Béres Sarolta

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/1 szám, április-május

Író - olvasó találkozó Esterházy Péterrel

Még csendes volt az ég, mikor író - olvasó találkozóra indultam 2014. február 28-án, Dombóváron. Városunk Művelődési Házának Könyvtárában a kortárs irodalom jeles képviselője volt a vendég, Esterházy Péter, kit kedves, szelíd, csillogó szemű felesége kísért.
A közönség nagy tisztelettel fogadta az írót, aki érdeklődő tekintetéből eljuttatott felénk jó néhány fénysugarat. A beszélgetést Dr. Szabó Imre vezette, a helyi gimnázium magyar-orosz szakos nyugalmazott tanára. Köszöntötte Esterházy Péter „Kossuth-díjas és sok egyéb magyar és külföldi díjjal, elismeréssel kitüntetett írót”, kinek „műveit több mint 20 nyelvre fordították le, és jelentették meg.” Méltatta az író munkásságát, a szöveg művészének nevezte, kiemelve szómágiáit, mágikus szavait. Ezekről elmondta, hogy „sokféle képzettársítást, asszociációt indítanak el, és ágaztatnak széjjel műveiben, amelyek sokrétű ismeretanyagot, gondolatot, érzelmet és hangulatot tárnak az olvasó elé.”
A feltett kérdésekre Esterházy Péter szívből és oly mértékben csodálatos nyelvezettel felelt, hogy azonnal akár memoárt lehetett volna belőle készíteni. Így tudtuk meg azt, hogy magát az írást is kutatásnak tartja, melyben igen furcsán van a tudás és nem tudás aránya, bizony gyakran nem eldöntött számára sem, hogy az író úszik-e, kis csónakkal megy-e, vagy éppen tengeralattjáróval halad, de kell is a bizonytalanság az alkotáshoz. Arra a kérdésre, hogy kézzel vagy géppel ír-e, az író válasza igazán meglepő volt. Kézzel ír, spirálfüzetet használ, kétszer átírja művét, javítja, a végsőt rendes tollal, nem golyóstollal alkotja meg. Úgy tartja, nem kell sietni. Csodálatos válasza lenyűgözött. Szerinte a számítógépen szerkesztett szöveg gyorsabban javítható ugyan a szövegrészek átrakásával, de a kontextusban hiányt hagynak, kis repedések támadnak a szövegösszefüggésben, ez pedig kárára van a jó alkotásnak.
Arra a kérdésre, hogy olvassa-e a művéről szóló kritikákat, Esterházy Péter azt válaszolta: „Aki író, az olvassa, aki azt mondja, nem, hazudik.” Elmesélte, hogy 1977-ben „lepedőnyi írás” jelent meg második könyvéről az Élet és Irodalom hasábjain, ám volt egy mondat, amitől „porzott a sarkantyú nyomában a talaj.” Nem volt ez a mondat kellemes számára, de annál nincs rosszabb, ha semmit sem írnak, akkor nem lehet érzékelni, hogy a dolog megjelent. Ebben van a magyar irodalomnak hátránya – vélekedett az író. Esterházy Péter szerint korunkban az olvasó státusza megváltozott, nem feltétlenül szégyen nem olvasni. Valami újfajta tudás lép az olvasás helyébe (laptop), hogy ez jó-e vagy nem, nem tudja pontosan megmondani, viszont ez azt jelenti, hogy kevesebb példányszámban jelennek meg művek.
A Harmonia Caelestis egy részletének felolvasása után, mit az író hatalmas energiával és nyelvi humorral tolmácsolt, arra a kérdésre, hogy milyen országban szeretne élni, egyszerűen válaszolt: ”épeszű országban”, mert most „a legrosszabb dolgokat hozzuk ki egymásból (civilek egymásból, politika belőlünk)”, „kicsit barátságosabb országban, kevésbé összeszorított szájszélű országban.”
Hogy több művön dolgozik-e egyszerre, egyszerű és kedves választ adott: a férfiak egyszerre egy dologra tudnak figyelni, Ő is hasonló, persze válaszából kitetszett, hogy ha hasonló dolgokról van szó, előfordul, hogy több íráson is dolgozik azért, ilyen volt a Harmonia Caelestis alatt íródó színdarab, aminek lényegében az említett könyv az alapja.
Az író - olvasó találkozó hivatalos lezárása után a közönség személyesen beszélgethetett, könyvet dedikáltathatott az íróval, közös fotókészítésre is volt mód. Közvetlen, baráti hangvételű, remek alkalom volt arra, hogy gazdagodjon bennünk a lélek! Köszönjük a szervezőknek: Tigelmann Péternek és Dombóvár Város Könyvtárának, hogy Esterházy Péter, író személyes ismerősünkké válhatott!

Dombóvár, 2014. március 15.




lap tetejére