Balogh István versei:

Délibáb virtuális művészeti lap 2018. Ötödik évad/1. szám.

Ébredő puttó
Paletta

rózsa

farkasagyar töve
apró zsolozsmák
sántikálnak
rajzolt iskolában

korom

ikrek a fán
szél himbálja
hurok fényesedik
hajnal meghasad
szélütés kong

gyárkémény sír
zentai villanytelep
svédek csavarognak
dinamók még méhek
én is még élek

korall

bajuszt fest üszög
gyerekkorom
jézuskát esik hóban
és nevetünk
csak ez az éhség
ez az örökös korgás
a kenyérjegy színe
déltengeri hullám

azúr

égi bárány béget
engem épp herélnek
Úristen borotválkozik
voltak-e kurvák
szocializmusban

vér

anyám tollat tép csőr alól
csak kettőt csap
csirke szegett szárnya
de jó a levesben
majd elosztjuk máma

kék

angyalok álmodnak
ördögök számolnak
török gyerek megvágja
magyar gyerek gyógyítja
eltörött a nádi hegedűm
dankó pista fölüvölt
vörösszárnyú keszeget

rőt

vidravas csattan
vasfoga rozsdás
indul a kondás
szeretője csalfa
segge alatt katlan

tűz

izzik már a galagonya
bika csöke csavarodna
hamu alatt dalol weöres
kicsi törpe jaj de ügyes
alakváltó szemfüles
tótszavakkal üveges
hanyattesett aratáskor
jóllaktam a balladákból
vezúv alatt fő tarhonya
selyem immár galagonya
lángra lobban pöndölalja
leány sikolt mert akarja

föld

leszakadt
part alatt
alszanak

fültő mögött
átoklyuk
Úristent is
vádoljuk

lilás tiara

bekeverték a kéket
malac farka fehér lett
forró vízben kopasztották
rőt parázson kotyvasztották
oltár előtt Istent imád
oltár mögött minden pinát

avar

a barna is rohad
a fekete sem gyász
levél lehull fű elszárad
hangszeredre vigyázz
ócska zenész víz megárad
elsodor ős partokat

mályva

gém felülről lefosott
nevető pofámba
szó bennreked
Arany János emléke
foltozott csak foltozott
megszáradt pogácsa
hamubasült vére
gnóm elmehet
kuss szerepére

gém fáradtan nádba búj
hideg szél fúj számba fúj

vérvörös

csak Kanadában
vadásztrombitában
fészkel az a madár
vidám Stüszik táncot járnak
öreg grizli furulyálgat
seggen ülünk Tisza-mentén
kuka a száj szakadt mellény
öszetört a batár
lovunk csontja megmaradt
Sihelnik vad fiákere
végigzörög makadámon
ki jár arra ki jár erre
fölsír önző alabástrom
két gerlice vére folyik
alkonyodik
alkonyodik
hazugság ül a pofámon
alatta a két tojás
gyönyörűszép vízfolyás
aki üli elátkozza
legrosszabbat reám hozza

gyertyán

harminckilences
tábori fapina
dörzsölgessed
rózsaszín
doberdón
röhög a kín
mohából szőtt
baldachin

cinóber

törött nyakú vércse
énekelget égen

Bíbor

Képíró úr
Baráth Ferenc
barátomnak

Csész-tó tükre
Úristen palástja:
Két jó bürge
falja, mögzabálja!

Két kisgyerök fölsír,
király és Júdás.
Kétezredös fülzsír:
örök vakondtúrás.

rubin

élünk
ölünk
élhetetlent
köszörülünk
ürülékünk
gyémántmező

vélem lehet
bürük nélkül
némán leső
átkos árkot
átszárnyalni
vánkos párod
véred alvad
rád vár ami
szerelmetes
engedelmes
meg degletes

