Ács Nagy Éva versei:

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/4. szám.

Késői szerelem

Tél van, ünnepillat kering a levegőben,
az egész világ lassan fénylik a díszben.
Emlékszem jól a meghitt gyerekkoromra,
az első igazi csodás karácsonyomra!

Alig vártuk, hogy December legyen,
hogy minden szín pompázzon, hófehérben,
vastag jégpáncél lepje el a szürke utat,
hol az ócska szánkónk majd fürgén szalad.

S most újra tél van, ünnep közeledik,
a berkek a fák most ezt hangosan zengik,
ócska szánkót húz egy aprócska kisleány,
reméljük, karácsony lesz neki már ezután.

Sóhaja száll, nekünk ez kell, drága kis fenyőm,
ünnepeljünk, fent, együtt, a havas hegytetőn,
szeretetben, nyugalomban, örök békében,
énekünk szólaljon meg a zord szívekben!

Közeledik hát a várva várt karácsony,
betlehemi csillag fénylik majd a faágon,
falusi ház előtt megáll egy kicsi szán,
kacagva szalad ki a házból, a kisleány!

Eljött végre, mégsem álom volt, való ő,
szarvasa is igazi, oly magasra szökkenő,
érces hangja száll csak száll a sötét éjben,
tündöklik ruhája, a holdvilág fényében!


sorkoz

Késői szerelem

Tavaszillatban szerettem beléd,
akkor hoztad el nekem a fényt.
Hajam deres lett, kezem reszkető.
de végre-végre eljött az idő!
Hol voltál míg fiatal voltam?
Soha nem ott ahol én jártam!
Szép ez a bús, késői szerelem,
nem veheti el tőlünk senki sem!


sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/3. szám.

Fájok veled

Fájok én is,
de fáj lelkileg a lét,
ki nemzet gyengülni kél,
erősnek akarom látni,
mint ott akkor rég,
fájdalmaim enyhítse még,
csak kicsit kérem,
pár évet adj neki,
erőm ő, s ha megy,
testem bíz követi,
magával szívja az erőm,
gyengülő létem, semmi lett,
semmi, emlék tán majd mi éltet,
de harang szól fülembe,
véges, véges ha nem is akarod,
pillanatnyi mámor vagy álom itt,
holnap pedig semmi mi lesz,
igyál, tán elfelejted,
igyál, önmagad mérgezed,
mert tiszta fejjel ezt kibírni
bíz mondom nem lehet!


sorkoz

Ha az ember megöregszik

Ha az ember megöregszik, lassan fáj majdnem mindene,
társaim! Ne tapossátok el, ne rúgjatok hát bele,
pénzért nem árulták, nem vette ő sem a betegségét,
vére, verejtéke árán érte meg az öregségét.

Ha az ember megöregszik, ne dobd a sötét sarokba,
ne csomagold elevenen el , szakadt, foszló vászonba,
ő kincs, nagy érték így is, érted is izzadva dolgozott,
ha más távol nyaralt, ő akkor is a gyárban robotolt.

Ha az ember megöregszik, kérlek szépen, tiszteld hát őt,
mert felnevelte keservesen, nekünk az új, szebb jövőt,
éjt nappallá téve, nem sajnált az életéből semmit,
neki, érte áldozta fel minden -minden elmúlt percét.

Ha az ember megöregszik, karjában nem dúl, nincs erő,
hiszed azt, hogy fél, mert teste remeg, s könnyen legyőzhető,
ne hidd, mert nem, és nem adja meg senkinek könnyen magát,
egy amitől fél ő, rettegve, hogy nem bírja a magányt.

Ha az ember megöregszik, s köd lepi el majd elméjét,
óvjad, ne lök félre, védd, féltsd, gyermeki énjének léptét,
a sors tréfája lett, játékszer, kegyetlen egy csúf tréfa,
ki valaha ép volt, most már csak önmaga martaléka!

Ha az ember megöregszik, nem vár mást, csak valós mosolyt,
elmúlt már a heves nyár, kerüli az ifjúi tébolyt,
lelke már lassan áhítozva csak nyugalomra vágyik,
keze indul messze, égi angyalokkal parolázik!

sorkoz

Fájdalmas sorok

Levelet kaptam ma, tőled jött,nekem,
búcsúzol tőlem szép szavakkal, igen,
remeg a kezem, szívem fáj,csak sajog,
fájdalom tükröződik most, úgy jajong.

Kérdem, miért a hirtelen búcsúszó,
tegnapban még nem volt semmi rossz, csak jó,
mi történt hát röpke pár óra alatt,
hogy döntésed az lett, hogy magamra hagysz.

Nem értek semmit a tegnapok neked,
szavaid miért lettek hitetlenek,
eső esik csak, közben könnyem csorog,
csendemben lelkem tengerként háborog.

Nem ezt ígérted nekem, tegnap fény volt,
nem ezt mondtad ott, szavad élt, nem volt holt,
átöleltél, dalolt benned a mámor,
s elillant vágyad, mint létező kámfor!

