükre.

Apám, ki szerette őket róluk írt dalt;
most velük mulat a domb tetején.
Többé nem kell megmásznia az oldalt
permetezővel a hátán, nyár elején.
A két fa is csak bennem reszket:
tölgyek, ágak, moha lepte erdő,
borostyán indája szőtte be testüket,
árnyékok, avarpaplannal takart temető.

Mégis jó az ősz, hiszen belőle lettem,
lanyhás léggel vigasztalja szívem;
egyetlen ág sem maradt mindabból,
amit valaha enyémnek hittem!
Alig élt levelek könyörögnek,
nem segíthetek, a fuvallat felkapja őket,
s fújja, fújja messzire... fel a hegyre,
hol anyám apámba kapaszkodott örökre.


sorkoz

Dezső Ilona Anna: Ma még...

Ma még levélruhában ácsorognak fáim,
koldulnak egyre rövidebbre szabott órákat;
Színüket kiszívja a nap, a fagy megedzi,
mégis örülnek a hervadást hozó párának.
Estére szusszan kályhámban az öreg nyárfa;
hűvös van, jóleső érzéssel tölt melege...
Úttalan utakon valaha volt lelkek járnak,
kóborolnak házaiktól egyre messzebbre.

Fent a hegyen, hol régen keselyük világa volt,
szelíd röptű madarak mímelnek szabadságot,
kifeszített szárnnyal apró sereg fekete folt,
a ragadozó beköltözött fűtött szobába.
Halvány gyertyaárnyak csóválják lángfejüket...
Reggelre minden elégett kanóc emlék lesz!
Újra ősz van, s hogy ez majd milyen szelet vet;
csak Isten szabhat határt a végtelennek...


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/2. szám, június-július

Dezső Ilona Anna: Nézd a kezeimet...

Kivénhedt nyárfa susog
fejem fölött, rajta apró madár fújja
rekedt hangon ismeretlen dalát.
Élvezem csupasz ágának remegését,
utolsó levelét is ellopta a fagyhalál.
A ma szép, s hogy mi lesz holnap:
nem számít, a természet meztelen bájában
marad az emlék, és ez a langyos fuvallat
arcomba fújja összetört hajamat.
Muskátlim virágba borultan vár,
még lélegzik, még hisz, még remél,
még emlékeiben él a nyár.

Istenem, ez mégis olyan hideg,
nézd a kezeimet...


Már megint veszekszenek verebeim,
bosszantanak hangos csivitelésükkel.
Néha haragszom rájuk, máskor nem...
Nekik magasság, mélység nem fegyverük,
zsibongnak, hangjukkal vernek lármát,
jelzik, hogy élnek, hogy vannak...
Szeretem őket, hisz el nem hagynak,
maradnak akkor is, mikor más nem.
Lehet az idő kegyes, vagy mostoha,
jázminomba rakott fészkük mindig népes,
a tél sem pusztítja el őket,
túlél mindent a korcs, nem igényes.

Istenem, ez mégis olyan hideg,
nézd a kezeimet...


Az est ráül fénytelen lépcsőmre,
apró foltot váj szívemben az Idő,
csak egy árnyék leng körbe, violafelhő.
Megfakult emlékek rózsám aszott ágán,
úgy tűnnek a percek, akár múltam,
virág voltam, s most idegen tövis.
Add hát kezedet, simogassam, akár a szél,
egymásra maradtunk, látod:
anyánk többet nem mesél.
Keserves dalát szívemben őrzöm,
émelygős fájdalommal jár az ősz,
nyálas fonala előttem libeg...

Istenem, ez olyan nagyon hideg,
nézd a kezeimet...


A világ hegyi patak, elfolyik,
mi is volt az értelme:
kezemben egy teásbögre,
tálcán némi péksütemény,
ajkam, mintha szivacsból volna,
s rajta minden szó fennakadna,
mert teste az összeset elnyeli.
Cél már csak a mosoly igazítása,
rá kell varrni újra arcomra,
harcomra nem derülhet fény.
Gondolatok cikáznak, mind egy...
Vajon, odafent dereng:

Istenem, ez olyan nagyon hideg
nézd a kezeimet...


sorkoz

Dezső Ilona Anna: Szivárványsál

Könnyen érkezett az idei nyár,
észre se vettem, máris kopogott,
meleg sugarával beragyogott,
megcirógat, mielőtt tovább áll.
Gyűrött magányom, képzeletemben
felsejlik, akár vetetlen ágyam:
egy etűd tisztára mosta vágyam,
Chopin esője koppan fülemben.
Meghallgatnám, de hirtelen csattan,
tűzmasni gyors ütemben cikázik,
asztalom reccsen, velem vitázik,
ablakomon a fényüveg pattan.
Csillogó szemmel mindent köszönök,
olyan szép az élet körülöttem,
ritmusosan lüktet véredényem,
szívembe tódulnak sejtözönök...

Miközben odakint halkan esik,
lelkem szivárványsálról álmodik.


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/1. szám, április-május

Dezső Ilona Anna: Fogoly

foglya vagyok máglya testemnek
mikor izzón parázslik bennem a remény
belátom semmi sem változott meg
az éj lett rövidebb s a nappal szerény
látomásaim mezején állsz te
szorosan megfogom a kezed
vágyom csókod szívemmel látlak
akarlak testemmel takarlak be
foglya vagyok saját kalitkámnak
tépett madár ki repülni már alig tud
értője akar lenni Isten titkának
de hitből nem köthet alkut
rab vagyok énem bennem sikít
egyszer szabad leszek a testemen túl
lelkem száll majd hozzád s neked virít
a tied leszek örök zsarátnokul


sorkoz

Dezső Ilona Anna: Őskígyó

Úgy kaptalak, mint egy virágcsokrot;
ingyen kegyelméből kötött az élet.
Cikáztak közöttünk lepkegondolatok,
varázsillatod adott leheletnyi édent...
Mostanra minden szirmod lehullott,
kopott lombfüzérré fontad férfiszíved,
szétmálló képemet, mint kongó harangot
lóbálsz emléked sáros latyakvízében!
Ölelésed láthatatlan enciánálom,
sűrűn hunyorgok, hogy felidézzelek;
csókod elapadt, már hiába vágyom,
kéjes éjjelekben angyalnak néztelek.

Közelembe csúszva ismét megjelentél,
a semmiből újabb semmivé váltan...
Nem szerettél, csak megkísértettél,
amikor szerelemre vágytam bátran;
most megsértett gyerekként duzzogok,
gőgtől kínos sebek áradó bűzében,
egy őskígyót magamban hordozok,
megmutatta magát szivárványszínében.


sorkoz
lap tetejére