ölünk
élünk
nincsen szép szó
csak kefélünk
nyihogunk
nyihálunk
nyílhat virág
minálunk
hervadt annak
bibeszála
vérgyöngy immár
csibeszája

szivárvány

tanácstalan vitézek
védenék várukat

csipkebogyó pirul

vörösesbarna

cinóber szél
szárítja
lenyúzott
bőrömet

óezüst

égi szózat
mezítláb
sámán dobja
táncát ropja

sorkoz

Rondó
Szétnéz a szent

Cigonya emlékének

Kit érdekel a világ?
S röppen alkotó
kezéből korall paletta,
tör harmóniát.
Szivárvány elhízott
derekát masniba
álmodja: dadog
az árva kérész.
- Verjük meg a bírót!-
neveti bajsza alatt
a fürge balhátvéd,
szakállát két
szepegő angyal
varkocsba fonogatja.
Kétágú vasvilla!
Valami églesők
megfejtenék mennyei
kódokat, csak
szerkentyűk és
túlművelt agyak
nem ismerik föl a
Tiszát: homok, agyag,
fűz, nyár, kőris,
büszke jegenye,
eper, mocsári tölgy,
csacsogó Csurgó.
- Hej halászok, halászok..!

S aranyhal.
Rum meg rum.
Padlásablak.
Jégvirág.

Ceruzacsonk.
Kálvárián kereszt.
Gólyahír.
Színváltó kikirics.
Varsa térdig vízben.


Rondó

Krisztus urunk alászállott:
tövén szagolta virágot.
Szent lett ettől az a bimbó,
babám ölén kacskaringó!


Október

Csönd árnyéka hullik avarra.
Kitárja négy szárnyát éji bimbó:
táncoló illata rámmosolyog!
- Húzz hatvanhatra! -
szól, s kopaszodik konok
ág, levele libben, lent a sötét
fagyot ölel, átkozódik a sikló.
Gyémánt fehérlik hajnal
kócoska hajában.
Állok a teraszon. Alant
feketén reszkető testem térdepel.
Reneszánsz oltár márványába
árva egérke álmát formázzák
kegyes vésők és szent hatalmasok.


Bankett jó Budában

Anna kisasszony
illedelmesen szellentett
kettőt.
Asztalokon gyertyák égtek.
Pikkelyeken estebédek.


néma breviárium

égi jánosbogarak
cérnaszálon
föld felé

gyomorgörcs
kagylóhéj
kuka csigaház

léptek
gyerekkor
haranglengései

álomtenger
túlélő rák
márványcápa

siketnéma
ferences
prédikál
ötszáz éve
rokka nyelve
anyámbeszéd


levelibéka esti imája

vedd le rólam
vidd el tőlem

égig érő
fa koronáján
lila virág

mimikri
megfojt

csak brekegni
uram
csak
csak


Ébredő puttó

Fény mossa végig
Rágcsálja régit
Csurgatott mézillatát
Sántikálja tél-világ
Napba pislog aztán
Vaksi aranypatkány


Eper
Ács József emlékének

Fakó, fekete, fehér.
Sorban. Köztük kereszt.
Útporból emelget szél
vándor köpönyeget,
varázsol pléhdob
sziluett köldökén.
Álmokat szétlop
rozsdavörös gém:
káva képet rámáz,
vödör ködös emlék.

Virágok, füvek,
imátok szüzet
fektet ágyra,
éltet vágya!

Rézhurokból gyémánt körtánc.
Lányok teste ringó málna.
Konyhácskából némán fölszáll
Tóth néni hív imádsága.

Kupicából lelkedbe szőtt
cirkalmat vetélő csónak.
Ez aztán az igaz világ!
Istenünk és ember előtt
értelmet ad minden szónak.
Átalúsztad égi Tiszát.

És megéled minden hajnal!
Ecseted bősz legénytánca
dudaszóval fölmagasztal,
bugylibicskát belévágja
blindvilágunk közepébe,
szét is reped lepedője.
Boldog, bús, borús csipáját
törli ki barna szeméből
Bartók bolondos brácsája.

- Micsoda álom! - kiált túlról
sántika szerelmem.