Ég veled, légy hát boldog, most ezt írtad,
érzem én, halál komolyan gondoltad,
de szívem mélyén nem, és nem adom fel,
mert még élek, a reményt, azt hinnem kell!

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2016. Harmadik évad/1. szám.

Éltre kelt gondolatok

(Idézet: Fekete Edit)

"Azok a csendes éjszakák és nappalok,
Csak a toll serceg, életre kelnek a sorok,
A szavak aprócska gyémántszemek,
A gondolatfüzértől a világ fényesebb."


Azok az álmok, hol én otthon vagyok,
lebegek, s nem támadnak rám korok,
A gondolatom, szabad és tiszta,
nincs ki a lelkem rossz felé uszítsa!

Az enyém minden, kerek a világ,
papíromon sütkérezik a boldogság,
Ajkamon fakadó szép szavú rím,
pillanat, s elszállt minden mi kín!

Ott hol a múlt és jövő érintkezik,
versemben az érzés velük ölelkezik,
hol fáj, és mégis öröm minden mozzanat,
sír az egyik szemem, de a másik kacag!

"Azok a csendes éjszakák és nappalok,"
hol magányomtól űzve, tollat ragadok,
mint pihegő vad, a sorokban életre kelek,
gyémántot hullatok le, könnyeim helyett!

sorkoz

CSÓKOD ÍZE

Félek a túlvilági szerelemtől,
Félek már érezni csókjaid ízét,
Félek, mert többé nem érzem melegét,
Szeretnék csókot kapni kedvesemtől.

Félek hát az éj hangos zajaitól,
Mert tépik, marják a lüktető sebet,
Bennem örökre halott a szeretet,
Kérlek, szabadíts meg fájdalmaimtól!

Szerelmeddel tartsd bennem még a lelket,
Kezeddel simogasd lágyan a testet,
Érezni akarom tested melegét.

Veled szenvedélytől tüzes az élet,
A túlvilág ide közénk nem férhet,
Most akarom érezni csókod ízét!

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/3. szám, szeptember-október.

Éltre kelt gondolatok

Véremből, vért adva
szültelek a holnapra!
Testemből kitéptem egy darabot,
élvezd te is a szép napot.
Szívemből adtam
szívednek életet,
dobogjon benne a szeretet!

Legyél olyan, mint amilyennek neveltelek,
mert én vagyok az, aki teremtettelek.
Soha-soha ne feledd, mit tanítottam,
a javad az, amit én akartam!

sorkoz

Csend után a szó

Vihar után tárd ki kezed
a fény felé!
Vihar után csend.
Csend után a legszebb szó
nekem a tied.
Nekem, hozzám szól,
a szó ajkadon csábítón dalol.
Zengi nekem lágyan,
te vagy, rád vártam!
Álmaimban érted sírtam,
ébrenlétben kértem,
hogy a sors téged
adjon nékem.
Adott, már veled álmodom!
Vihar után csend.
Csend után a szó
legszebb, mi kimondható.

sorkoz

Délibáb virtuális művészeti lap 2014. Első évad/2. szám, június-július

Mondd, tudnál szeretni?

Altatót dúdol lágyan a szél,
altatót, melyen anyám a keblén ringatott.
Álomba mindig így szenderültem,
a lágy énekszóra szépen elpihentem.
Bárcsak ringatna még most is a kéz,
altatót dúdolna a fülembe, mint rég!

Csak még gyerekként simogatná a kezem,
csókok közt mondaná, aludj egyetlenem!
Csak még vele otthon kicsit lehetnék,
még vele babázni úgy, de úgy szeretnék!
Varrná nekem két kezével a babaruhát,
fésülné kedvenc Barbim kócos szőke haját!

Vagy még jönne le utánam mérgesen a parkba,
s mondaná hangosan, gyere rögtön haza!
De nem szól már nekem, némán hallgat,
nem fogja a kezem, mozdulatai elfáradtak.
Felnőttem, egyedül irányítom sorsomat,
ő csendben maga elé néz, s bólogat!

Csak még szólna nekem, gyereknek a szó,
csak még kiabálna rám, s mondaná azt, hogy jó!
Csak még egy kicsit lehetnék "nemtudomka" gyerek,
ő tanítana, én meg figyelek, s nevetek.
Mindent úgy tennék, ahogy ő mondja, akarja,
szeretlek anyám, ezt kifejezni nem tudom,
szeretlek örökké, s ha kell érted halok!
Vágy és forró igazi szenvedély,
Szerelem, pörgés az élet nekem.
Hangulatomat mindig követem,
Kell még öröm, kacaj, kell még esély.
Csillagfényes ég, virágos erkély,
Ölelő kar, csókos száj, féltő szem.
Meghitt fészek, te vagy a mindenem,
Édes otthon, hol a szeretet mély.

Hol nincsenek már monoton percek,
Mindig simogatnak szavak, kezek,
Egészség pedig örökké marad.

Vérvonalamon nem esik csorba,
Nem estem megint hiú ábrándba,
Párom e téren szorgosan halad.

sorkoz

lap tetejére