Lehull minden rozsda.
Pléh Krisztus köldök-kukkerén:
kukucs! Át világra,
tündéres pokolra.
Kép indul: ökör szuverén.
A fene is bánja.


cigányút

apám visszanyelt
szitka
ősvilág ősi
titka


Apokrif szerenád

Döngicsélése ébreszt.
Négy önpofon után
káromkodás.
Nyögvekelés.
Szaggatott csurgatás.
Gyerekkorban kerítésen átal.
Világ korhadt deszkái ellen.
Az volt ám a verseny!
Újfent döngicsélés.
Jobbom táltos rúgását
ültetem csudás zenekarba.
Kezetlen karmester
kikacsint ringből.
Hajnali vakarózás.
Csudazsírral kenegetem
fülcimpámat,
orrom hegyét.
Plafonon elsőhegedűs.
Függöny mögött
brácsás.
Holnap ünnepem talán.
Mekkora meglepetés ér majd!
Ablakom K-2-re nyílik.


Örökösen

Gyékény tövén nyár kuruttyol.
Délibáb múltat idéz.
Megindul vitéz
dédapám birkáitól.
Erőt kér Jézus urunktól.

Keríti nyakba tarisznyáját.
Szűréből bakaruha lészen.
Elsiratja kisded nyáját.
Őrt áll hamis határszélen.


Magyar Nemzeti
Spermabank

Szuperhideg gomolyog.
Átkozódás. Jégszilánkok.
Körülröpködik molyok.
Nem tudni, mit kiáltott!


Életrajzom

Romlott egem mennydörög
Lesnek engem ördögök
Pokolra szállok fehéren
A föltámadást megérem


Szenteste

Köröttem eltiltott arkangyalok.
Pipáznak szelíden, s köpnek földre.
Tisztaszoba közepébe.
Nagyapám bakaképe ragyog.
Utolsó vacsora terítéke.
Valakik késeket löktek körbe.

És fölsír áldott gyermek.
Emlőt emlegetnek
Lomha dadák.
Talpunk alól eladták Zentát,
Kanizsát, Adát.
Fölöttünk fényes csillag gagyog!


Május elseje

Ünnep hajnala gyermek Zentámban
ablakom veri. Jaj, de vártam!
Ablakunkban marsall mosolyog.
Ó, csámpás májusunk! Zenekar berúgott!
Ilyenkor már kotlik egy túzok.


Október

Csönd árnyéka hullik avarra.
Kitárja négy szárnyát éji bimbó:
táncoló illata rám mosolyog!
- Húzz hatvanhatra! -
szól, s kopaszodik konok
ág, levele libben, lent a sötét
fagyot ölel, átkozódik a sikló.
Gyémánt fehérlik hajnal
kócoska hajában.
Állok a teraszon. Alant
feketén reszkető testem térdepel.
Reneszánsz oltár márványába
árva egérke álmát formázzák
kegyes vésők és szent hatalmasok.


Zentai fájront

Veszteglő vonatok
Ködbe takaróznak
Lámpafény zizeg
Karót markolász
Jégbilincsben váltó
Két boros bakter
Őszes bajuszba
Bepödri a legszebb dalt
Ősi városomról
Bezárt a kátrányos klozet
Megdöglött a pad
Virgonc a görény


Pünkösd előtt, unokámmal

Néhány nappal hamarább szélfarkú
kutyánk átharapta villám torkát.
Stüszi vadász lenyilazta mélabút.
Tiszába hullott csillámkorlát.
Szellőcske lelkét elereszti,
ám fölakad hálóinge széle,
lényegét köldökig repeszti.
Göndör erdőcske. Cinke fészke.
Buzgást várjuk. Csodás forrás!
Bodza alatt nomád mozgás.
Kicsi lányka lopva néz ránk.
Barmok bőgnek, kecskék röhögnek,
aranybékák vígan görögnek.
Szélfarkú ebünk foga gyémánt.
- Ilyen kutyám csak nekem van,
no, meg neked, öregapám!
Kakas rendezi népét körbe,
angyal telepszik küszöbünkre.


sorkoz

lap tetejére